Corpus
ma is, mint aznap

Corpus latinul testet jelent, nagyon sokszor útmenti keresztekre, régi keresztekre, azon Krisztus különböző módon megformázott alakjára is szokták azt mondani, hogy út menti corpusok. Itt egy tanulmányt látunk, ahol az ősz hatására elsárgult, összeaszott levélformát figyeli meg az alkotó. Ugyanakkor mint formatanulmány, túl sok mindent tartalmaz a kép. Ennél a makro felvételnél azért ez a műkő párkány felület erőteljesen ott van a háttérben. Amennyiben csak a levélre koncentrálnék, akkor én azt mondom, hogy még szűkítettebb kompozíciót kellene használni, vagy pedig egy olyan felületen elhelyezni ezt a kis levelet (ez megtehető, mert egy parányi tárgyról van szó), ahol a levél mögötti háttérfelület az nem ennyire domináns. Márpedig a zöldes háromszög és a szürkés másik forma a levél fölött határozottan nyomja a levelet, és így nem tud igazából a levél főszereplő lenni, miközben az élesség és minden, és a fények is rendben vannak rajta. Olyan, mintha ez két kép lenne. Nagyon tetszik, és azt mondanám, Csaba, hogy dolgozz ezzel a fajta tanulmány jellegű szemlélettel, de visszaadnám ismétlésre. (szőke)

Hozzászólások

Dodge&Burn van a levélen, ha jól emlékszem. Meg nyilván pár gyenge USM a többkörös kicsinyítés miatt, de az effektet az előbbi adja. A vastagabb ereket az utolsó USM rajzolhatta csúnyára.

Tényleg szép! Lehet túlélesítetted, de elárulhatnád ezt a technikát.

Az a bajom ezzel a képpel, hogy első öt megnézésre csak az jut eszembe, mennyire szépen rajzol az objektíved, technikailag mennyire tökéletes a kép. Talán ha ezen a sokkon túljutok majd meglátom a képet is.

szép kép. é smilyen részletes. jók a színei.

Új hozzászólás