Egy nagyon érdekes képet kaptunk Mártitól, és én arra szeretném őt buzdítani, hogy küldjön még képeket, mert még akkor is, ha csak 4 hozzászólás született egyelőre ehhez a képhez, de mégis azt gondolom, hogy nagyon fontos az, hogy másfajta alkotói megközelítést is megismerhessünk, mint amit általában látni szoktunk, egymás szinapszisait néha átprogramozzuk, ami nem könnyű, de mindenképp fontos feladat. Márti történetekben gondolkodik, itt is egy ilyen történetet látunk. Attól, hogy Márti ezt a történetet végiggondolja, és a fejében végiggondolt történetet valósítja utána képileg meg, még akkor is, amikor a valós helyzet megfogalmazásába kezd, módosíthatja az eredeti, kiinduló álmot, de mégis ez az egész egy vezetett történetmesélés, és mindez mellett hagyja, hogy a néző a saját történetét is végigélhesse, tehát nem akar erőszakkal senkit sem rávenni arra, hogy az ő történetét értse meg. Nyitva hagy kapukat, és ezzel éri el azt, hogy az ember vissza-visszatér, és próbál kapcsolódni, mint ennél a képnél is. Mert mit is látunk? Látunk egy nőt, aki ül a parkban, kezében 5 uborka, és meditál. Aztán egyszer csak észrevesszük, hogy de hát miért van ilyen furcsán fésülve az arcába a haja, aztán észrevesszük, hogy valószínű nem a sarki kis fűszereshez ugrott le uborkáért, mert jönnek a vendégek, de még ha így is történt, valami útközben történt vele, ami miatt bement a parkba, és ott ebben a pózban egyszer csak letöttyedt. Próbáljuk megfejteni. Erről a képről nekem eszembe jutott egy olyan videó, amit az interneten láttam, nem is teljesen értek, nem is akarom nagyon megfejteni, de mégis valahogy ez a videó ugrott be. Nem tudom, hogy hallottatok-e róla (nem fogom belinkelni ide az elemzéshez), hogy vannak olyan helyzetek a világban, amikor különböző publikus helyeken egy fotó vagy egy film erejéig emberek, párok, főképp nők, arra vannak rávéve (vagy kényszerítve), hogy a megszokottól eltérő módon, akár ruhában, akár meztelenül szerepeljenek. Ezek főképp az erotika irányából közelítenek, de mégis a történet esendőségében hasonlatos, abban a különlegességben, amit az esendőség megélése ad. Nekem ennél a képnél a legfontosabb üzeneti rész pont ez a kiszolgáltatottság, esendőség, hogy az embernek megy az élete a maga folyamában, történnek vele a dolgok, végzi a hétköznapi teendőit, majd egyszer csak valami történik, ami kizökkenti az idő kerekét, és ott találja magát egy számára már nem biztos, hogy kontrollálható helyzetben, amiben nem tud adekvát válaszokat adni a külvilág dolgaira. Csak fokozódik-fokozódik a helyzet, majd egyszer csak úgy érzi magát, hogy elengedi a gyeplőt, és hagyja magát leülni a földre, hagyja magát benne egy helyzetben, mert akármennyire is szürreális már a képlet, de nem tud a történettel tovább haladni, nem tudja magát tovább tartani, nem tudja a maga távolságát tartani, a maga büszkeségét, tartását nem tudja hozni, túl sok információ jön túl gyorsan. Mindez elkezd olyanná sűrűsödni, amiben az ember már nem tudja, hogy mi legyen a következő lépés. Erről énekelt Cseh Tamás a Csokonai Vitéz második éneke című dalában eképpen: "Láttyátuk feleim, / csinosan kifeslő kertjeim. / Szümtükkel, mik vogymuk, / isa ölbeesett kéz vogymuk." Itt is nagyjából ezt érzem, és lehet, hogy ez csak az én értelmezésem. Miközben ebben a képben van humor, mégsem a humor az, ami nekem ebben dominál. Nagyon jó a piros rúzs, a piros körmök, én mondjuk lehet, hogy egy piros szalagot tettem volna hozzá a ruhához, vagy valami retket, vagy piros növényt elhelyeztem volna a modell ölében. Ez lehetne egy kompozíciós játék, de így is jó a piros köröm, meg a piros rúzs. Nagyon jó ez a pöttyös ruha, az egészben hoz egy olyan történetet, ami végiggondolható úgy is, ahogy az elemzés elején elmondtam, hogy a nagykövet felesége fogadást rendez, és kicsi a büdzsé, ezért lerohan a kisboltba, már teljesen kikészítve, és akcióra készen, hogy az uborkasalátához a konyhára beszerezze a hozzávalót. Minden történet igaz lehet, és ez a képnek a nagyon nagy ereje, de mégis valahol megakadt ez a történet, bármelyiket is kezdem el mesélni. Ezt a pillanatot látjuk. Az is eszembe jutott, hogy egy izgalmas helyzet lehet az, ha az ember egy kicsit, mint egy performance fogja fel ezeket az ügyeket, hogy saját maga életéből szituációkat áttesz valami egészen más porondra. Ezt a képet én el tudnám képzelni egy nagyvárosi járda közepén is, ugyanígy ebben a beállításban, ezekkel az uborkákkal, nem csak parkban. De ez itt a parkban is eléggé különös. Ebben mindben benne van az a vágy, az az élmény, amikor szeretnénk a rendszert, amiben élünk, utolérni, megérteni, uralni, sőt, szeretnénk kiszabadulni azokból a hétköznapi szituációkból, amik rendre belekényszerítenek minket, hogy adott kérdésekre adott válaszokat adjunk. Ebből a kitörési vágy az, ami leginkább erős. Ez a gesztus és performance fotografálás azért áll hozzám közel, mert én nagyon fontosnak tartom azt, hogy a fejben elkészüljön a kép, még mielőtt exponálunk. Fontosnak tartom azt, hogy ki legyenek találva azok a dolgok, amivel szeretnénk dolgozni. Ez nem jelenti azt, hogy mindent tökéletesen fogunk tudni uralni, nem jelenti azt, hogy ne lehetnének a véletlennek szerepei, de mégis ezek a fajta megközelítések hozzám sokkal közelebb állnak, mint azok a talált pillanatok, amikor épp nálunk van egy fényképezőgép, és exponálunk valamit hirtelen, mert az utcán szembejött. Azok a képek is fontosak, mint dokumentálás, de pontosan az a jó ebben a képben, hogy dokumentál, de lelkiállapotot, és nem vizuális helyzetet. Mindig is arra sarkallok mindenkit, hogy a lelkiállapotát és az épp aktuális szellemi állapotát, gondolatait, érzelmi csomóit próbálja meg gondolatokkal átértékelve, helyzetbe hozva utána vizuálisan megfogalmazni, valahogy dokumentálni nekünk és magának, mert szerintem ezek azok a dolgok, amivel az esztétikához is, és a környezetünkhöz való viszonyban is előre tudunk lépni. Nagyon örülök ennek a képnek, legfőképp azért, mert gondolkodó helyzetről van szó. Márti, ne sanyargass minket, légy szíves küldjél munkákat. (hegyi)
értékelés: