Bara tájban történő fotózásai mindig meglepőek, és mindig rácsodálkozásra késztetnek, mindig talál valamilyen olyan traverz vagy glettelt felületet, vagy olyan formaritmust, ami bennünk azt a meglepődést hozza létre, hogy jé, én itt ezt még nem is vettem észre. És ezekbe a kvázi abszurd helyzetekbe szokta elhelyezni a szereplőit, akár önmagát, akár az állandó kis főszereplőjét, és ezek nagyon jól szoktak rímelni. Azt kell, hogy mondjam, hogy itt is az épített környezetből ebben a látószögben formálódó szimbólumok hoznak egy összetett háttérüzenetet. Nagyon érdekes, hogy egy sötét tónus, egy ilyen tölcsérszerű sötét tónus vágódik bele a szürke tónusú alsó felületbe. Az egész olyan, mint egy fura időgép, amelyben szalad egy pici emberke. Megint egy pontos közvetítést látunk egy létállapotról. Azt nem mondhatom, hogy a kép felhőtlen, de maga az üzenet az nagyon is jól értelmezhető, három disznó.
   Én egyet hadd tegyek hozzá – veszi át Hegyi a szót -, és ez a nagyvárosi gyerek, és a nagyvárosi gyerek fölnövése. Tehát hogy mennyire más történet az, amikor az embernek egy ilyen nagyvárosi környezetben kell a saját meséjét megtalálnia, és a saját játéktereit megtalálnia, és hogy a gyerekeknél ez mennyire könnyedén megy, hogy őneki ez a domb ez a világ teteje lehet. Úgyhogy ennek nagyon örülök. (szőke-hegyi)
értékelés: