Dr. Hofmann
Hullámzó tér, szétfolyt idő.

Nagyon szeretem a Gergelynek ezt a képét, és azért is, mert az előző kép kapcsán megijedtem, hogy vajon tényleg olyan nehéz lehet-e ott, ahol él, itt viszont a vízfelület, a víz tükröződései miatt, a ritmusok miatti játékosság, elrajzoltság okán, a kicsit molett biciklistát, aki a színeivel, sapkájával, rövidujjú pólójával, rövidnadrágjával, szóval az egész ad egy nagyon kedves, humoros bájt és könnyedséget. És nagyon örülök, hogy ezzel tudja jelezni a Gergely, hogy van kiút. Nagyon szeretem tehát ezt a képet, még egyszer csak annyit megkockáztatnék, hogy mindenféle pointilizmus ellenére is a tükröződésben jól érzékelhető a biciklista, a figura, a varázseszköz, ez a bicikli, amit régen ördögszekérnek is hívtak, szóval jól érzékelhetően ez balra tart ki a képből, és ha lehetne, én annyit megtennék, hogy megpróbálni a jobboldali függőleges fától a szélső felületet áttenni balra, hogy az a levegő, a mozgási irányban meglegyen, és úgy kevésbé lenne az az érzésünk, hogy mindjárt kiszalad a biciklista a képből, és többet nem látjuk, pedig olyan jó nézni ezt a kicsit molett embert, ahogy jókedvűen lihegve vasárnap reggel ott biciklizik a tó partján a simléderes sapkájában. (szőke)
értékelés:

Hozzászólások

38
Értékelem!
47
Értékelem!

Konfekcionált érdeklődés (28) című műsoromhoz ezt a fotódat használtam fel illusztrációnak.

40
Értékelem!

Dejó mégegy bicajos,de bej lehet a fluxus konenzátorral így hogy jut vissza a jövőbe?

36
Értékelem!

Nem láttad, Dani mit Írt?
(L)ucifer(S)zaltó(D)imenzionálé

Tudja ő, mitől hullámzik a víz.

42
Értékelem!

Gábor: egyetértek...szűk ugyan kicsit, de sajnos a 'statisztám' kereket oldott...:)

Dániel: részben egyetértek...másrészt viszont....bár ezek szerint sejthetetlenül sejtelmes a cím, és a jelentés-áthallás, melyet láttatni próbáltam....viszont saját beszámolója szerint valami hasonló vizuális élményben volt része a híres tudósnak, mikor először fizikai kontaktusba került a szerrel, melynek feltalálójaként ismerhetjük....és hát erre (is) utal a 'hullámzó tér, szétfolyt idő' magyarázat...
De vigyázz! már az rámutató magatartás, h reagáltál rá.... :D

41
Értékelem!

igazad van Gergő, én csak azt mondom, hogy ha ránézek elsőre egy biciklist látok, a mozgás leckénél ez nekem azt mondja, hogy nini, a bicikli az egy közlekedési eszköz amivel mozgunk. viszont a képnek nagyobb erénye -erre a leckére- a víz mozgása, ami szerintem jobban érvényesülne egy hagyományosan nem a mozgásról ismert tárgyon, pl. fa. főleg, hogy egy ilyen képzettársítással mint az lsd, amit az argó trip-nek (utazás) nevez, nálam a táltosok vízeséses alászállása ugrik be, ami ugye olyan utazás ahol a táltos "csak" lélekben mozog, testileg mozdulatlan.
szóval nekem ez a megoldás jobban tetszene pl, ha ott ülne a parton valaki és az jönne át, hogy ott ül és a víz meg "utaztatja".

41
Értékelem!

Ödön, vagy se, jó lenne ez, de fölül sajnos nagyon szűk. Látom én, hogy ott már belóg a fű, de hát a képnek akkor is kéne még egy kis tér.

42
Értékelem!

...csak ezzel az "így a mozgást a bringa teljesíti"...dologgal nem értek egyet...A bringást nem tudom, hogy hívják, nem állítottam meg, de fiatal korából kiindulva még max doktorandusz volt...persze ez nem zárja ki az Ödönséget. A suhanó effektet viszont közel sem a kerékpáros mozgása, sokkal inkább a víz (tér) hullámzása okozza...S hát innen a cím is...Meg persze viccölni próbáltam...Ha bejött-bejött, ha nem-nem...:)

36
Értékelem!

jobban kajálném ezt a halucinogén megoldást mozgás leckére, ha nem valami mozgó dolgon ábrázolnád, így a mozgást a bringa teljesíti, a nézőnek meg kell 2 nap mire összerakja a képet, hogy ez itt a luciferszaltódimenzionálé. vagy a bringázó embert DR Hofmann Ödönnek hívják?

36
Értékelem!

Ez is tetszik. Csak már én is ilyen kezdek lenni; mintha hiányozna valami, ami leleplezi a tükröződést.

Új hozzászólás