Rühellem az önportrékat, hisz nem magamat akarom megörökíteni fotósként, hanem a világ dolgait. De mivel ez a három a beugró hát megpróbálom kihozni belőlem a legjobbat, gondoltam egy kedvenc tengerimalac segít majd és némi többletet biztosít ha a kamera ezen oldalán kell álljak. (amit rühellek, mondtam már? )
Nem erőltetted meg magad a címmel. Elolvastam a leiratot, és el kell, hogy szomorítsalak, mert ezt a leckét el fogom fogadni, de nem azért, mert jó. Ugyanis, mint fotográfia, több sebből vérzik. Egy csomó slendriánság van benne, belógó képelemek, kis fakerítés darab, gondolom, azt majd viszed ki a telekre, meg a polc, meg a redőny sem ér le teljesen, de hát így élünk mi, és ez abszolút vállalható, ugyanakkor nem nagyon értem azt, hogy miért van ez a vallatólámpa-hatás. A keresztbe font kéz abszolút az elutasítás jele, de ettől nem vagy túl szerethető, miközben találkoztunk élőben, és egy abszolút rendben lévő fickó vagy, mégis, valamiért egy olyan képet akarsz magadról mutatni, ami nem te vagy. Nem tudom, hogy ez miből adódik. Ott van valami a válladon, elhiszem, hogy ez valamilyen harci állat, de most olyan, mintha leesett volna a nagymama sapkája a fogasról, és ez megint a megvilágításnak köszönhető. Na most, elfogadom ezt egy leckemegoldásnak, de rögtön azt mondom, hogy kérek egy ismétlést, ugyanis most meg fogom neked világítani azt, hogy miért fontos ez. Azért, mert ha magadról ilyen képet készítesz, akkor mit várjon az ember, amikor másról fogsz portrét csinálni? Ha magadat ilyen szinten alányomod valamilyen elképzelésnek úgy, hogy nem vagy tekintettel arra, hogy szerethető maradj, akkor a portréid, az alanyaid hogy lesznek szerethetőek? Ez a lecke nem csak arról szól, hogy megmutatjuk magunkat a világnak, hanem egyrészt ez egy belső utazás, és a saját magunkkal való szembenézés leckéje is, egy önfelfedezés, de ezen kívül annak is a gyakorlása, hogy hogyan fogunk dolgozni másokkal. Megértelek, egy napon születtünk, de hidd el nekem, hogy meg kell tanulnunk szeretni magunkat. Úgyhogy kérem azt az ismétlést, köszönöm. És kapcsolj rá a tempóra, vedd úgy, hogy apa letiltott a fészbúkról. (hegyi)
értékelés:
Sokan kezdjük ezzel a "nem magamat akarom megörökíteni" kiindulási ponttal.
Attól függ persze, hogy mit szeretnél megmutatni a világból? Ha azt amit Te látsz a világból, akkor nem árthat megismerni önmagadat se. Ha a magad egyéniségét, látásmódját is bele akarod majd vinni a képeidbe, akkor jópár ilyen képre mindenképp szükséged lehet.
Bizonyára elhangzik majd itt is, de az első három arra is ad módot, hogy megismerhesd azt az élethelyzetet amit a kamera túlfelén álló modell érez/él meg, ismerd fel önmagadon mi lehet előnyös, mi nem az, stb. Ez segít később a kamera fotós felöli oldalán is abban, hogy mit hogyan csinálj, hogyan instruálj, hogy az menjen át amit szeretnél. Ezen pl. megfigyelheted mi kellene ahoz, hogy egy model távolságtartást, zavarbanlevést stb. mutasson egy képen. :)
Malacka, és a fejed is eléggé sötétben maradt, oda kellene esetleg még pici derítés, fény, mert ez a világos ajtó erősen elterel a jelen formájában...
Pedig fontos az első három lecke. Itt szerintem nem sikerült jól a háttérválasztás, meg az árnyék is csúnya a falon, de a beállítás jó lett, és egészen érdekes ez a dacos gesztus. Olyannyira, hogy a kép alá nem is kellett volna írni semmit, mert ott van minden az összefont kézben, felemelt állban, és az ijedt tekintetedben. Jó kép lett, de szerintem érdemes megismételni. Azért is, mert amíg nem állsz egy fotón magadhoz közel, addig egy fotóalanyhoz is nehezebb viszonyulni, instruálni, pofátlanul őszinte pillanatot létrehozni, elkapni. Előre!