A/4-es gumis mappa. A vágyaimnak.
Már tudom is, hogy hogy! De mostmár besötétedett, muszáj lesz megvárnom, míg felkel (majd) a nap... :)
A/4-es gumis mappa. A vágyaimnak.
Elég hosszan beszélgettetek erről a képről, aminek nagyon örülök. A kommentben is leírtam, hogy ez egy nagyon híres fotográfiája Brassainak a New York–i pályaudvarról, miközben egy nagyon erotikus megközelítés kapunk ezzel a vörös körömlakkos női kézzel. Ez eleve feltételez egy viszonyrendszert, de azért most ez nem teljesen egyértelmű, hogy a fotóhoz való viszony, vagy a tárgyhoz, vagy ahhoz, amit ez a tárgy képvisel, és még akár tovább is mehetnénk ezen az úton, hogy akár, ha ezt elfogadom, hogy ez egy dosszié, akkor amit a dosszié maga hordoz, ahhoz is lehetne egy csatolás. Tehát sokféle irány lehet, és ez most nem igazán egyértelmű, hogy miről beszélünk. Azért nem egyértelmű, mert magában már az sem az, hogy ez egy dosszié. Ha az ember nagyon figyelmes, akkor láthat rajta a hajtáshoz segítő benyomódásokat, láthat rajta magához a mappához tartozó gumicsíkot is, de azért ember legyen a talpán az, akinek ez egyből feldereng, és ha nem a leirattal, hanem csak a képpel foglalkozik, akkor meg fennáll a veszély, hogy valamiért ehhez a képhez ragaszkodik az alkotó, valamit ezzel szeretne mutatni. Igen ám, csak az a kérdés, hogy mit. Mi az, ami ebben engem izgat? Ha itt a tárgy lenne a fontos, akkor ennél felismerhetőbbnek kell hagyni ezt a tárgyat, nem lehet ennyire szűkre vágni. Azt gondolom, hogy annak mindig jelentése van, ha valakit magunk elé emelünk, mint egy mellvért, egy másik alkotót, de ott kutyakötelességünk a viszonyrendszert tisztázni, és a néző elé tárni. Ez most ennél a képnél esetlegessé válik, mintha el lenne maszatolva azzal, hogy én szerelmes vagyok Brassaiba, és akkor azt mondom, hogy nem is ez az igazság, hanem a gumis mappa, hogy hát, én véletlenül kaptam egy ilyen mappát, és olyan tök jó, hogy van rajta egy fotó. Tessék vállalni azt, hogy mi a valós indok, mert akkor ez át fog jönni a képen. Mi az, hogy a vágyaimnak van ez a mappa? Mi lesz ebbe beletéve? Szerelmes levelek, vagy fotográfiák? Tehát valamilyen szinten az ember nem bujkálhat ennyire, mert akkor az őszintesége kérdőjeleződik meg a dolognak. Tessék ebbe erősebben belemenni. Mivel ez egy fontos mappa, gondolom, megvan még, úgyhogy tessék ismételni. (hegyi)
Már tudom is, hogy hogy! De mostmár besötétedett, muszáj lesz megvárnom, míg felkel (majd) a nap... :)
Lehet, le kellene szoknom a költői túlzásokról (is)...
Azért kicsit tényleg szégyellem magam. Nem a kép miatt, hanem, hogy mennyire elhamarkodott voltam. Valahogy ki kellett volna derítenem, mi is ez a kép a mappán, ha már egyszer nem ismertem és akkor talán kijózanodtam volna. Na de, ez az igazi lecke, nemigaz? Majd megpróbálom valahohgy másként előadni a dolgot.
Fodor Ákosé minden tiszteletem, de azért megest mondom, hogy nincs dráma. Egyszerű ez - csinálni kell. Aztán meglesz. Anélkül csak fejben tai-chi, semmi más.
Szia! Ne halj bele a szégyenbe, mert ez hülyeség. szerintem ha nem tudod a válaszokat, de foglalkoztat a kérdés akkor úgyis megleled. erre jó a kísérletezès szerintem.
Persze, persze... de az elemzés legtöbb kérdésére a fogalamam sincs a válasz. És ha fogalmam sincs, akkor meg?
Ha nem is rajongsz az idézetekért, azért leírom:
"Van határ, ami attól van,
hogy meghúzzák, kijelölik.
Van természetes határ
- még az sem
változhatatlan.
És van, ami csak akkor és attól,
de attól fogva mindörökre létezik,
hogy megsértettük:
magunkban."
(Fodor Ákos)
Vagy valami ilyesmi.
Noémi, ne drámázzunk, nincs mibe belehalni. Heló, ez egy munka, egy folyamat, nem a tökéletest keressük, hanem az utat.
Köszönöm az elemzést!
Igen, megvan a mappa, meg tudom ismételni, ha addig bele nem halok a szégyenbe... Könnyelmű voltam és felelőtlen is...
Nincs olyan, hogy "lehet, igazad van"
Abban biztos igazam van, hogy én így látom.
Abban meg nincs, hogy ez objektíve kevés. Csak én annak látom.
Ha elgondolkodsz rajta, annál jobb nem történhet. Aztán majd eldöntöd, hogy szerinted kevés-e, vagy se.
"kevés, hogy képalkotó elem legyen" - köszi, ezen elgondolkodtam. Lehet, igazad van, de amikor többet hagytam, vitte a hangulatot, ha kevesebbet, akkor pedig nehezebb volt felismerni a mappaságot. Ezért döntöttem, hogy maradjon akkor csak egy halvány jel.
Tény, hogy hirtelen fellángolásból született ez a kép - iskolakezdéses papírboltolás közben. Teljesen felkavart! Olyan gyönyörű volt ez a kép, hogy az se érdekelt, hogy ez egy mappán van rajta! Itthon is még sokáig nézegettem. És ahogy fogtam, forgattam, az egyik pillanatban mintha a képen levő ablakon beáradó fény világította volna meg az ujjamat...
Az életem szerves része lett a fotózás, ezt akartam magamnak megörökíteni egy új 1. lecke erejéig...
Szerintem teljesen rendben van ez a kép.
A vendégszövegként beemelt ikonikus kép is egyfajta önmeghatározás. Ilyen mappa kb csillió változatban létezik a pókember-hanamontana verziótól az autós rokegyüttesesig. Az, hogy valaki pont olyat hord, amin egy fontos fotográfia van, simán befér az egyes leckébe. Mindez megfejelve a ff képpel ütköztetett markánsan színes kézzel, körömmel, működik. Ha valamivel van gond, az a bal szélén a vágás, ahol nem sikerült eldönteni, hogy kell a mappa szélén túli rész, vagy nem. Így most annyi rés van, hogy kilukadt a széle, de ahhoz meg kevés, hogy képalkotó elem legyen. Ez így kicsit estleges, esetlen. Vagy el kellett vón vágni a mappa szélénél, vagy egy kicsit többet engedni.
Szerintem.
Nekem ez most gondolatként állt csak össze, amit üzenni akartál Noémi, mert annyira erős a hatása ennek a képnek, hogy a szituáció, amiben van, a kezed és a gumiszalag erejével nem tudja ezt űberelni, viszont egész mást üzen.
@Viktória: de látod, legalább hozzá(m)szóltál! :) Mindezidáig ezt eddig egyik "erős" képemmel sem sikerült elérni! :)
@Ferenc, Zsolt: köszi, a Lizzy Card Papír Kft. nem közölte még a mappa hátulján se, ki készítette a képet, én pedig nem ismertem eddig. Szóval az övé...
@István: ja, hát arra tényleg nem vágyom, hogy valaha is mappára kerüljön bármelyik képem is! :)))
Gondolkodtam a vágy leckén, de végül maradtam az önportrénál.
Maximum Zsolt kihajít(ja)... :)
Először a képet láttam persze, majd aláolvasva elgondolkodtam azon is amit Viki írt. És van egy nagyon jó kérdése, amire igazából nem tudom a választ, csak benyomásaim vannak. Az egyik, hogy talán egyértelműbb lenne itt most a vágy lecke. A másik, hogy a mappa és dosszié kérdés bezavar... mert úgy érzem, ez nem a dossziéról szól, nem az a vágy titokzatos tárgya, hogy "bárcsak dossziékra kerülnének a fotóim!" :) hanem talán az képi látásmód készége, amit végül is megmutat... Ezért is úgy érzem, az a picke "én" ami megjelenik a fotón, azaz a jelen, a kézben tartott fotó, vagy az egyéb, személyesebb üzenetek egy viszonyrendszerbe húznak be, és áttételesen mesélnek csak Brassai konkrét fotójáról. Remélem, nem félreérthető... Persze hogy mindennek kiemelését fényképészetileg miként lehet jobban megoldani - ha kell egyáltalán - talán arra választ kapok, kapunk. Mindenesetre az én részemről nem tűnik szentségtörésnek a dolog, azért sem, mert ha pici is, de azért igen erős a személyes jelenlét, és átértelmezi, egyéníti a látványt Noémi.
Hozzátenném még - persze szigorúan dilettánsként - hogy engem valahogy az ujj, a kéz jelen csonkolása jobban zavar, lehet hogy még egy pici kellene balról... Vagy nem is tudom... Talán ez a sarokra rendezettség a számomra nyugtalanító...
A kép a New York-i központi pályaudvarról készült. A fotóst pedig úgy hívták hogy Halász Gyula. Aki így nem ismeri a nevét, talán többet mond neki az, hogy Brassai. :)
Az eredeti kép Amerika valamelyik nagyvárosa vasútállomásán készült a 20-as években, sajnos pontosabban nem emléxem. :)
Nem akarok kekeckedni, de megkérdezném, hogy a mappán a te képed van-e?
Mert olyan erős üzenete van annak a képnek, hogy szinte nem is számít, hogy ott van-e az ujjad vagy sem. És szerintem sokkal erősebb képeid vannak annál, hogy másét kelljen felhasználnod. Más lenne a helyzet, ha egy saját képedet tartanád a kezedben.
Nehogy félre érts, nem bántásból írtam mindezt, remélem nincs harag.
Kedves Noémi! Szeretném elkérni ezt a képet a 2024.03.18-i GórCső adás ajánlóképének. Ernst Lubits munkásságát bemutató sorozatunk következő epizódjában a 20-as évek közepén érkezünk Amerikába, így ez a kép szerintem remekül illik majd a témánkhoz. Várunk szeretettel az adás alatt Téged is!