Egy érdekes konverziót látunk itt, abban a tekintetben mindenképp, hogy nagyon hatásos az a tónustartomány, amiben ez a kép mozog. Amire szeretném felhívni a figyelmet, az az esztétika. Ezen a képen látunk egy kert részletet, vagy parkot (ez tulajdonképpen mindegy), amiben van egy előterünk, középterünk és hátterünk. Az előtérben elhelyezkedik egy kis fácska, amire valószínűleg lámpával, vakuval vagy más technikai eszközzel egy nagyobb fény került és ezért határozott a jelenléte. A középtérben függőleges, kis vonalak vannak (sejthetően eső v. hó esik). A háttér pedig tulajdonképpen részben a park részleteit mutatja, részben pedig az eget. A háttér önmagában, azt gondolom, egy elfogadható rendszer és egy elfogadható tónustartomány. Azért azt hozzátenném, már magához a háttérhez is, hogy ott is van olyan eszköz és tárgy, mely értelmezésre várna. Itt van példának: a képnek rögtön úgy nagyjából a bal középső részén van egy valami, madáretető vagy nem tudom mi, nem értem hogy az micsoda, aztán ha egy kicsit beljebb haladunk, nagyjából a kép közepén egy kis fácska, ami önmagában hát úgy érdekesen áll, árválkodik, szintén nem tudom az mi akar lenni. De ha a kép egészét nézem, akkor ezek még nagyjából benne vannak abban az úgymond tűréshatárban, amik elfogadhatóak mint háttér. Jó az is, ahogy létrejön ez az elhúzott vonal-forma, azzal, hogy valami csapadék hull, talán hóesés lehet és a hosszabb expozíció miatt ezek a hópelyhek úgymond csíkot húznak maguk után, melyek nagyon érdekesen dinamizálják ezt az egész képet. Van az előterünk, amiben áll ez a fácska. Ami problémám van, az pont ő vele van: a főszereplő. Egyrészt valamiért ő kiszorult a kép jobb oldala felé, miközben ha ezt mint folthatást nézzük, mint tömegelhelyezést figyeljük ettől olyan, mint hogyha kifutott volna ebből a képből. Tehát van ennek egy mozgásélménye, és ez a mozgásélmény kifele tart a képhatárból. Várnánk, hogy befejeződjenek ezek a vonalak. Tehát ez az ág, ami a kép jobb közepe felé kifut a képből egy nagyon határozott vonal. Az valószínű hogy ott valahogy folytatódott, de ezt most nem kapjuk meg, miközben ennek a vonalnak lefelé úgymond a horizont felé mutató részén van egy ág. Ezen van még három levélke, az meg nagyon határozottan van jelen. Tehát ez a három levélke úgymond kiugrik ebből az egészből, tónusban elviszi a figyelmet. Aztán valószínűsítem, amennyire a kép adott méretéből ki tudom venni, mintha össze lennének kötve ágai, ha ez gyümölcsfa akkor értem hogy ne törjön le, de valami ott a törzsnél majdnem vízszintes vonalként megjelenik. Abból a rendszerből, amit a fa ágai képviselnek, ez kifelé visz bennünket. Tehát ennek a rendszernek a rendezetlensége az, ami ezt az egészet valahogy olyan furcsává teszi. Tehát, másképp megfogalmazva olyan, minthogyha ez az egész egy véletlen helyzet lenne - megérintett az amit látok a hóesésben és létrehozok egy képet - csak hát a főszereplő azért nincsen a maga csúcspontján. Érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy miért van az, hogy ő bele ilyen durván belevágtunk, miért van ő kiszorítva a képnek a képhatáron túli részére is akár, miközben a kép bal oldalánál hagytunk neki teret és nagyvonalúak vagyunk, tehát ellátunk a főszereplő mellett, de miért? Magyarán ha nagyon egyszerűen akarnék fogalmazni, nem értem, hogy miért innen lett ez a dolog lefotózva. Hogyha elmozdulnánk jobbra a kamerával, akkor lehet, hogy ez az egész egy olyan exponálást kaphatott volna, hogy ő mint főszereplő megjelenhet, a világítással ki is emeljük a háttérből és a teljes formai valóságával jelen van. Ezeknél a képeknél azt tudom javasolni, hogy mielőtt elkészítjük tudom, hogy ez egy ilyen viszonylag egyszerű technikának tűnik, hunyorítsunk a szemünkkel egy kicsit és lehet, hogy megkapjuk azt a megoldást, hogy lesz ez az egész készen. Mert most ez hiába a technikai megoldás, hiába hogy ez egy jó gondolat, de félkész. Visszaadnám ismétlésre. (hegyi)