Minden éjszaka, minden álmom,
Csak róla szól, csak Őt látom.
Látom, ahogy táncol, lélegzik,
Nevet, néha talán könnyezik.
Egy nap, mikor a szemébe néztem,
Két szemétől mámorba estem.
Szívem hevesen vert, s leblokkoltam,
Ő mosolygott, én meg elpirultam.
Titkon mindig Őt figyelem,
Várom, hogy engem nézzen.
Mikor végre rám figyel,
Vörös fejjel fordulok el.
Mindezt hiába teszem,
Hisz szerelembe nem eshetek.
A barátság több, mint a semmi,
Kénytelen vagyok ezt elviselni.
De a bajban segít rajtam,
Bánatomban megvigasztal.
Mosolyt csal az arcomra,
S örömöt a napomra.
Ha érdekes számodra: próbáld megérezni az első két sorod ritmusát, lüktetését. Én úgy érzem, az jött fel bentről, mélyről, a többit hozzá írtad. Nézd meg, miért szól olyan jól ott a rím. (Még jobban kitisztul ez a ringató ritmus, ha éjszaka helyett azt írod éjjel, és álmom helyett csak annyit, hogy álom. De nem kell ennyire sterilizálni persze, csak jobban megérteti, megérezteti, hogy mi dolgozik benne.)