talán javítás talán

Nagyon örülök, hogy egy mozgófilm érkezett megint, azért annyit had mondjak el zárójelesen, hogy a mesterem, akit Szlávik Lajosnak hívnak ő festészettel és szobrászattal is foglalkozott, és ő mondta azt valamikor a nyolcvanas években, hogy a világ már megváltozott, az a szobrász, aki láncfűrészt vagy ilyen sikítókat használ a szoborhoz, az már nem a szobor élményéért készíti azt a szobrot, hanem azért, hogy minél hamarabb elkészüljön, és ez már nem teljesen arról a történetről szól. De ezt tényleg csak zárójelben jegyeztem meg. Nem emiatt fogok javaslatot tenni a filmre, csak a film közepén lehet látni ezt a láncfűrészt. Bele is kell ebbe a láncfűrészbe kapaszkodnom, mert egy hármas tagozódású történetet látunk, az középső részben, ahol a láncfűrész hangja nagyon intenzíven jelentkezik, ott nem igazán értem, hogy miért ferde a kamera. Sejtem, hogy egyszerűen le lett rakva, de nem értem, hogy mitől dekomponált. Nekem nagyon kuszának tűnik az a rész és valamilyen szinten a bevezető rész sincs teljesen magadon átszűrve; és a harmadik részben, ami egy ilyen diaporámaszerű, zenére képesített történetmesélés a film, és tulajdonképpen onnan kezd el érdekes lenni, de amint az elindulna már vége is lesz. Tehát örülök, hogy küldted ezt a filmet, de azt szeretném mondani, hogy jó lenne ha átgondolnád, hogy mit mihez kapcsolsz, filmes szempontból ezt nem tudom 100 %-ig értelmezni. Nem értem a tagozódást, nem értem a kiválasztásokat ebben, és nekem nem áll össze ez a film egy üzenetté, abban az értelemben, hogy bevezetés, tárgyalás, befejezés. A szándékot értem, csak igazából nem szervülnek össze a dolgok. Pl. a hangsávban sem értem, hogy a láncfűrész miért ilyen iszonyatosan félelemkeltő, közben úgy tűnik, hogy egy csoda, egy szobor létrejötte az, amit a film vállal. Én azt mondom, hogy egy picit értékelj dolgokat magadban, foglalkozz még ezzel a feladattal, én ezt visszaadnám javításra. (szőke)

Hozzászólások

Kíváncsi lettem,Szlávik Lajosnak a munkáiról van valami a neten?

Szerintem javítás, bár még volna mit csiszolni.
Három részből épül a fil. Az első még az eredeti anyagból van, a második további munkálatokat mutat, míg a harmadik a végeredményt mutatja.
A második rész határozottan jót tett. Mondjuk szerintem a kamera fűrésszel ijesztgetése helyett jobb lett volna, ha többet látunk abból, ahogy dolgozol. Amikor dolgozol, többnyire akkor is testtel takarod a lényeget. Hidd el, hogy érdekes, amit csinálsz. A harmadik rész, a végeredmény erő technikai törést mutat. a film át megy állókép bemutatóba. Szerintem a kép legyen kép, a film legyen film. Ha nem aprították fel ezt a sobrot, akkor még biztos hozzá tudsz férni. Tessék filmet csinálni a kész műröl is, nem állóképsorozatot.
Szerintem.

Pítör, a videók akkorák, amekkorák, abban az a bóni, hogy a hangerő mellett van az a kis kocka, ha arra rákattintasz, teljes képernyőre megy. ÉS akkor nagyobb. A képekkel meg az a helyzet, hogy szélesebbek lettünk, ezért a fekvő képek jobban élvezhetőek lettek, azért az nem mindegy, hogy 500 vagy 700 az a pixel. Hogy ehhez kell-e nagyobb monitor, nem hiszem, szerintem az 1024x768-at ma már minden moncsi tudja.

Zsoltu! Most figyelj má! Annyi van, hogy nagyon jó, hogy jobb lett az oldal, meg azt is még most akartam mondani, hogy a szélesebb képek is jók, mer a Mama szemüveges, de így majd látja rendesen, aztán meg különben nagyon másért nem, de ezért biztos, ja meg az élmény is nagyobb lesz. Mást most nem akartam mondani. J, hogy nagyobb az oldal. De ez most azt jelenti, hogy nagyobb monitort is kell venni, vagy ezen a régin is most majd nagyobb lesz. ehhez nem éértek, na mindegy ha esetleg tudtok akor jó lenne ha. Na, amúgy minden jó lett az oldalon! Tetszik. más nincs!

Új hozzászólás