Együtt

Együtt

Egy anime-con (anime azaz japán rajzfilm fanok találkozója, ahol cosplayelve, azaz kedvenc rajzfilmük egyik karakterének öltözve, jelennek meg a fanok) készült eme kép. Két műsor közti szünetben kaptam el ezt a pillanatot.

Van problémám ezzel a képpel, nem is kevés. Egyrészt az, hogy maga az ötlet és a megfigyelés zseniális, de a kamera nézőpontjának és a kép kivágat elhelyezése nekem esetleges. Nem nagyon értem azt, hogy miért így vannak vágva a szereplők, miközben tulajdonképpen nekik kellene lenniük a főszereplőknek, mert az, hogy ez milyen környezetben készült, az most ehhez nem ad hozzá. Nem tartom annyira fontosnak azokat a dolgokat, amik ott hátul történnek az épületekkel, ahogy az eget sem, őket viszont fontosabbnak tartanám ennél, mint hogy kiszorítsam őket a kép bal alsó részére. Mit kezdjünk a többi tömeggel? Ráadásul ők kifelé is néznek a képből, ebből kifolyólag nem nagyon érzem azt, hogy ez most milyen ritmus is akar lenni, annyira meg nem dekomponált. Viszont a veszteségek nagyok, ugyanis a második hölgy lábára nekem szükségem lenne, mert azért az a harisnya is ki van ott találva rendesen. Azt érzem, és az egy jól megfigyelt dolog, ami maga a helyzet komikuma, vagy szürrealitása, de azért erre még rá lehetett volna erősíteni. Van még egy fontos dolog, hogy most ez az ábrázolás ebben a szituációban a hozzánk közelebb eső kislánynál olyan helyzetet hoz, mintha a lába térdnél csonkolva lenne. Ez nem jó. Az, hogy most a kézfeje hogy vágódik, hát Istenem, az még egy dolog, de az, hogy a térdnél a lábát így hagyjuk... Nyilvánvaló, hogy ő magának behajtotta ezt a lábat, de erre semmilyen utalás nincsen, tehát olyan, mintha ő szerencsétlen ott próbálna egyensúlyozni, hogy ne boruljon föl, a másik nő meg, aki oda felrakta őt, tojik rá, hogy meg tud-e ülni így a fenekén, vagy le fog onnan bucskázni. A másik kérdés meg ugye, a barátság, mert ez lehet egy szituáció, egy riporthelyzet, hogy csinálok egy ilyet, hogy elmegyek egy anime fesztiválra, de én most azt nem nagyon látom, hogy nekik milyen közük van egymáshoz. Azért az, hogy ezt beleszuszakoljam a barátságba, ahogy itt látom, azért korosztályi helyzeteket is át kellene ugranom, mert ők inkább testvérek, vagy valami rokoni kapcsolatban lehetnének, mint barátiban, legalábbis nem egy szokványos barátság, ahol ekkora a korkülönbség. Szóval, nem nagyon értem én ezt most, hogy ez hogyan akar itt kapcsolódni. Úgyhogy Feri, én most azt mondom, hogy minden tiszteletem a tiéd, 1 csillag mindenféleképpen jár a bátorságért és a helyzetfelismerésért, de a többi nekem nem megoldott. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Nekem semmi bajom a kislány lábával, nagyon jól illeszkedik a kép stílusához, jellegéhez: a pikáns, giccs határát súroló színvilághoz, a kompozíció ravasz esetlenségéhez, a humorához. Jó egy könnyed, elegáns, mély-lelkizéstől mentes képet látni.

Sajnos a szőke kislány lába nagyon előnytelen lett... így csak deréktól felfele kellene megtartani a képet.

Új hozzászólás