Együtt

Együtt

Egy anime-con (anime azaz japán rajzfilm fanok találkozója, ahol cosplayelve, azaz kedvenc rajzfilmük egyik karakterének öltözve, jelennek meg a fanok) készült eme kép. Két műsor közti szünetben kaptam el ezt a pillanatot.

Van problémám ezzel a képpel, nem is kevés. Egyrészt az, hogy maga az ötlet és a megfigyelés zseniális, de a kamera nézőpontjának és a kép kivágat elhelyezése nekem esetleges. Nem nagyon értem azt, hogy miért így vannak vágva a szereplők, miközben tulajdonképpen nekik kellene lenniük a főszereplőknek, mert az, hogy ez milyen környezetben készült, az most ehhez nem ad hozzá. Nem tartom annyira fontosnak azokat a dolgokat, amik ott hátul történnek az épületekkel, ahogy az eget sem, őket viszont fontosabbnak tartanám ennél, mint hogy kiszorítsam őket a kép bal alsó részére. Mit kezdjünk a többi tömeggel? Ráadásul ők kifelé is néznek a képből, ebből kifolyólag nem nagyon érzem azt, hogy ez most milyen ritmus is akar lenni, annyira meg nem dekomponált. Viszont a veszteségek nagyok, ugyanis a második hölgy lábára nekem szükségem lenne, mert azért az a harisnya is ki van ott találva rendesen. Azt érzem, és az egy jól megfigyelt dolog, ami maga a helyzet komikuma, vagy szürrealitása, de azért erre még rá lehetett volna erősíteni. Van még egy fontos dolog, hogy most ez az ábrázolás ebben a szituációban a hozzánk közelebb eső kislánynál olyan helyzetet hoz, mintha a lába térdnél csonkolva lenne. Ez nem jó. Az, hogy most a kézfeje hogy vágódik, hát Istenem, az még egy dolog, de az, hogy a térdnél a lábát így hagyjuk... Nyilvánvaló, hogy ő magának behajtotta ezt a lábat, de erre semmilyen utalás nincsen, tehát olyan, mintha ő szerencsétlen ott próbálna egyensúlyozni, hogy ne boruljon föl, a másik nő meg, aki oda felrakta őt, tojik rá, hogy meg tud-e ülni így a fenekén, vagy le fog onnan bucskázni. A másik kérdés meg ugye, a barátság, mert ez lehet egy szituáció, egy riporthelyzet, hogy csinálok egy ilyet, hogy elmegyek egy anime fesztiválra, de én most azt nem nagyon látom, hogy nekik milyen közük van egymáshoz. Azért az, hogy ezt beleszuszakoljam a barátságba, ahogy itt látom, azért korosztályi helyzeteket is át kellene ugranom, mert ők inkább testvérek, vagy valami rokoni kapcsolatban lehetnének, mint barátiban, legalábbis nem egy szokványos barátság, ahol ekkora a korkülönbség. Szóval, nem nagyon értem én ezt most, hogy ez hogyan akar itt kapcsolódni. Úgyhogy Feri, én most azt mondom, hogy minden tiszteletem a tiéd, 1 csillag mindenféleképpen jár a bátorságért és a helyzetfelismerésért, de a többi nekem nem megoldott. (hegyi)
értékelés:

Egész alakos önportré

Egész alakos önportré

Rühellem az önportrékat, hisz nem magamat akarom megörökíteni fotósként, hanem a világ dolgait. De mivel ez a három a beugró hát megpróbálom kihozni belőlem a legjobbat, gondoltam egy kedvenc tengerimalac segít majd és némi többletet biztosít ha a kamera ezen oldalán kell álljak. (amit rühellek, mondtam már? )

Nem erőltetted meg magad a címmel. Elolvastam a leiratot, és el kell, hogy szomorítsalak, mert ezt a leckét el fogom fogadni, de nem azért, mert jó. Ugyanis, mint fotográfia, több sebből vérzik. Egy csomó slendriánság van benne, belógó képelemek, kis fakerítés darab, gondolom, azt majd viszed ki a telekre, meg a polc, meg a redőny sem ér le teljesen, de hát így élünk mi, és ez abszolút vállalható, ugyanakkor nem nagyon értem azt, hogy miért van ez a vallatólámpa-hatás. A keresztbe font kéz abszolút az elutasítás jele, de ettől nem vagy túl szerethető, miközben találkoztunk élőben, és egy abszolút rendben lévő fickó vagy, mégis, valamiért egy olyan képet akarsz magadról mutatni, ami nem te vagy. Nem tudom, hogy ez miből adódik. Ott van valami a válladon, elhiszem, hogy ez valamilyen harci állat, de most olyan, mintha leesett volna a nagymama sapkája a fogasról, és ez megint a megvilágításnak köszönhető. Na most, elfogadom ezt egy leckemegoldásnak, de rögtön azt mondom, hogy kérek egy ismétlést, ugyanis most meg fogom neked világítani azt, hogy miért fontos ez. Azért, mert ha magadról ilyen képet készítesz, akkor mit várjon az ember, amikor másról fogsz portrét csinálni? Ha magadat ilyen szinten alányomod valamilyen elképzelésnek úgy, hogy nem vagy tekintettel arra, hogy szerethető maradj, akkor a portréid, az alanyaid hogy lesznek szerethetőek? Ez a lecke nem csak arról szól, hogy megmutatjuk magunkat a világnak, hanem egyrészt ez egy belső utazás, és a saját magunkkal való szembenézés leckéje is, egy önfelfedezés, de ezen kívül annak is a gyakorlása, hogy hogyan fogunk dolgozni másokkal. Megértelek, egy napon születtünk, de hidd el nekem, hogy meg kell tanulnunk szeretni magunkat. Úgyhogy kérem azt az ismétlést, köszönöm. És kapcsolj rá a tempóra, vedd úgy, hogy apa letiltott a fészbúkról. (hegyi)
értékelés:    

Ki/más?

Ki/más?

A második lecke is elkészült remélem megfelel majd.

Hát, Feri, örülök neki, hogy a 2. leckéig is eljutottunk, azért lássuk be, hogy nem tolsz valami eszelős tempót, tehát, ezt jó lenne, ha megbeszélnénk, hogy mitől van az, hogy ennyire döcögősek a ritmusok, mert ennél én nagyobb tempót várnék. Ha erre a képre kellett hónapokat várjunk, hogy megjöjjön, hát, akkor egy kicsit csalódott vagyok, mert most valamit nem nagyon értek. Félre ne értsd, meg fogom adni a 3 csillagot és a leckemegoldást is, mert az első pár leckére kicsit lágyabb szívűen értékelünk, ugyanakkor hadd hívjam fel a figyelmedet néhány problémára. Egyrészt ujjak nélkül odateszed az öklödet, amitől az embernek elég rossz asszociációi vannak, tehát, hogy lehet, hogy asztalos volt a szakmád, és azért váltottál át a fotóra, mert azt fél kézzel is lehet csinálni, és nagyon szomorú akkor az ember, hogy ha az amputált ujjaidat nézi. Gondolom, azért ez nem így van, és más a magyarázat, de akkor azt kérdezem, hogy mi az oka ennek, hogy olyan ez az egész így nekem, mintha állcsúcson pattintottad volna magadat, tehát, hogy mit akarsz ezzel mondani, hogy fejbe somtad magad. Aztán kaptunk egy elég hulla színű tónust, aminek nem nagyon látom értelmét, tehát, hogy mihez kell ez a barnás-zöldes szín. Én jobban örülnék neki, ha ez inkább fekete-fehér lenne. De mi az oka annak, hogy ezt a világítást használtad? Ugyanis a vaku annyira kilapít, hogy nem tudlak közel engedni magamhoz, nem lesz szerethető a kép, annyira riasztóan tárgyias. Szóval, azt mondom, hogy megvan a 3 csillag és a leckemegoldás is, és most felhatalmazlak arra, hogy küldjél még erre a pár leckére az elején képeket össze-vissza, ahogy akarsz, hogy elkezdjünk egy kicsit kommunikálni a képeidről, hogy legyen miről beszélni, mert így nehéz ám, ha egy képről kell elmondani egy egész fotós irányt, hidd el, hogy az elég nagy feladat nekem, úgyhogy segíts abban, hogy küldesz még képeket, gyorsítasz. (hegyi)
értékelés:    

Önportré arc nélkül

Önportré arc nélkül

Első házifeladatom, újragondolva...

Az a helyzet, hogy a két leckére most már megkapod a 3 csillagot, mert érzem azt, hogy határozott az elgondolásod, de azért egy dolgot hadd tegyek hozzá. Nézd meg kérlek, ezt a képet, hogy ezekkel a behajlított ujjakkal, ezzel a csonkolással mit mutat? Megvan neked minden ujjad, meg ujjperced? Vagy hiányzik a hüvelyk-, és a mutatóujjad? Lehet, hogy igen, de akkor azt tessék egyértelműen mutatni, ne hagyd a nézőt bizonytalanságban. Ha pedig nem, ha nincsenek ilyen dolgok, akkor erre oda kell figyelni, hogy igenis szükség van ezekre a dolgokra a képen. Mert most olyan, mintha nem lenne meg a hüvelyk- és a mutatóujjad teljesen. Várom a többi képed, kapcsolj kérlek rá. És talán érdemes lenne ezt a képet megismételni is. Az nem baj, hogy nincs rajta minden ujjad, de ami rajta van, az legyen végig meg. (hegyi)
értékelés:    

CTU

CTU

A kép címe kis játékot is rejt magában: olvashatjuk See to you-nak is és lehet az is, ami az eredeti szándék volt: Changing the unchangable: Megváltoztatni a megváltoztathatatlant. Majd eldöntitek kinek mi felel meg jobban. Ez mára ti dolgotok; az enyém az volt, hogy elkészítsem ezt a képet. Specifikiációk: Canon 550D váz + 18-135 EFS f3,5-5,6 IS záridő: 1/20 rekesz f5

Kedves Feri, köszöntünk a Látszótéren! A kép címével nem nagyon tudok mit kezdeni, látok a leiratban megoldásokat, ami nekem kínaiul is lehetne, ezért a címmel nem is kezdek semmit. Ami a képen látható, az viszont egy jó ritmus. Hozzátenném azt, hogy mindig a legvilágosabb rész, amit megfigyelünk, így ezt továbbgondolásra bocsátom, hogy vajon valóban az a rész a legfontosabb, amelyik most a legvilágosabb? Az tud a legtöbbet mesélni rólad? Érdemes ilyenkor a fényforrással kísérletezni, mozgatni, ha lehet, hogy mi az, ami üzenetként megjelenik. Mert ha megfigyeled, az objektív kör formájába belevágtál a képhatárral, ez egy elfogadható dolog, ha a kéz a fontos. De a kéz most mit csinál? Nem oda van téve sem a fókusz, sem az élesség, és a fény központja sem. A kéz markol valamit, az látszik, de hogy pont mit csinál vele, az sötétben van. Ez lehet egy értelmezési irány, el tudom fogadni, ugyanakkor kicsit bizonytalannak érzem azt, hogy ha jól megnézem, a kép aljánál kikandikál az egyik ujjad, tehát ez egy valós helyzet, amiben valós gesztusok vezéreltek. De ez a döntésed nekem azért furcsa, mert olyan, mintha egy balettmozdulat lenne, miközben egy nagyon tárgyias megközelítést is kapunk. Én most kérnék egy ismétlést, mégpedig azért, mert valahol a kézhátnál, a szőrszálaknál éles a kép, az objektívnél nem annyira, a hüvelykujjnál nagyon furcsák a fények, nagyon kontrasztos az egész, túl van világítva a bőrfelület, miközben ami árnyékban van, az szinte bebukik, ettől az egésznek a térbelisége, a plasztikussága sem tud abban az erőben jelentkezni, mint ami ebben a képben benne lehetne. És ez a bizonytalanság a nézőre is átragad. Azt kérném, hogy gondoljuk ezt végig, hogy formailag valóban megáll-e ez a lábán. Egyrészt beszélgessünk erről, másrészt érdemes lenne ezzel foglalkozni, mert ha a saját magunk bemutatása a cél, akkor abban mindenféleképpen magunknak kell meghozni egy határozott döntést, hogy azt akarom érzékeltetni, hogy én egy háttérbe húzódó egyéniség vagyok, aki maga elé tart valamit, tehát ez az üzenet fő iránya, vagy pedig egy határozott jelenléttel bíró személyiség vagyok, aki megfogja, aki irányítja a dolgokat. Most itt valahol a kettő között vagyunk, és ezért kérném, hogy ezt gondoljuk át. (hegyi)