Szintén az első gyermekünk várakozása közepette, ugyanaz a nyár, mint az előző képen, de más ruhában, amint látszik

Itt kicsit meglepőek lesznek az asszociációk, amiket mondok, hogy segítsem másoknak a képpel való viszonyát, vagy vitát generálhassak, egyrészt az alsó gépállás miatt Vera Muhina híres kétszemélyes szobra, ami a Moszfilm főcímét volt látható jut eszembe, másrészt pedig Kusturica világát idézi ez a virágmintás, foltos, zöldekkel díszített egyrészes ruha, és a zöldek ritmizálnak a háttér bokraival, zöldjeivel, és van az egésznek egy kis délvidéki, balkános, etnós hangulata, egészen biztosan a jelmez maga az hozhatja ezt az érzetet, és fontos az a döntés, hogy az anyukát úgymond magaslatra helyezed, és a has felől fotózva nem egy listát készítesz, hanem piedesztálra emeled. Ahogyan az előző képnél is mondtuk, hogy a személyesség ereje elfedheti akár a kompozíciós hibákat, ennél a képnél is ez érvényes, ugyanakkor itt már nem tudunk eltekinteni ettől, ez már nem egy ellesett pillanat, hanem egy beállított helyzet, és ha ez egy beállított helyzet, akkor azt pontosan kell tudni megfogalmazni. Nekem egy picit levegőtlen ez a beállítás, túl szűkre van vágva a tér, a függőleges irányban a fej fölötti rész csökkentett tere miatt ez a rész ráerősít a perspektivikus torzításra, ami az alsó gépállásból ered, és így még jobban nyomja a felsőtestet ez a szűk képhatár. Még kevesebb tere, levegője van, azaz még groteszkebb az alak, és ez csak a vágás miatt van, nem a terhesség a groteszk, nem az alak, nem a ruha, nem a póz, hanem a mód, ahogyan ez a képkeretbe bekerül. A két kép azért is fontos, mert amit mi itt úgymond a zászlónkra tűzünk, hogy a személyesség, az alkotó személyes kötődése egy képhez nagyon fontos, és mi ezt keressük, és ez amikor egy beállított felvételt készítünk, akkor ennek formailag is meg kell lennie. (szőke)
értékelés: