A kép azért érdekes, mert azt az érzetet kelti, hogy ez az egész egy elforgatott kép. Hogy ez a valóságban is így történt-e, azt nem tudom, merthogy itt az előtérben élesre vett elszáradt kis növényke tör az ég felé, és ha ezt veszem figyelembe, vagy ezt tartom fontosnak, akkor azt mondom, hogy a fény fent van - de valahogy a többi ilyen kis gizgaz és növényke ellentétesen dolgozik, szóval érdekes ez az egész, hogy most tulajdonképpen a modelledet hasra fektetted, vagy valamilyen falhoz odanyomta magát. Jó ez a dinamika - tehát ez fontos - és jó ez a játék, mert ad ennek az egésznek egy feszültséget. Ugyanakkor azt gondolom, hogy itt most a mélységélesség az, amit annyira szűkre vettél, hogy egy olyan viszonyrendszer alakult ki, hogy nekem itt a kép aljához kell fókuszálnom ehhez a növényhez, ami max. még a képnek a közepét sem nagyon éri el, miközben a háttér legalább ennyire fontos lenne. Tehát most nem nagyon tudom, hogy miért döntöttünk úgy, hogy a modellünk ennyire életlenben van tartva - hiszen hát az ő gesztusa is fontos lenne. Lehet azt mondani, hogy ez a fajta viszonyrendszer ez pont a szemérmessége miatt akar működni, és én készséggel elfogadom ezt az érvet akkor, ha ez formában is megoldott. De most ezzel a nagyon vékony élességhatárral nekem ez túlságosan technikaivá váló megoldás és az érzelmeimhez kevésbé tud szólni. Számomra még érdekesebb lenne, ha ez egy fekvő kép lenne mert a fekvő képpel tudnék valamit kezdeni érzelmileg. Tehát ha hagyjuk azt, hogy megtörténjen ez a fajta gesztus a modell részéről, hogy ő lefeküdt a földre, akkor talán a magány és a hiány érzete erősebbé válik. Most ez az állított verzió nekem csökkentette ezt a hatást. Kéne ezt még egy kicsit pontosítani, ez egy jó irány, tehát 2 csillag mindenféleképpen megvan, de még nem érzem azt, hogy a célba beértünk volna. (hegyi)
értékelés: