Előre leszögezek valamit: van bennem egy kép, ami ismereteken, érzeteken alapul, és amit még nem sikerült Andrásról megcsinálnom. Minden csak egy megközelítés. Az is lehet, hogy még évekbe telik, mire talán, ha szerencsém van, sikerül. Ez nem elgépelés. Mert a szerencse is számít.
Aztán meg én a portrézásról azt gondolom, hogy a fotós mondjuk 60-70%-ig lehet felkészült a modellből. Ezt meg kell tennie, ezt nem szabad kisprórolni, ezért is ha ezt a 60-70%-ot a szerencse pótolja, akkor születnek a csípőből lesifotók, ami olykor sikerrel kecsegtet, de a porobléma, hogy megismételhetetlen és reprodukálhatatlan sikerrel, magyarán nem a fotóson múlik.
Aztán a fennmaradó 30% az úgy van, hogy osztozik az alanyon és a szerencsén. Magyarán bárkit le lehet fényképezni, ha a fotós felkészült, elérhet 70%-ot, ha a szerencse is mellészegődik, ez akár 90%-ra is felmehet. de a modell nem elhanyagolható.
Mit értek ez alatt? Egyrészt hogy mi hiába akarunk képet készíteni, ha a modell fáradt (nem könnyű ezt észrevenni), ha nem akarja, ha elkezd színházazni. Ezek némelyikére van rutin megoldás, némelyikére nincs.
Ami ezt a képet illeti, a kép jó esetben 60%-os. Azonban az a 60% már több, mint mondjuk a legutóbbi esetnél elért 50%. Én is tudom, hogy nincs meg még András. De nem azért, mert vágva van, vagy nem azért, mert a tónusrend olyan, amilyen. Nem vicc volt, jhogy igen, még vágni kellett volna felül. Az se, hogy nekem a blues nem kontrasztos dolog, mellesleg nem is nagyon szeretem a karctű éles, kontrasztban bővelkedő portrékat. Ebben az esetben viszonylag hosszú expozícióval, a lehető legnyitottabb blendével, manuális módban exponáltam, mert az én dilim szerint, ez eleve kell ehhez a portréhoz. Talán érdekes, amit mondok: ezzel a saját koncentrációmat növeltem meg, hogy kiiktattam az ótómatákat és nem épp ideális fény és expozíciós viszonyok közé szorítottam magam. Mert abban már biztos vagyok, hogy ha közel akarok kerülni a modellemhez, nekem erre van szükségem.
A többi meg mind igaz, amit írtok, az arányokon lehet vitázni, de valóban nem kész a kép. Sokadik mondásom: nem azért teszek ki leckéimet, mert azt hiszem, hogy célba ért, kész dolgok. Hanem mert jólesik. :)
No, Szőke valami olyat mondott értékeléskor, hogy ő ebben érintett, ezért nem értékelni, ha mindenképp erőlttem hogy véleményezze, akkor mint fotó szar, de mint barátom lecke rendben van.