Pista, mindig meglepsz, csak ritkásan adod, az a baj. Többet kéne kapnunk tőled képeket. Lehetne kekeckedni, hogy mitől csendélet az, ha Pista felmegy a padlásra, és a rétegek közül előtúr néhány bondel keretdarabot, én meg azt mondom, hogy a csendélet alapja technikailag a kompozíció, de egy üres komponálás önmagában még nem zene. Szóval kellenek azok a fránya érzelmek is, anélkül nem megy (jegyzem meg, nem csak a csendélet nem). És kérem itt vannak érzelmek! Mert hát kinek ne volna meg az az emlék, hogy felmegyek a nagy házának padlására és a forró nyári délelőtt, reggeli és ebéd között, titokban, hogy senki se tudja, kutatok a régi bőröndben, ismeretlen arcokat fedezek fel, régi ruhákat, képeket, kereteket, bicajkereket és mindenféle más kincset, bennfentes lehetek, mégis ott a titok, hiszen a padlás tiltott vidék, még a végén leesel fiam, gyenge az a párnafa, beszorulsz és vihetünk az ügyeletre. Hát igen, és ha csak ennyi volna... de azért rafinált Pista, mert belenyúlt a képbe, a giccsre rárakott egy-két pöszmő ágacskát, virágot, és még ez sem elég, hiszen ki hiszi el, hogy így találta félrecsúszva a fénybe mászva azt a kék papírlapot? Ugye, ugye, a mesteri rendetlenségbe nem csak s szín, a forma visz rendező erőt, de a fény is, az a kevéske, ami hanyagul rárajzol a felületre, ami fellebbenti a titkot, és amitől ez az egész működni kezd, ami miatt szívesen mennénk, csak vigyen fel Pista a padlásra... Szóval nekem ez tetszik, megvettem kilóra, sőt, a leckét is megoldottnak gondolom, de csak akkor, ha Pista megígéri, hogy aktívabb lesz és küld még ilyen találmányrendezéseket. (hegyi)
értékelés: