Eszembe jutott, hogy általános iskolában mennyire jellemző volt a kiabálás. Legalábbis az enyémben. Nem tudom, hogy másoknál ez mennyire volt jellemző, de nekem sikerült egy neurotikus iskolát kifognom, nem is kicsit.
   A legmegdöbbentőbb az volt, amikor gimiben senki sem kiabált. Már az első hetekben vártam, hogy melyik tanár lesz az első, aki üvölteni kezd, esetleg nagy jelenet közepette kivág valakit az óráról. És csak nem következett be.
   Általánosban gyakorlatilag ahhoz voltunk szokva, hogy minden nap legalább 2-3 tanár üvöltött velünk. Soktényezős dolog ez, mert nyilván tehet erről maga a diák a viselkedésével, az iskola légköre a munkahelyi stresszel, de akár a tanár személyes problémái is. Ezt most nem firtatom, mert nem ez a lényeg. Hanem az, hogy minden nap üvöltött velünk valaki. Aztán legyél egészséges gyerek. Volt, akivel otthon alig törődtek, mert a szülők folyton dolgoztak, gyakran éjszakába nyúlóan, és az egyetlen felnőtt, akivel találkozott, az a tanár volt. Aki meg csak üvöltött vele.
   Ahány tanár tanított minket, az összes üvöltött velünk. Minden nap legalább kettő-három közülük. És gimiben fellélegeztem, hogy soha egyetlen tanár sem kiabált velünk, illetve talán egy, de hát 4 év alatt egyszer szakadt csak el a cérna, ami arányában nem is rossz. A mindennapos üvöltés után felüdülés volt, és akkor kezdtem megérteni, hogy mi az, hogy emberszámba vesznek. Hogy nem kiabálnak velem, mint valami kutyával, nem odavakkantanak valamit, mint valami házőrzőnek. Emberi hangon beszéltek velünk, és nyilván az ember hozza a családi értékeket, de megerősítőleg hatott, hogy bármilyen konfliktust meg lehet oldani agresszió nélkül, normál hangerőn, higgadt tónusban. És ez a nem mindegy.
   Agresszív légkör feszültséget szül csak. Amelyik osztállyal üvöltenek, az feszült lesz. És nem a tanáron fogja levezetni, hanem egymás közt. És mivel egymást közt megy az értelmetlen csatározás, a tanár csak feszült lesz, és kiabál. Ördögi kör.
   Most nem nyújtom hosszúra a dolgot, inkább csak magyarázatként szolgáltam arra, hogy miért utálom, ha valaki felemeli a hangját velem szemben, és miért tartom primitívnek azt, aki rögtön üvölteni kezd.