de a

de a
"De a kocsma bezzeg hangos!"

Én inkább azt mondanám most, hogy bár van megjegyzés a képhez, hogy megpróbálok a Berecz Pista képeire figyelni, és az ő vicces világát most elfelejteni, és azt mondani neki, hogy hála a jó istennek a kép jó, és a leiratot és egyáltalán Petőfi világát, akit én nagyon szeretek, mégsem kapcsolnám ehhez a képhez. Mert ez nem erről szól. Remélem, hogy ez a Pista készítette ezt a képet, és az ő érzékenysége, szenzitivitása líraisága, meseisége jelenik meg rajta – de teljesen más módon, mint Petőfinél, és hála istennek, hogy ez egy ilyen képet adott nekünk, amit én nagyon szeretek, elsősorban azért, mert ezt a kis tanyasi épületet, ahol talán még a konyhában egy kis fény világít, és ezt a párálló mezei csatorna mellett ez a kis fénypászma teszi rendbe ezt a demerungos, fél-éjszakai tájképet. Nagyon szeretem, mert anélkül, hogy a fotóknál tényleg hallanánk a hangokat, maga az a kis házikó azzal az emberi létezéssel bennünk hozza létre a hangot, azt a viszonyítást, ahogyan ott vacsorázgatnak, nevetgélnek, a család beszélget, de mindez mibennünk zajlik le, mert a kép néma marad, a tapasztalata is néma marad és hogy megkockáztatom, hogy maga a csend fogalma még reális történeteknél is mindig a viszonyulásból jön létre. Ha megnézünk olyan filmes helyzeteket, ahol cellákat, börtönöket vagy feszült helyzeteket látunk, akkor észrevehetjük, hogy a csend jelenléte mindig viszonylagos; utalnék itt Bergmann Csend című filmjére, hogy az igazán fojtó csend úgy jön létre, hogy előtte-utána-mögötte valamihez képest dialektikusan vagy dinamikájában valamihez képest lefojtódik a helyzet. Tehát pl. egy börtöncellában is a külső beszűrődő zajok, messziről érkező zajok erősítik fel a belső csöndet, és ez a kép szerintem ezért jó, mert ezt a fajta asszociációs rendszert használja a képi jegyekkel, akár azzal a kis világító házikóval. Kompozíciójában az az érdekes, hogy első nekifutásra számon kérhetnénk a horizont dőlését (ott fenn az a zsineg az nem kéne...), mindaddig, amíg nem jelenik meg a képen a sárga fényeivel a kis házikó, mert az billenti helyre ezt a dőlést, hiszen ez adja a dinamikát, feszültséget is a képnek. (szőke)
értékelés:

Hozzászólások

Szép,hangulatos kép, de tényleg nem hagy elmélyülni gondolataimban a világos ablak.

De azért nem, rossz az. Főleg uborkasalátával.

Hát ériztem hogy valahogy olyan mint a tejfölöscsirke nokedlivel,-nem kóser.

Szédületesek a színek. Nagyon klassz, hogy lényegében az egész kép lila-barna kivéve azt az ablakot.
Két gondom van a képpel (eltekintve a tetején belógó dróttól). Az egyik, ami könnyebben orvosolható, az az, hogy cefetül ferde. Szinte várom, hogy a víz kicsorogjon a mederből. A másik fájdalmasabb. Arról van szó, hogy a partok vonala nagyon erősen viszi a szemet a horizont és a folyó találkozási pontjához, ez foglalja el a kép baloldalát. A jobboldalon viszont az ablak, ami a kép súlypontja akar lenni, nagyon kiesik innen, elvész a kép szélén. Ha jól sejtem, ez a kép egy hídról készült. Azt gondolom, kéne azon a hídon még egy kicsit jobbra-balra mászkálni, valami jobb nézőpontot keresve, hogy ez a két fókuszpont, a part-horizont metszéspont, meg a kocsmaablak valahogy kapcsolódjon egymáshoz. Mert most nekem nagyon esetleges az elhelyezkedésük. Az nem látom, hogy lenne jobb a kapcsolatuk, de így valami nem kóser. Szerintem.