Család

Megint azt mondom, hogy a feladat megkerülését látjuk, a család lecke az rólatok szól. Én értem, hogy kell néha a szentimentális irányt is mutatni, és ez egy nagyon kedves kis kép a szívecske vízfröccsel a közepén, a gyűrűkkel, amik összefogják ezt a kis családot, és tényleg biztos, hogy ez egy család: nagynéni, nagybácsi, az unokahúgok és mindenki rajta van, csak nem vagyok benne biztos, hogy én innen ülve meg tudom fejteni, hogy Camillának ehhez a képhez mi a köze. Biztos van, csak jelen pillanatban ez nincs rajta a képen. Én azt mondom, hogy ezek a képek is fontosak, lehet majd erről beszélgetnünk, hogy a szorgalmikkal mi legyen és ott is egy beszélgetést elindítani, ha nem is ilyen elemzést, de a kép kommentárokban – ha gondoljátok – elmondhatom a gondolataimat, és akkor ezek bekerülhetnek szorgalmiba. Én azt mondom, hogy a leckét elsősorban abból a tekintetből kéne megoldani, ami az alap kérdése, és hogyha azon túl vagyunk, akkor el lehet kezdeni már játszani azzal, hogy milyen áttételes információkat tudok hozni. Azért mondom ezt, mert ha ezen túl van az ember és után kezd el másik szinten gondolkodni, hogy na akkor ezt hogy tudom megfogalmazni, akkor máris egy rangsor fel fog állni és máris a néző számára is egyértelmű lesz, hogy ez mitől Camilla képe és miért van rajta Camilla. Attól esz rajta Camilla, hogy az előző képeknél kimond dolgokat a saját helyzetével kapcsolatban. (Ez nem csak Camillára igaz természetesen, hanem mindenki másra.) És onnantól kezdve majd hogyha egy vadkacsa családot fotóz, az is megfogja mutatni azt, hogy ez a Camilla családfelfogás. Úgyhogy én ezt visszaadom ismétlésre. (hegyi)

Hozzászólások

Na ennek csak örülni tudok :)

Igen látjuk, Ágnes! Rajta van a képen.:-)))))

És a szív alakú fröccsenést a kép közepén látjátok?

Látszólag egyszerű fotó, de számomra valahogy mégis különleges. Az érdekes alakban fröccsenő víz, a felnőtt állat alakja, és a koncentrikusan fodrozódó víz hármasa okozza a hatást azt hiszem, de minha a csillanások a kép felső és jobb oldalsó részén nem a legjobb helyen lennének.

Tetszik a kép, bár azt hiszem család leckére kicsit személyesebbet küldenék - persze elgodolkodtat és érzem én a "nagy család" üzenetet is benne. Jó a fröccsenő víz, s a különcködő "búvár" csibe is. :)

Új hozzászólás