A témát jövő csütörtökön élő adásban, Gerlei Gábor, Csősz Gergely, Török József és jómagam megvitatjuk, akit érdekel, jöjjön hallgatni, este 9-től.

Gábor, csúsztatsz. Nem mondtam, hogy nem azt hallgattam. Kiváló műsorok voltak a Petőfin. Anyámnak, nagyanyámnak meg ott volt a Kossuth. És emellett hallgattam a szabad európát. És néztem a Stúdió 84-et vagy épp adott számút. És jártam az underground dolgokra, mert éhes voltam rá, de éppígy olvastam anyámék olcsó könyvtárát is. És néztem a Kántort is, amikor annak volt az ideje. Nem csak a mangafilmek voltak, hanem a szar cicavízió is, meg a Levente Péter. És a Fabula. És nem csak Szőkének csináltak filmklubot, mert voltak mozik, mondom, voltak mozik! Ma csak multiplexek vannak, halottnak a csók.

Az, hogy a nettel példálódzol egy elitista attitűd Gábor, nem valós. Menj már le vidékre, menj be egy faluba, kérdezz rá, hogy hogy van ott a net - ami ráadásul kurvára passzív ügy, max befogadóként eszik, de nem ad élő embert aki elmagyarázza, mit látsz. A filmklub, az iskolai mozi megadta ezt. Attól, hogy anno téged ez nem kötött le, nem ezt kerested, még létezett, nem csak a fővárosban. Sopronban is volt. Ágfalvára hozták a mozit. Bergmant is. Nem csak Kabost. Szóval gg az a baj, hogy sok dolog kimúlt utód nélkül, és hiába akarod, nem pótolja mindenkinek mindenhol a net, akkor sem, ha én magam pontosan tudom, hogy igen, a neten is van érték. Csak kibaszott nehéz rátalálni, mert szem előtt a neten is a subba, az index, a napiszar és a facebook van.

GG, mondom máshogy. A 89-es nagy szabadsággal egy kontroll nélküli tekegolyóként találkozunk, és nem tanították meg a fiataloknak a választást. Hogy hogyan is miként kell szűrniük. Ezen felül igen drámai a fasizálódó egyetemisták köre is, és ez sem mellékes, és minderre azt mondom, hogy tetézi ezt az egészet, hogy nem kevés dolog úgy múlt ki, hogy nincs helyette más, nem pótolja semmi - lásd Kosstuh és Petőfi - és nem azért, mert nincs igény rá, mert egyszerűen a kutyát se érdekelte, hogy van-e igény. Nem véletlen, hogy minden médiapályázatot szétvernek, és a fő szempont hogy zenei rádióból legyen minél több, sőt, csak az, mert akkor nincs vita, nincs min gondolkodni, csak megy a rágógumi az agynak. Erre megy ki a játék, arra, hogy ne gondolkodj, ne kérdezz, ne legyen véleményed. Namost azt lehet mondani, hogy az átkosban is így volt, csak erre azt mondom, hogy azt senki se hívta demokráciának és mindenki tudta, hogy ha akar, akkor kaparni kell az infóért, és épp az elvonás okán kapartak is. Ma nem kapar senki, mert zombisodtak, és a napi betevő buli a fontos, a dugás és még csak nem is a rakenroll, mert már az se. Gyíkokat neveltünk 20 év alatt GG, akkor is, ha a példáidban szereplők törpe minoritásként tiszteletre méltó kivételek. De erősítik a szabályt.

Onnan startoltunk, hogy nem szeretnél ma húszéves lenni, mert akkor jobb volt, húszévesnek lenni, mint most. Te akkor húszonévesen (ezek szerint) nem a Petőfit hallgattad, meg a sútrádiót, mert az Marinéninek szólt, meg Pistabának. Te, huszonévesen, underground koncertre jártál, kettesműsorra, trabantra, meg csébnyolcvanra. Épp csak hogy megtűrt rétegprogramra. A mainstream a Kántornyomoz volt meg az Onedincsalád. Ha Szőkének Szentesen a kultúrban volt aki filmklubot csináljon, akkor volt filmklub, a másik kisvárosban meg épp nem volt. És ha nem volt, akkor nem volt, sehogyse.
Aki ma meg akarja keresni magának a tejbezri, urh mai megfeleőjét, elég, ha elveckődik a legközelebbi internetpontra. Kisecseten is van, pedig az nem egy világváros. A Youtubon ott van nyakig a szutyok és ha keresed, ott az érték is. Ha meg a neten máshova is benézel, ott a kultúra minden szeglete.

Gábor, ne csináld kérlek, hogy a sezlonyt a faxommal keverjük. A Petőfit, a Kossuthot hallgatta mondjuk a 35 feletti korosztály, hallgatták ott, ahol nincs más, mint a három országos rádió. Ehhez hogy jön a jutub? Meg a 10-30? Mennyiben lehetőség a vidéki Mari néninek, meg a kisvárosi Jóska bának hogy a pesit urbánusnak helyette ott a jutub. Semennyire. Ráadásul már ne haragudj, de jártál te a jutubon? Derégig jársz az ugrik a sánta kutya videókban, meg a többi igen értékes tartalomban. Ha fogalom nélkül vagy a Kossuth-Petőfi viszonylatban, akkor mondd azt, hogy Zsolt, ezt nem ismerem, de az, hogy hetet havat összehordasz csak hogy a magad álláspontját fel ne kelljen adni, az gáz. Ez a tömegmozgalmi filmnézés is olyan urban legend, aminek valóságalapja alig van, és tudod mit? Még ha van is: elment, ragadt rá valami, hallott harangozni róla. Ma egy közmunkás szerinted milyen kult programot kap, szerez, ér el?

Tudod a közszolgálat az olyan dolog, ami nem bevételorientált, amihez az a lényeges szempont, hogy nincs nézettségi elvárás, nem azért, hogy ömöljön a szemét - lásd Gundel Takács pokolba ejtős műsora - hanem hogy megjelenést, hangot kapjanak olyan kulturális dolgok, amikre máshol nem lelhetsz rá. Ez nulla, nada, nincs ma sehol a közszolgálatban. Van szívküldi, nótakosár, meg márjarádió, oszt csók. És készséggel elhiszem, hogy akkor se mindenki magánszorgalomból ment el egy filmklubba, de volt legalább filmklub és volt mozi - ma plázamozi van, amiben nincs művészfilm, a kis fapados mozik mind becsuknak. És igen, ehhez kellene támogatás, és ez nem megy bevételorientáltan, ez csak úgy megy, ha a kultúrát az állam viszi házhoz közel.

Itt beszélgetünk GG, mert talán itt van foganatja, bár égbeszökő álmaim nincsenek, itt is van mit tenni még azért, hogy nyitottabbak legyenek az emberek és felfogják, hogy a médiafogyasztóból előállítóvá kell lenniük, ha élni akarnak, és nem csak rágógumit a szemnek.

Érdekesen érvelsz.
Ha a petőfi meg a sútrádió millióké volt, akkor a youtube is millióké. Nem tudom, a 10-30 közöttiek között hány százalékos lehet a net-hozzáférés penetrációja, de meglepne, ha 80% alatt lenne. A lehetőség tehát ott van.
És persze, hogy Jancsó nem a pináról szól, de vajon ezt hányan tudják, ide értve azokat is, akik annak idején tömegmozgalmilag elmentek megnézni, mert Jancsó akkor épp nem a tiltott kategóriába tartozott a három T közül.
Akkor is sokan férhettek hozzá igényesebb tartalomhoz, mint ahányaknak ez tényleg igénye volt, mégse nézték a napzártát meh a zárórát, ahol okos fejek kinyúlt pulóverben egymásnak beszéltek, ma is többen férhetnének hozzá kultúrához, mint ahányaknak kell.

A mi korosztályunkban is korlátozott számban volt a nyitott, fogékony, érdeklődő, nyilván ma is az. Szerintem nem lett ez se több, se kevesebb. A mi korosztályukban is volt aki nem jutott túl a FradiDózsaMTK, BoneymDepesmódModerntóking háromszögeken, ma is van, aki pont itt tart. Akkor is volt egy "elit" akit érdekelt Jancsó meg Bódy, ma is van, akit érdekel más is az új Shakira albumon túl. Csak én azt hiszem, hogy aki ma érdeklődő, az előtt nyitott a világ, akkor meg nem volt az. Emlékszem, anyámék Leningrádból hoztak Луис Армстронг lemezt, mert itthon csak Harangozó Teri meg Kovács Kati volt.

Arról nem is beszélve, hogy itt beszélgetünk, a Látszótéren, ahol a kérdőívre válaszolók fele 35 alatti, jelentős számban 24 alatti. Ők lennének a konzumidióta nemzedék? Nem akarok itt most neveket előhozni, de akkor is.

GG, egyem azt az elitista fejedet. Mondjuk annak a több millió embernek, aki hallgatta. És mondjuk nincs netje, gépe vagy készsége összeállítani Amandát és a Kiadót. Nem fogom sorolni azt a pusztítást, amit a Petőfivel csináltak, hány kiváló műsorstáb ment a kukába, de egy biztos: azoknak, akiknek ez volt a napi penzum, hogy Sutrádió vagy Petőfi, azok megszívták a nagy korszellemet. És nem kaptak semmit cserébe. GG, a világ nem csak Pestbuda és Opera, meg Bartók rádió.

Ami a múzeumot illeti: ha a fenntartásra sincs pénz, a meglévő gyűjteményre se, akkor hogy is lenne korszerű?

Az utolsóra inkább annyit mondanék, hogy ilyen rádiókabaré szintű közhelynek érzem amit Jancsóról írsz, szóval inkább a közhely az, amivel nehezen tudok mit kezdeni, olyan faékes cizelláltságúnak érzem, hogy Jancsó az a pina volt meg a brigád kaján nevetése. Pálfi is onnan bújt elő, ráadásul megint a magad elitjéből indulsz ki, de GG lássuk be, hogy a mi lehetőségeink azok nagyon nem az átlagé.

És csak hogy a sértéseket inzultussal tetézzem, ide idéznék egy cikket az 500 szavas pizzazabálók fellegvárából:
http://index.hu/tudomany/2010/05/13/rege...

Kinek hiányzik a Petőfi, meg a Kossuth (nekem ugyan nem, sose hallgattam ezeket) ha azt válogatok össze magamnak, amit csak akarok. Elérhetőbb a Björk meg az Amanda Palmer, mint régen az Európa Kiadó vagy a Cséb80. Elérhetőbb a Cecilia Bartoli mint régen a Melis György.
Lehet, hogy a készen elémrakott műsor kutyagumit se ér, de lehetőségem van magamnak csinálni műsort, amilyet csak akarok.
Nem tudom, hova megy a többi gyerek, az enyim Bodies kiállításra ment. A legtöbb múzeum pedig igenis poros és uncsi, de nem azért, mert a gyereknek nincs igénye ilyen magas kultúrára, hanem mert a múzeum nem nőtt fel a gyerek igényéhez, amikor CD-n interaktív zenés-hangos kiállítást kap, ahol szakértő segít neki eligazodni, rárajzol a képre és úgy magyarázza el a kép szerkezetét. A csodák palotájához most is sorbaállnak (pedig kipaterolták a camponába) dacára annak, hogy ott tudomány van, fizika, meg ilyen izék. A természettudományi (amit most paterolnak ki a ludovikából) szintén felnőtt a feladathoz. Jó múzeumot kell csinálni és bottal se lehet kiverni a gyerekeket. A színházak min 95%-os telítettséggel mennek, és nem csak azok, ahol a hajmásipéterpitykepál megy. Sajnálom, de lássuk be, hogy Jancsó filmjeit annak idején is csak a lila bölcsészek nézték, meg szocialista brigádok, akik bementek, röhögtek a pucérnőkön meg lovakon meg lovaspucérnőkön és beragasztották a jegyet a brigádnaplóba. És ha te azt mondod Jancsó, én azt mondom Pálfi György. Meg azt mondom Anders Thomas Jensen, akinek a filmjeit bármikor megnézhetem. Nem csak akkor, ha a Mokép illetékeseinek pont megfelel.

És akkor félre ne érts, nem a jelenlegi, vagy az elmúlt húsz év bármikori magyar kultúrpolitikájáról vagy kultúra finanszírozásáról beszélek.

((Tök fura, hogy fiatalok közt dolgozom, én vagyok a vén cinikus face aki mindenen morog, mindenbe beleköt, leszól és fintorog, most meg itt én vagyok Pangloss mester és hintem az optimizmust))

Opera.... jó példa egy halott műfaj. :D

Nézd meg egy mai gyereket, mivel játszik. És ha kifogy az elem a tabletjéből, hisztizik és beuncsizik. Jár ide is néhány példány, egyből megy a gépemhez, hogy basztassa, de ha adsz neki egy medzsót, vagy egy macit, kitöri a frász és veri a földhö' magát, üvölt, neki az nem játék. De nagyon elkanyarodtunk egy szeletére annak, amit írtam.

Gg, tudod hogy nem a reptéri piktogramról beszélek. Én járok színházba, Pintérékhez, a Nemzetibe, amíg nem eszi meg a fene, könyvet olvasok ha tehetem minden este - 20 ezres könyvtárunk van, nehezen találok olyat, ami nincs meg - és nem, Gábor nem értek egyet, hogy több maradna a jel. Nem. Beszéltem és beszélek mai gimisekkel, egyetemistákkal, kezdő melósokkal, és nekik a színház nem kell, minek, ha azt mondod, tévéközvetítés, akkor fujj, minek, és baszhatod a klasszikus zenei struccolást, ha közben megszűnt a Petőfi playlistté alakításával az összes ottani műsor, ha a Kossuth szart se ér - hiszen azért az emberek javához ezek jutnak el, nem a KQED. És igen, régen eljuthatott a múzeumba - sőt, gyűjtötte a pecsétet is, emlékszem, akárhol jártunk, megálltunk, ezért ismerhetek sok picike múzeumot, nem csak a Nemzetit, ma a gyerek nem megy be. Uncsi, poros, nem kell. A moziban nagyon nincs igazad, közhelyet mondasz, akár ha a saját, akár András élményét mondom, biza igenis itt voltak a filmek, nem csak Pesten, vidéken is, nem csak a szar ömlött, és ha ezt összeveted azzal, hogy idén elmaradt a szemle, mert nulla film készült, akkor bocs, de hadd ne kezdjem az átkos filmfelhozatalát sorolni, egy nevet mondok, Jancsó. Mészáros Márta, Bódy Gábor. Oké, ez már három. Szóval nem, gg, nem. Ha a közhelyeket félresöpörjük, akkor azt kell mondjam, hogy a választék látszata mögött a minőség nem nőtt, a változatosság is csak részleges, mert érték nem lett több. Viszont a viszonyulás az értékekhez romlott. Én szívesen elhiszem, hogy a mai fiatal hüvelykujja fejlettebb az enyémnél, azt is, hogy hamarabb bánik jól az egérrel és a tapipaddal, mint én, sőt, kézikönyv nélkül is elbánik egy tablettel. De a "mit" a kérdés és nem a "mennyit".

Ja, és tegnap voltam operában. Handel, Xerxes matinéelőadásban, Kovalik rendezésben. (Bazi jó, aki teheti, nézze meg) Tele volt az opera, csurig. Kb felerészben 20, de mindenképp 30 év alattiakkal.
A pár vén szipirtyó, meg begyepesedett ötvenes fintorgott a rendezésen, (még az se tetszett tán nekik, hogy Xerxes időnként tengeralattjárón, máskor repülőn távozott, és a balettkar időnként breakelt) de a fiatalok lelkesedtek és szétverték a házat, olyan vastaps volt, mint ide lajosmizse.

Ne hidd, hogy a mai "életbenmaradáshoz" kevesebb gógyi kell, mint a régihez. A Colorstaron egy gomb volt meg két tekerő. Ma ha a videódon meg akarsz nézni egy filmet, három távkapcsolón szimultánozol, vagy menürendszerben tekeregsz. Úgy viszonyul a mai gyerekek agya a régihez, mint a telefonod a régi tárcsázóshoz. (Vagy ha neked van igazad, akkor a régi péda inkább az interurbán, ahol a nénivel kellett megbeszélni, hogy kit keresel. Humán interakció vs. Android)
Én is ásatag vagyok, nem használok emoticonokat és rühellem a piktogrammokat. De el kell ismerni, hogy egy jó piktogramm nem nyelvfüggő, így ferihegyen a hottentotta is megtalálja a lehúzós pénzváltót, nem úgy, mint akkortájt, mikor a vasutállomáson a mindenki számára egyértelmű "Utasellátó" felirat jelezte az éttermet.
Akkor se olvastam Ádám magazint, most se a bulvárból tájékozódom. Nem kötelező.
Lehet, hogy romlott a jel-zaj viszony, de zajszűrés után még mindig nagyságrenddel több jel marad, mint régebben.
De akkor most nézzünk magunkba. Mikor voltál utoljára színházban? A maesteszinházon ezer alatt kapsz jegyet. Mikor voltál könyvtárban? Ott van a Rákosi úton a Szabó Ervin, ha nincs meg nekik, amit keresel, elhozzák könyvtárközi kölcsönzésben. Ingyenes koncertekkel teli a naptár, a kerületi zeneiskolában volt pénteken harsona-kvartett koncert, a fal adta a másikat. Csak hogy ne kelljen messzire menni érte.
De kényelmesebb otthon ülni, letölteni, megnézni a youtube-on.
És persze én se megyek annyit, mint kéne.
És nekem is fáj, hogy nincs a tévében semmi, nincs a rádióban egy normális adás, de másrészről bármikor hallgathatom a netről a kaliforniai klasszikus zenei rádiót, vagy épp a KQED-et. A Bartókon rendszeresn élő közvetítés jön a nyújorki metropolitenből és ha kedvem van, akkor a Pradoban vagy egy olyan virtuális múzeumban töltöm az időm, ahol a világban szanaszét levő képeket összehozzák nekem egy helyre. Van náluk pl 130 Degas kép. Jé, és ez egy magyar cucc, noplánesőt.
Régen pesti gyerek eljuthatott a nemzeti múzeumba meg a szépművészetibe, vidéki meg a megyeszékhelyen található Barna Gézáné emlékkiállításra. Ma, ha igénye van rá, bármit megtalál, vagy Street-view-val sétálhat a világörökségek körül vagy a mammutfenyők alatt.
És letölthetem a régi rádióhangjátékot, színházi közvetítést, ha épp kedvem van.
Ha pesti gyerek voltál, régen eljuthattál a Bem moziba Bunuel sorozatra, ha meg mondjuk bajai, akkor nézhetted a kicsi kocsi ujra száguldot meg a különben dübejövünket az egyszem moziban heti váltásban. Most már nem szidhatjuk a Moképet, hogy milyen filmeket forgalmaz, vagy nem, minden elérhető. Ha nem azonnal, akkor egy évvel később, de ami ér valamit, az egy évvel később is ér valamit.
Szóval a lehetőség nem kevesebb - most mondjuk a magunkfajta, pesti, komputerbirtokosról beszélek - hanem sokkal több, saját felelősség, hogy az indexen legelészünk, vagy máshol.

Nagy általánosságban persze mondható, hogy 1+1 az 2 volt akkor is és most is, bár nekem vannak némi kétségeim, hogy az a 100-as iq, ami mondjuk 1960-ban volt 100, az ma is 100 ha a kettőt egymással hasonlítjuk, gondolj csak arra, hogy mennyire egyszerűsödik a kommunikáció, a nyelv, a forma, a szóbeliség mennyire háttérbe szorult a vizuális dolgokhoz képest, és jó, hogy épp itt mondom, hogy persze a vizualitás önmagában egy komplikált nyelv, de amikor ikonok és színek vannak szöveg helyett, mert a bamba embernek a vörös-zöld- sárga gyorsabban felfogható, mintha szóban üzensz, akkor azért én nem érzem, hogy annyira előre ment volna a dolog és hogy az a 100 ma annyit ér, mint 20 éve a 100. Aztán az is kérdés bennem, hogy az a bazi nagy információözön, ami éri ma az embereket, valóban értékesebb-e, vagy csak több. Sőt, tovább megyek. A többen nekem az is benne van, hogy nem csak hogy átlagértéken nőtt a jel is meg a zaj is, hanem hogy a jel-zaj viszony romlott. Mondjuk például a bulvár és celebvilág akkor is megvolt, Ádám magazin, hogy mást ne mondjak, de azért ha elolvasol egy Ádám cikket, Szegő Andrást pl, akkor azért nem azt érzed, hogy 500 szóban is nehezen fogalmazó pizzazabálók írják, mint ma az indexet. És valóban, vannak olyan hiányok, amik általánosságban azok, és kiszorultak a mainstreamből a semmi szélére. Ilyen a színház, a színházi közvetítés, a könyvtár, a klubélet, a TIT, szóval míg ez anno a nagy tömegnek is elérhető volt és pl az olcsó könyvtár ott volt a lakásban az esztergályosnak is, ma javarészt csak bölcsész megy ilyenre, és őt is lenézik - sajna hallom, hogy hogyan megy a büfé-könyvtár szakozás, meg hogy bölcsészt minek képzünk és ezt nem a kormány mondja csak, hanem a diák is. És akkor még a szolidaritásról nem is mondtam semmit.

Értem én, amit írsz, csak nem értek egyet vele. Illetve addig persze, hogy igen, hogy mi akkor voltunk ifjak és bohók és hogy egy csomó élményünk ott van beleágyazódva abba a korba és persze, hogy én is látok dolgokat, amik (számomra) akkor szimpatikusabbak voltak. Hogy mást ne mondjak, az államilag szponzorált színház, mozijegy és könyvárak emléke mindhalálig kísért. Ugyanakkor az, hogy aki most fiatal, annak rosszabb lenne összességében, mint nekünk volt, az szerintem nem megítélhető, mert senki nem lehetett akkor is meg mai is ifjonc. Az átlag IQ akkor is 100 volt, meg ma is. Akkor is volt aki nyitottan élt, próbálta a világot érteni, és ma is jócskán van, aki kilát az MTV (bármelyik) meg a plázashop világon túl is. De aki ma nyitott, annak nem feltétlen azon múlnak a lehetőségei, hogy a városi iskolában, kultúrban van-e egy feladatára alkalmas ember. Akkor egy párt próbálta megmondani, merre hány méter, most kettő-három, ettől nem lettünk se szebbek, se jobbak, mint akkor.
De a maiak is megtalálják a maguk örömeit (amit mi a vén, beszáradt, cinikus szemünkkel nem is látunk) és a mi akkori örömeinket értetlenül nézhetik , ahogy mi néztünk a szüleink nemzedékének fiatalságára. A dolog természetéből adódóan nincs és nem is lehet objektív mérce itt, de nekem, elnézve a gyerekeim életét, úgy tűnik, hogy többet nyertek pl az információk szabad áramlásával, a többoldalú értelmezések szabad elérhetőségével, a nyitott határokkal, a globalizált világgal, mint amiket vesztettek. Talán.

István, értem, amit írsz, és azt is, amit Ágnes mond, és még az is lehet, hogy tényleg csak egy romantikus megközelítés és nem több, amit írok. Ugyanakkor azt hiszem, miközben mindkettőnké személyes történet, a légyen ott van, hogy az ember utólag, külső hatásokra aggat cimkéket dolgokra, mert azt mondják, hogy így vagy úgy KELL érezz, még akkor is, ha őszintén magadba nézve baromira nem úgy érzel, és egyszer csak azt veszed észre, hogy elkezded szégyellni, hogy de bakker, nekem az, ami most átkos, az nem kevés élményben és nem kevés tekintetben nem volt az. Persze, lehet technokrata módon azt mondani, hogy akkor nem volt net, akkor nem volt mobil, és ez milyen jó, de én nem azt mondom, hogy ez rossz, hanem azt, hogy az se volt rosszabb attól, hoyg ezek nem voltak, mert volt helyettük más, ami meg most nincs, és innentől meg mindenki maga dönti el, mi ami neki fontos, hol a hangsúly. Gábor nem akarta érteni, hogy mit írok azt hiszem, mert nem tekinti érvényesnek, avagy általánosít, hogy azt mondom, hogy nem lennék mai huszonéves. Mert neki nem valid, ha összehasonlítom a magam huszonévével, mert szerinte ez alapvetően torzít az emlékezet miatt, én meg azt mondom, hogy a torzítás egy dolog, a másik meg a tény, és persze az is lehet, hogy amit én megéltem, az akkor se volt normális, és a normális fiatal akkor is buta volt, ezt elismerem. Ugyanakkor a nagyon értelmes mai fiatalokból is hiányolom azt az erőt, ami mozgathat. Túl könnyen adják.

Zsolt, azt hiszem téged valami gyógyíthatatlan romantika köt a gyerek- és ifjúkorodhoz, ezért mindegy mi volt akkor, az volt a szép és a jó.

(jav: indukálta :)

A szegények szabadságáról nekem más jutott eszembe...
(***) - így jelöltem alább.
Bocsánat érte előre is!

A harmincas években nagyapám ifjúként az alföldi tanyavilágon élt, elég nagy szegénységben. Volt némi szabadsága, hiszen elvehette nagymamát. A föld amin éltek, több generációnak adott nehéz, és igen szerény megélhetést. Utazás, szórakozás, ilyenek eszükbe sem juthattak, munka volt reggeltől estig, különben felkopott volna az álluk (***).

Aztán úgy alakult, hogy az idősebb generáció tagjai - nagypapa nevelő szülei - még valahogy a háború előtt illetve annak elején meghaltak. Nagypapa és nagymama házasságából született három lánygyermek - édesanyám volt a harmadik, de őt már nem láthatta nagypapa, mert elvitték közben a papát katonának (***)
Ott is halt meg, fogságban. Tőle idegen eszmékért, családja kiirtásának félelmében(***)

Nagymama sokáig várta haza... Majd jött a felszabadulás, és az államosítás... A földön megmaradhatott a három gyerekkel, a régi kis parasztudvart megtarthatta, de a kis föld a tanya körül a téeszhez "került"(***)

Nagymama művelte tovább. Később ismét férjhez ment (egy parasztlegényhez, akinek kedvese az oroszok bevonulásakor lett áldozat, míg ő a fronton volt...)

Én pedig a hetvenes években kisgyerekként a nyaraimat ott töltöttem "A" tanyán. nem éltünk túl jómódban, nagy öröm volt, hogy az újpesti gyárkémények alól eljuthattam egyáltalán oda. Talán a legszebb hónapok voltak ezek az életemben. De tény, hogy ennek semmi köze nem volt ahhoz, hogy milyen rendszer volt. Azért sem, mert én csak a tanya mellett olykor gyakorlatozó harckocsikból sejtettem valamit a világ sötét oldaláról, de azt is eloszlatták a hatalmas gépek, és a fura idegen nyelven viccelődő katonák... Hogy lehetnének rosszak egy gyerek szemében ekkora gépeket vezető nevetgélő katonák? (Csakis a "nagypapa" fújt rájuk esténként a borospoharából, és a mama csendben csak annyit mondott olyankor, hogy hagyd már...)

Amikor a második nagypapa meghalt, nagymama beköltözött a faluba. De később agyvérzést kapott és kórházba került. A fellépő ideiglenes bénulása miatt nyelni nem tudott. Ott egy ifjú gyakornok(?) véletlen megetette a reggeli zsömlével, amiben megfulladt. Ügy nem volt, nem lehetett... még a nyolcvanas években jártunk (***) De attól tartok, ez manapság is sok esetben így van, ez sem rendszerfüggő szerintem.

A tanyácska nyomai láthatók még a Google űrfelvételeken. Bár azt hiszem, az eredeti vályogépületeket már elmosta az idő, és leginkább csak egy téglaszárny romjai vannak ott. http://goo.gl/maps/SvPQS

Az én kis történetmorzsáim csak apró adalékok. Sokan sokféleképpen tudnának mesélni. Az átkosról, az azt megelőző évekről, meg az azelőttiekről is, hosszan, nagyon hosszan visszahaladva az időben. Gyötrelmek, fájdalmak, égbekiáltó igazságtalanságok. Végeláthatatlan regény lenne, ha lett volna aki vagy ami megőrzi a szörnyű (és persze, olykor a boldog) valóság lenyomatait (És tudom, a hívők ilyenkor rámutatnak szent könyveikre, a nem hívők meg azt firtatják mennyire valós az, holott a tanulságokat a nem hívők is felismerhetnék, függetlenül attól, ki, és hogyan írta le...)

Utószó:
A teljes képhez tartozik, hogy volt valamilyen "kárpótlás", persze. A vér szerinti nagypapáért, és a földért... Ezekre a kárpótlásokra azonban úgy gondolok, hogy az ügyeskedők "kárpótlódtak" leginkább (és mindig, minden történetben)... Azért is, mert (közhelyes, de) van amit nem lehet kárpótolni. És azért is, mert ők (az ügyeskedők) pedig rendszerint a jogra hivatkoznak, a jogi lehetőségekre, és a személyes lehetőségek kiaknázására, a szabadságra, satöbbi... (Ez így de szép!) Csakhogy a jogot mindig az aktuális politika alakítja, ez az első bajom, és a többit már nem is sorolom...

Az ügyeskedők szerint pedig lúzerek akik a tisztességről, a becsületességről, igazságosságról és hasonló zöldekről beszélnek. Pedig a szegénység szabadsága csak ebben áll szerintem... Ezekben a "lúzer" dolgokban, és nem a külsőségeiben, nem a földben és a tanyában, nem az élményekben, nem az ifjúságban, nem a kézzel varrott ruhában, hanem ami ezek mögött, de ezekkel szerves egységben létezik, ami nem is a szegénység kiváltsága, de mintha az hozná felszínre olyan gyakran...

(És annyit el kell még mondanom, hogy az ügyeskedők kifejezés erős általánosítás, és arctalan massza is, tudom. De a végkövetkeztetésem, és a gondolataim szolgálatában áll ez a kifejezés most, ami a szegénység szabadságának költői képéről bennem szólt, nem pedig az ügyeskedők lebuktatásának képtelen kísérlete indikálta... :)

(Bocsánat, ha nagyon offoltam...)

Gábor, én nem erről beszéltem, te is tudod. Ettől még vicces, amit írsz.

Bezzeg a mi időnkben nem fordulhatott elő, hogy egy hölgy kísérő nélkül menjen el a bálba. Micsoda időket élünk, ezek a mai fiatalok meg lokálba járnak, meg nézik azt a fekete nőt, ahogy majdnem meztelenül rángatózik a színpadon. Hogy fognak ezek így valódi kapcsolatot építeni, hogy már nincsenek szalón-délutánok, ahol kamarazenével szórakoztatták egymást a fiatalok. Nem szeretnék ma fiatal lenni, sajnálom szegényeket.

Bezzeg a mi időnkben még tudták, hogy kell tisztelettel bánni egy hölggyel, akkor még tudtuk, mi az igaz szerelem. Ezek a mai jampecek meg csak rángatóznak erre a bitzenére, meg isszák a kokakólát, mindenki tegeződik és nem adják át az ülőhelyet. Mindenki mindenkivel összefekszik, meg sincsenek házasodva. Fogalmuk sinvs már, hogy hogy kell tisztelettel bánni egy nővel, sejtelmük sincs az emberi kapcsolatokról. Nem szeretnék ma fiatal lenni, sajnálom szegényeket.

Én az "átkosban" voltam Moszkvában, igen rövid időre és saját kútfőből, azaz nem voltam gájdolva, nem vitt senki semmit megmutatni, amit láttam, magamtól láttam, azaz meglehetősen szűk szeletet csak. De amit ott láttam, és ami ma Moszkva, az gyökeresen más, mégpedig abban, hogy akkor nem sok félnivalóm volt végigmenni a proszpekten vagy az Arbaton, ma vagy lehugyoznának a csövesek, vagy kirabolnának a drogosok. Akkor ordító szegénység mellett volt emberi szál, ma csillogás és nyomor van, és nulla romantika. Gondolom én.

Kezdhetjük sorolni, mi volt akkor, mi van ma, viszont súlyozni is kéne. Aki akarta, ahhoz akkor is elért minden információ, ha kerülőúton is, aki agyhalott, annak az internet is csak egy valóságsó, az A38 egy centivel se jobb, mint a Ráday klub volt, viszont vannak veszteségek, amiknek nem jött nyeresége.

A világ változik. Vannak szépen csordogáló változások, ez normális. Fejlődés. Amivel vitám van, hogy az olyan viharos változások, mint 89 volt, ami szakadékká mélyülő árok mögé lökött mindent, ami 89 előtt volt, és rásütötte mindenre, hogy "átkos", valódi értékeket adtak-e cserébe. Állítom, hogy nem.

Kubát sajnálom... Castro-t nem,.. Szerintem ha 10-20 éven belül eljutok kubába, megtalálom ugyanazt amit ma is láthatok... de a Zsolt által leírt utolsó költői képet hiányolnám nagyon. Akár most, akár később. De ahogy GG írta, az átkos iránti bármilyen egyéb romantika nagyon távol áll tőlem. Sőt, semmi sem áll tőlem olyan távol, mint az. Az írást értem, egyébként, meg Téged is értelek, pontosan ismerem ezeket az érzéseket, (Újabban arra gondoltam, kimehetnénk Moszkvába,.. csak úgy.)

És akkor még rám mondtad, hogy megöregedtem.
Amit te mondasz, minden generáció elmondhatja az utána következőről, mert a világ változik. Nem feltétlenül romlik vagy javul, változik. Változnak a lehetőségek és a keretek. Ma már nincsenek (vagy nem látom őket) filmklubbok meg házibulik, van viszont internet meg A38. Akkor szorosabb lehettt a kapcsolatod azzal, akivel együtt lógtál a játszótéren, most meg nyomhatsz közös art-projectet egy sose látott Argentin csókával.
Akkor érezhetted magad menőnek, mert verset írtál a suli-újságba, ahol a kezdőbetűk kiadták, hogy Lófasz, ma meg indíthatsz petzíciót a kihaló pézsmapockokért.
Nem jobb, nem rosszabb. Más.
Én szeretnék most húsz lenni, a derekam se fájna.

Gábor, nem szeretnék most huszonéves lenni. Nem irigylem őket, sőt, ha az itteni viszonyokból indulok ki - ezt ismerem, ezt látom, tehát ebből - akkor azt kell mondjam, hogy a minőségi változások mennyiségibe csaptak át. Nem, azt hiszem a mostani fiataloknak rossz. Az átkos, ahogy mondod, megérne egy mélyebb feldolgozást, mérleget, pro és kontra. Mert van nem kevés, ami az átkossal együtt tűnt el, és hiány. És nem a 2 forintos benzinről vagy a Pitralonról beszélek.

Én is szerettem fiatal lenni, ezzel együtt a fentiekkel semmilyen formában nem tudok azonosulni. Ha most lennél huszonéves, Berlinben egy alter klubban lógnál a helyi arcokkal, vagy Barcelónában hesszelnél marokkói pajtásokkal. A Volt-ról együtt mennétek Varsóba, Kolozsvárra vagy épp Londonba a következő fesztiválra. Ahogy téged ismerlek, falfirkákat helyeznél a Louvre falára éppúgy, mint az amszterdami tőzsde épületére és lehet, hogy párszor őrizetbe is vennének emiatt.
A kubai képeslapközhelyeket én is szívesen megnézném, de nincs bennem romantika az átkos iránt, egy csepp se.
(Ha meg az NDK-ra keresel érveket, a fillérekért kapható jó minőségű kották, partitúrák jöhetnek szóba)