cím nélkül

cím nélkül

Nagyon izgalmas az, amit látok, nagyon tetszik, mert egy nagyon fontos helyzet a nőiség megélése az imitálással. Anya tükrét, körömlakkját ellopom, felhúzom a magas sarkú cipőjét, azt hiszem, hogy ezen a perióduson minden lánygyerek átmegy, és a megfigyelés nagyon rendben van. Ha már egy ilyen képet létrehozok, mert azért itt be kellett avatni a játékba a kis modellt is, nyilvánvaló, hogy egy instruált helyzetről van szó, akkor lehet, hogy megbeszélem vele, hogy biztos-e, hogy ehhez az egész játékhoz az a feliratos póló jó ritmus, amit most látunk. Az kivisz ebből a meséből. A kistükörnek, a háttérnek, a körömnek, a körömlakknak, a csuklón lévő kis bigyónak mind-mind jelentése van. Nagyon erős az, ahogy a valós térben megjelenő szereplő, és a tükörképe is itt van a képen, és az is, hogy nem ránk néz a modell, hanem saját magát figyeli, ezzel az egész helyrekerül. De ebből a ritmusból engem most kivisz a póló, visszaránt a valóságba, túl szoció. Nem tudom, hogy mennyire érthető az, amit mondok, Bara, segíts, kérlek, hogy így most oké-e amit mondtam. Miközben ez egy nagyon erős képről beszélünk, de ha lehet, akkor ezt ismételhetnénk. Nem tudom, Bara, hogy rá tudod-e venni a modelledet arra, hogy ezzel még dolgozzunk, én szeretnék erről látni egy ismétlést, segíts, kérlek. (hegyi)
értékelés:    

Hozzászólások

Bara, érdemes ismételni, mert az ötlet is jó, és izgalmas lehet ez képileg.

Értém én Zsolt, amit írsz;) amint ismét lehetőségem lesz "rendes" fényben fényképezni , ígérem megismétlem a képet...nem mellesleg nem számoltam a pulóverrel, hiszen nem így indultam el otthonról a szabadba, hogy én készítek egy ilyen képet a helyzet adta lehetőségeket használtam ki a Városligetben...szóval sok szó mint száz tavasszal megismétlem;)
És köszi az értékelést;)

Új hozzászólás