Depresszió

Depresszió

Kommentben azt kértem, hogy hadd tegyem át ezt a magány leckébe, és azt is megmondom, hogy miért. Értem én, hogy ez egy kiállítási tér, azt is értem, hogy itt láttál valamit a fényekkel, és ez számomra mind evidens, de könyörgöm, a kép nem erről szól. Hát, de te is tudod, hogy nem erről szól! Ott a cím, amit te magad adtál, hogy Depresszió, és tökéletesen fedi a valóságot az, amit mondasz. Azt mondom neked, hogy amiket én ismerek a munkáidból, azok közül ez a legerősebb képed. Ennyire jó konstrukciót, ennyire jó absztraháló képességet, tényleg, szinte a semmivel dolgozol. Egy megfigyelés, és mégis, az egész hoz egy élményt. Nyilvánvaló, hogy elsősorban annak hozza ezt az élményt, aki vagy maga is átélt, vagy a nagyon szoros környezetében volt valaki, aki küzdött depresszióval, azt tud ezzel valamit kezdeni, hogy ez depresszió. De szerintem annak is működik, aki erről csak hallott, vagy a távolabbi környezetében volt ilyen, hogy aha, értem, tehát, hogy van valami, hogy bent vagyok egy szobában, és nem tudok kimenni, pedig ott kint érdekes dolgok történnek, de én inkább itt bent foglalkozom a magam nyomorúságával. Vágyom is oda ki, de annyira messze van már az egész, hát, hadd ne mondjam el, hogy mi a depressziónak egy fajta értelmezése, de ez mind rajta van a képen. Viszont, ha erről beszélünk, akkor ez abszolút üti a magány leckét, ugyanis pontosan erről szól. Arról, hogy van egy belső késztetés, ami egyszer csak kevesebb lesz, mint ami ahhoz kell, hogy az ember megmozduljon, és a késztetés ettől nem szűnt meg, csak sajnos az ereje csökkent le annyira, hogy már nem mozdít, hanem csak belső feszültséget kelt. Erről szól nekem a kép. Még valamit: a kérdés felmerült, hogy a depresszió nem tartalmaz színeket. Én meg azt mondom, hogy dehogynem. Ahogy a legerősebb színkontraszt az a sárga és a fekete között van, nem a fekete és a fehér között, vagyis a viszonyrendszer csak így, színesen működik igazán, ha levennénk a színeket, akkor a saját mozgásterünk csökkenne. Most lehet, hogy azt mondod, hogy hülye vagyok, én ezt átteszem a magány leckébe, és ott megkapod a 3 csillagot, és a leckemegoldást is. (hegyi)
értékelés:    

Hozzászólások

Csatlakozom én is, nagyon tetszik. Nincs túlmagyarázva, ezért erős.

Fekete-fehérben elfogadnám a depressziót, így a barna miatt már nem. Egyébként egy nagyon korrekt képet kaptunk, nekem nagyon tetszik a szerkesztése.

Az ötlet és a megközelítés tetszik, de az íves fal miatt, és a meleg-barna miatt ez nekem inkább barátságos, mint a depressziót tükrözi. A depressziót kicsit sivárabbnak képzelem, ott nincs görbe, és fekete-fehér, vagy nagyon fakó. Nagyon nem értek hozzá. Minden esetre a fotó szerintem szép, a depresszió meg nem biztos hogy az. Persze annak is biztos megvan a romantikája...

Nem muszáj áttenni, én áttenném. De majd indoklom az elemzésben.

A madárszaros idézetről meg nekem Churchillé jutott eszembe: "Az ember időnként belebotlik az igazságba, de rendszerint feltápászkodik, és továbbmegy..." :))

Zsolt: nem tudom - nekem inkább egy lehetséges kiutat jelez a kép.
István: egyszerü eszközök, talán bejön másnak is. ha nem - az én hibám...

(egyszer Vonnegut egy interju alkalmával megkérdezte az ujságírókat:
- tudják uraim mi az a fehér a madárszarban?
- ?
- az is madárszar...)

:-)

Ez egy nagyon szép, és nagyon kifejező kép. Tényleg magányos is, bár nekem kevésbé depresszió, annál mintha "méltóságteljesebb" lenne. Olyan elegáns, szelíd és modern... és üres, de jól kitöltve :) Nekem tetszik!

kérlek tehessük át a magányba, köszi.

Új hozzászólás