Bill Evans - Conversation with myself albuma nem csupán egy személyes inspiráció de kedves barátom és tanárom, Robin Gillanders befolyása is. A fotó Edinburgh, Portobello tengerpartján készült, digitális felvétel. Két, különálló fotó a kamera software-vel lett összeillesztve majd Lightroom 3 ban lett egyénileg f/f-re konvertálva.
   A kep személyes, az elmúlt öt évre visszatekintő önportré és egyben tisztelgés a jazz zongorista előtt, aki először vállalta fel az 'overdubbed' zongora szólókat.

Üdvözöljük Ádámot az Iskolában. Én nagyon örülök neki, hogy személyében, ha jól érzem, egy olyan embert kapott az Estiskola, aki tudatosan lépdel ezen a fotográfusi ösvényen, amin mi is keressük a magunk útját, és ráadásul a technikával is tisztában van, tehát tudja, hogy mit miért és hogyan csinál. Erről a leirat is tanúskodik. Annak meg még külön örülök, hogy nem csak fotográfiában, hanem zenében, festészetben is, úgymond a művészet más területeire is vannak kikacsintásai, magyarán azt a problémakört jó irányba veszi, ami arról szól, hogy ne legyünk szakbarbárok, és ne csak egy téma érdekeljen minket, hogy csak fotó, fotó, fotó, fotó. A leckét, azt most rögtön az elején mondom, hogy vissza fogom adni ismétlésre, azért, mert szeretném, hogy ha Ádám, ha ennyire pontosan tud fogalmazni, akkor szeretném, ha pontosítaná a lecke felhívását is. A lecke arról szól, hogy egy olyan önportrét készítsünk, ahol valamilyen testrészlet van jelen rólunk, márpedig, itt, ha arc nélkül is, de ez egy egész alakos portré helyzet. Szóval jó lenne, ha megkaphatnám az első leckének az úgymond "vegytisztább" megoldását is, mert érdekel, hogy mit gondol erről Ádám, érdekel, hogy hogyan oldja meg ezt a feladatot. Annak külön örülnék, ha az a kép a mostani felhívásomtól számítva készülne el - rajta, Ádám, és most állj neki ennek az ismétlésnek. Azért mondom ezt, mert kíváncsi vagyok a mostani gondolatodra, és érzésem szerint ez a kép valószínű, hogy nem teljesen most készült. Aztán legfeljebb Ádám fejbever, hogy de márpedig de, és én el fogom fogadni ezt a választ.
   A kép nekem személyesen René Magritte festőt idézi, az ő világa jut nekem erről a képről eszembe. Sőt, ha még tovább megyek, picit talán még Dali is ott a háttérben mosolyog, mert az a játék amit itt látunk, olyan mintha két szem lenne egy arcon. Annak külön örülök, hogy itt nem egy egyszerű kis fotosop-trükkről van szó, hogy na készült egy kép, aztán azt tengelyénél elforgattam, vagy tükröztem, aztán ezt a kettőzést létrehoztam (voltak ilyen játékok, rejtvények az újságban, hogy hány különbséget vesz észre a két képen, tehát aki kevésbé figyelt, annak föladnám házifeladatnak, hogy tessék ezeket a különbségeket megkeresni). Én nagyon örülök annak, hogy Ádám foglalkozik a saját önmeghatározásával, és annak is örülök, hogy meri azt bevállalni, kimondani, hogy nem vagyok kész, hogy nem vagyok biztos, hogy nem kijelentő mondatokban beszélek. Mert ez a kép nekem legfőképpen arről szól - és itt valami érzelmi megközelítés fog következni -, amikor azt mondják a szólásban, hogy kétszer ugyanabba a folyóba nem tudunk belelépni, és az ember úgy próbálgatja a maga életét, és különböző helyzetekben szerepel, különböző helyzetekre megoldásokat keres, és akkor néha úgy rájön, hogy lehet, hogy ugyanabba a folyóba nem lépünk bele kétszer, de azért majdnem ugyanolyanba sikerült. Azért izgalmas ez az önportré, mert azt látom rajta, és erről beszél, hogy bár ugyanaz az ernyő, ugyanaz a kabát és sétapálca, de teljesen másról szól a két test, teljesen másról beszél. És bár ugyanarra a helyre jöttem el, mint egy zarándok, erre a tengerpartra, de mégis más mesét tudok mondani, más a tapasztalat. Szóval én nagyon is érzem azt a fajta időbeni kettősséget, ami ennek a képnek szerintem a célja volt. Szép a nagyítás is, nagyon jól odotta meg ezt a technikai feladatot. Én bevallom férfiasan, örömmel olvasom azt, hogy ez hogyan készült, és hogy hogyan lett szoftveresen összemanipulálva. Ezt más esetben az ember hagyományosan megoldhatja vagy szendvicsnegaként, vagy duplaexpozícióval a papírra maszkolással. Ezt csak azért mondom el, hogy nem kötelezően csak elektronikus formában lehet ezt a képet előállítani. Várom a folytatást Ádám, és maradjunk abban, hogy ha egyetértesz, akkor egy ismétlést is várok a három csillag mellé. Szeretném, ha tényleg készítenél egy olyan önportrét, ami jellemző rád, jellemző azokra a mindennapokra, ahogyan az életedet éled, és ténylegesen csak egy része van a testednek rajta. Hogy melyik tesrészed, az rád van bízva. (hegyi)
értékelés: