Kedves Ágnes, köszöntünk itt a Látszótéren - azért az nem titok, hogy segítőnk vagy abban, hogy az elemzések elérkezzenek hozzánk, és hát most az az érdekes helyzet állt elő, hogy a saját elemzésed gépelheted le, és nagyon örülök annak, hogy végre munkákkal is jelentkezel. Ráadásul egy olyan élményanyagot dolgozol föl, ami nem csak a személyességével hatásos – tegyük hozzá, hogy bár nálunk nem annyira szokásos irány, amit mutatsz, de egy nagyon érdekes, érvényes, sőt én azt gondolom, hogy egy nagyon fontos irány, amikor a kép és a szöveg olyan szinten talál egymásra, hogy nem mankói egymásnak, nem magyarázói egymásnak, hanem tökéletesen egy értéken lévő közlési csatornák. Önmagában a szöveg is tökéletesen rendben van, önmagában a kép is tökéletesen rendben van, de az 1+1 az nem kettőt ad ki ebben az esetben, hanem hármat. Sikerült valami olyan pluszt létrehoznod, ami valahogy a szöveg és a kép között lebeg félúton és ez nem egy egyszerű dolog egyébként. Azt is mondhatnám, hogy amikor az ember fotóalbumokat nézeget, és akkor most itt hadd idézzem ide Szebeni András nevét, aki Esterházy Péterrel készített egy zseniális könyvet a Vajszínű árnyalatot, és én azt gondolom, hogy az az irány az, aminél ezt az élményt már egyszer átélhettem, de mondhatom akár Baricz Kati nevét is példaként ehhez a helyzethez. Tudom, nem lehet megúszni, tessék beszélni a képről is. Én azt gondolom, hogy az első lecke nem egy könnyű lecke, mindazzal együtt nem az, hogy egyébként maga a felhívás egy vicces felhívás is lehetne, hogy „Készíts portrét, amin nincs rajta az arcod!” micsoda egy fabula. Szerintem persze itt ez egy jól érthető dolog, hogy a lenyomatunk, a helyünk a térben, vagy abban az élethelyzetben, amiben vagyunk, ez ábrázol minket és itt is erről beszélünk. A hajról, a test tartásáról, erről a kócosságról, a nagyon finom tónushelyzetről amit kapunk – tehát ha csak a képet nézem és még ki is takarom a kezemmel a szöveget, hogy teljesen próbáljam magamból kitörölni, hogy itt létezik egy szöveg, akkor is azt gondolom, hogy ha nem is biztos, hogy azt kapom meg amit a szöveg leírt, de valóban azt az élményt kapom, amikor éjjel a kis olvasólámpánál fölül az ember az ágyban, vagy az ember párja fölül az ágyban, és ennek a lenyomata jelenik meg a falon. Tehát mindenképpen olyan élményhez nyúltál ami megvan, mint közös halmaz és mégis egyedivé tetted a saját ábrázolással és ez egy jól felfogott leckemegoldás. Megvan a 3 csillag és megvan az első lecke. Ne várj az elemzésre, pontosan tudod, hogy dolgozunk, tehát tudod mi a helyzet, igyekszünk... Ez a többieknek is szól, hogy nem kell megvárni minden következő képpel az előző kép elemzését. (hegyi)
értékelés: