Egész alakos portré

Nagyon örülök annak, hogy Viki elkezdett ezzel a feladatsorral játszani, és elkezdte megoldani a házifeladatokat, már a harmadik képnél tartunk, igaz, a második hiányzik nekem a sorból, de remélem mihamarabb megkapjuk azt is. Érdekes megoldása ez az egész alakos portrénak, mert az egész alakból most is csak egy fejet kapunk, a többi egy ágytakarószerű valamivel be van bugyolálva, ettől van egy kicsi Aladdin-érzetem, hogy jön a Dzsinn, és kiszabadul ebből a pongyolából. Érdekes a megoldás. Amivel kevésbé tudok egyetérteni, az a technikai játék. Nem teljesen értem, hogy miért kellett a hátteret ennyire szétroncsolni, szóval ott van valami vacakolás. Ahogy látom, ez egy külső térben elkészített felvétel, a nap nagyon erősen tűz Viki szemébe, ezért nagyon erősen kell hunyorogjon, így a szemét nem is nagyon látjuk, és nagyon karakteresek lesznek az árnyékok által az arc vonalai. Nem mondom, hogy nagyon kegyes ez a világítás. Mivel ez egy külső térben készült, gondolom minden vicek-vacak lehetett a háttérben, és ezt meszelte ki Viki, vagy aki neki ebben technikailag segített, de ez nem lett annyira sikeres, elég foltos. Másrészt azt sem értem, hogy miért a fehér a fehérrel akar megjelenni, miközben az arc színes. Olyan érzésem van a kép láttán, mintha Viki fejét belemontíroztuk volna egy ilyen fehér helyzetbe. Különböző weboldalakon lehet ilyen vicceket látni, hogy valami híres embernek a fejébe bele lehet aplikálni a sajátunkat, és akkor mi, mint az a híres ember jelenünk meg. Most is ez az érzés jön le, mert a fej annyira különválik a testtől, ami nagyon idegen. Az egy másik kérdés, hogy mint egész alakos portré mit akar üzenni Viki azzal, hogy a testéből semmit nem mutat meg. Szó lehet itt az elfogadásról, sok minden másról. Miközben az ötlet maga nem rossz, de a kivitelezéssel vannak problémáim, én el tudnám képzelni egy gyönyörű zöld mezőben leülve, és akkor nem kell vacakolni ezzel a háttérrel. Miért kell ennyire elidegeníteni a környezetet, miért nem szerepel a képen? Nem értem a magyarázatát. Ha utólagos technikai manipuláció, akkor azt tessék rendesen megcsinálni, akkor körbe kell rajzolni, kivenni ezt a hátteret, de nem nagyon látom értelmét, hogy miért kell úgy csinálni, mintha nem lenne. Én jobban örülnék egy olyan Viki portrénak, ami kevésbé csinált. Ismétlés. (hegyi)

Hozzászólások

Viki! Vitathatatlan, hogy van a képnek hibája, azt majd a pedi úgyis leírja. De ez ne vegye el a kedvedet, mert az ötlet, az elképzelés jó és egyébként is nem vagyunk profi fotósok. Na csinálj még ilyeneket. :)

Milyen jól látjátok! Ez nagyon vagány. Mindent megláttok benne.

Így akkor sem jó. Olyan, mintha két különböző hőmérsékletű, eltérő megvilágítású képet raktál volna össze valami olcsó rajzolóprogramban.

Ilyenek a szemeim valójában is :-)

Na igen, olyan, mintha két monoklid lenne. Deríteni kellett volna, vagy nem tűző napon fényképezni.

Nekem a homogén háttér meg a fehér lepedő azt üzeni hogy ne vizslassatok minden az arcomra van írva itt mutatom a lényeget, viszont a fényviszonyok meg az arckifejezés ezt nekem üti, mert a szemed semmi fényt nem kap pölö, és nem tudom mennyire süthetett a fény a szemedbe, lehet ha nem kapsz ilyen erős fényt akkor egy teljesen más arckifejezést kapnánk ami lehet jobban illene a képhez, így most nekem ez a kép egy nagyon visszahúzódó beburkolózó kép, ezt a lepedő takarása és a szem körüli árnyékok is ezt erősítik, lehet ezzel is üzenni hogy én egy ilyen ember vagyok aki nem szeret kitárulkozni, de Viki te nem ilyen vagy szerintem, de ettől független érdekes megoldás, szerintem mutathatnál igen is többet, nem kell mindent egyszerre, van egy rahedli lecke még rá hogy mindent megmutass magadból.

Azért ebben van annyi csalás, hogy nem Én készítettem (Árpi volt), és Gime is rásegített. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani Árpinak, Gimének, Anyának, aki a világra hozott, és a családnak a rengeteg támogatásért. Világbékét! :-)

Új hozzászólás