Ki/más?

Ki/más?

A második lecke is elkészült remélem megfelel majd.

Hát, Feri, örülök neki, hogy a 2. leckéig is eljutottunk, azért lássuk be, hogy nem tolsz valami eszelős tempót, tehát, ezt jó lenne, ha megbeszélnénk, hogy mitől van az, hogy ennyire döcögősek a ritmusok, mert ennél én nagyobb tempót várnék. Ha erre a képre kellett hónapokat várjunk, hogy megjöjjön, hát, akkor egy kicsit csalódott vagyok, mert most valamit nem nagyon értek. Félre ne értsd, meg fogom adni a 3 csillagot és a leckemegoldást is, mert az első pár leckére kicsit lágyabb szívűen értékelünk, ugyanakkor hadd hívjam fel a figyelmedet néhány problémára. Egyrészt ujjak nélkül odateszed az öklödet, amitől az embernek elég rossz asszociációi vannak, tehát, hogy lehet, hogy asztalos volt a szakmád, és azért váltottál át a fotóra, mert azt fél kézzel is lehet csinálni, és nagyon szomorú akkor az ember, hogy ha az amputált ujjaidat nézi. Gondolom, azért ez nem így van, és más a magyarázat, de akkor azt kérdezem, hogy mi az oka ennek, hogy olyan ez az egész így nekem, mintha állcsúcson pattintottad volna magadat, tehát, hogy mit akarsz ezzel mondani, hogy fejbe somtad magad. Aztán kaptunk egy elég hulla színű tónust, aminek nem nagyon látom értelmét, tehát, hogy mihez kell ez a barnás-zöldes szín. Én jobban örülnék neki, ha ez inkább fekete-fehér lenne. De mi az oka annak, hogy ezt a világítást használtad? Ugyanis a vaku annyira kilapít, hogy nem tudlak közel engedni magamhoz, nem lesz szerethető a kép, annyira riasztóan tárgyias. Szóval, azt mondom, hogy megvan a 3 csillag és a leckemegoldás is, és most felhatalmazlak arra, hogy küldjél még erre a pár leckére az elején képeket össze-vissza, ahogy akarsz, hogy elkezdjünk egy kicsit kommunikálni a képeidről, hogy legyen miről beszélni, mert így nehéz ám, ha egy képről kell elmondani egy egész fotós irányt, hidd el, hogy az elég nagy feladat nekem, úgyhogy segíts abban, hogy küldesz még képeket, gyorsítasz. (hegyi)
értékelés:    

Hozzászólások

Hmm Vaku nem volt... ablak mögül világítottam meg saját amgam, a szépia jellegű "hulla"színnek cska hangulati értéke van épp így éreztem magam, ez tetszett, a kép szempontjából nem volt üzenete.. igen, rájöttem, hogy ez tényleg úgy tűnik mintha állbapattintottam volna magam. Elgondolkozok majd ezen, hogy vajon miért is akarom szájon csapni. (érdekes ez az ujjlevágós dolgo az első leckénél is beköszönt. Lasan jönnek a leckék mert sok minden mást is csinálok. De megpróbálok rákapcsolni.

Üdv!

Szerintem kár ezért a szépiás színezetért, meg a kép jobb felén szerintem vagy több kéne, vagy kevesebb. Talán jobb lett volna fekvőben, mert jó hogy kikomponáltad a képet jobbra. A fények tetszenek.

Szia Feri, üdv itt is (Tibet után :)) Önportréd nagyon határozott, és határozottságában is vannak meglepő megközelítések benne, de valahogy úgy érzem,nagyon őszinte is, én rádismerek a megközelítésedben - már ami a rövidke személyes ismeretségből lejöhet. A szellemességed, és "kemény" humorod visszaköszön nekem itt, mert az őszinte tekinteted mellett mintha egy balhorog is beakadna. Ez a jobb alsó pozicionálás sem megszokott, de ezzel a sarokbaszorítással azért stabilizálódsz is. Nekem ilyenek jutottak eszembe ahogy néztem a fotód.

Új hozzászólás