Da Capo

Da Capo, azaz: elölről.

Tamás, én ezt nagyon jó első leckének tartom, mondhatom azt, hogy tartalmilag talán az egyik legerősebb első leckénk, amit az Estiskolán látunk. Legfőképp azért, mert átgondolt munkának látszik, olyannak, amit kifejezetten erre a leckére kerestél, mint megoldást, rólad szól, személyes, és túlmutat azon, hogy megmutatom, hogy mi az, amit én általában cselekedni szoktam. Itt egy olyan képet kapunk, amit több rétegben is lehet értelmezni, de biztos, hogy nem egy vidám üzenet. Olvastam a hozzászólásokban néhány humorosnak szánt értelmezést, én ezekkel nem értek egyet. Azért nem, mert ha ezt a képet valaki megnézi, akkor pontosan látja, hogy ez nem egy vidám történet. Ha hirtelen mellbe vág minket egy látvány, és azzal nem tudunk mit kezdeni, akkor hagyjunk magunknak időt. A nézőnek is kell idő a befogadásra, itt nem kell sietni, nem kapkodunk, nem rohanunk sehova, holnap is megnézheted ezt a képet még egyszer, lehet ezzel még játszani. Aztán egyszer csak eljut az üzenet, ez egy ilyen helyzet. A képről két dolgot szeretnék elmondani, mint kritika: az egyik az, hogy abban érzek egy pici bizonytalanságot, hogy a háttér most vajon fontos-e Tamásnak, vagy nem. Mert látok arra is törekvést, hogy egy teljesen elmosott, jellegtelen, neutrális hátteret használjon, de arra is látok törekvést, hogy azért mégiscsak tárgyszerűen mutassuk ezt meg. Ez két dologból adódik: a túlvilágítottsága miatt, ha ezt az irányt vennénk, akkor lehetne egy légies, könnyed háttér, ugyanakkor a lámpa elhelyezéséből adódóan ez a túlvilágítottság csak részben igaz, és a kép bal oldalán ez már szinte átmegy súrlófénybe, még jobban kiemeli a fal hibáit. Mind a kettő érvényes, de a kettő együtt így most furcsa. Ez is egy vállalható helyzet lenne, de akkor kellene a testre egy kis takarás, főleg a váll környékén, mert ott nagyon erős most a fény, és a másik irányból kellene a testet világítani szintén egy irányított fényforrással úgy, hogy a két fő fény irány vitatkozhasson egymással. Akkor az már érdekes helyzetet hoz, tehát a világítással lehetne még kicsit játszani. Így is jó, de én így biztos, hogy vágtam volna a háttérből két oldalt, akár négyzetesre is vágtam volna ezt a kompozíciót, mert ez úgy is megállna a lábán, és akkor ezt a fajta fényudvart, ami itt most keletkezik, kompenzálni lehet valamelyest. Ez a része picit billeg a dolognak. Ugyanakkor azt gondolom, hogy ez egy tökéletes üzenet, és a három csillag abszolút megvan rá, sőt Tamás ezzel teljesítette az első lecke első osztályos feltételét. Akinél ezt mondom, nem azt jelenti, hogy többet nem küldhet első leckére képet, de ez most megvan. (hegyi)
értékelés:    

Hozzászólások

Köszönöm az elemzést. Utómunkával, lehet még változtatni a fényviszonyokon. A négyzetes vágáson is gondolkodtam, de azt túlságosan kiegyensúlyozottnak érzem.
Dániel: köszönöm.

***
erős kép. ezek nagyon jók az egyes leckében mikor ilyen direkt ki van okoskodva az arctalanság. mikor szemtől szemben vagy személytelen.

Mariann: A drogok közül csak az alkohollal van kapcsolatom. A koton nem rossz meglátás. Hogy jól vagyok-e, hát?
Sándor: Neked külön köszönöm a dicséretet.

Jesszus, Tamás, először megijedtem. Aztán vigyorogtam - micsoda ötlet. Gondoltam én ragasztózásra, fejre húzott kotonra, és inkább nem sorolom tovább, hogy még mi mindenre :D
Azért ugye jól vagy? :D

Új hozzászólás