Aki tudja fehérségét,
mégis őrzi feketeségét:
példa a világon.
/Lao Ce/
Nagyon szépek a fények és árnyékok játéka és ez a szinte fekete-fehérre redukálható formavilág és jó, hogy ebben a világban ilyen színes és mélységekkel teli ez a csészében lévő folyadék, és jó, hogy észrevette az alkotó az arany csészeszél reflexét és hogy az árnyékban is gondolkodott, hogy milyen formák jönnek létre. Nagyon izgalmas a ritmizálás, majdnem olyan, mint egy kártyakép, de ezzel a ritmizálással, a füllel, kanállal megborítja ezt a nyugalmat, és ettől válik dinamikussá a kép. Ha a verset is figyelembe vesszük a kép nézegetése közben, akkor itt behívhatjuk a taoizmust is, annak rendszerét, másrészt pedig Konfuciusz filozófiai rendjét is, mindezek azért érdekesek, mert akár a japán, akár a kínai akvarellek jutnak el arra a szinte, ahol látszólag egyszerű eszközökkel, pár tollvonással olyan egységet tudnak létrehozni az időről, amelyek nagyon hasonlóak ezekhez a három soros versekhez. Visszatérve a képhez egyértelműen ezt próbálja meg képileg megfogalmazni, és abban a pillanatban, ha szűkebb lenne a keret, egy fojtott belvilág jönne létre, ez egy izgalmas megfogalmazása a csendéletnek. (szőke)
értékelés:
Ferenc, miért kávé: Hááát, én egyszerűen gondolkozok, és a feketeségből 'felmerülő' fehér csészében a fekete kávé nekem csodálatosan adná az ellentétet a fehér mezőben 'felmerülő' fekete árnyékkal; a csésze és a kávé 'felváltott' fehérje-feketéje pedig a yin-yang összekötését. Az a picike, vetített körív szerintem nem elég erős, legalábbis ekkorában, hogy érdemben harmonizálhasson a tea színével. Lehet, hogy nagyobban jobban kijön ez, nem tudom. A teában benne én úgyszintén nem látok olyan játékot, hogy emiatt ne lehetne fekete.
De még egyszer mondom, akár így, akár úgy nagyszerű kép, nagyon el van találva.