Élet

A híres motívumok, ugye itt egy népművészeti tárgyat, egy varrottast, egy terítőt látunk felülnézetben, tehát szinte ennek a használati tárgynak a geometriája az, ami itt elsősorban ebben a négyzet alapú képben megjelenik. A virágmotívumokon túl, mert hogy ezek virágmotívumok, ezek a varrottasok, konkrétan is megjelenik a virág, mint motívum, ugye talán felülnézetben itt egy virágváza, amelyben zöld levelek, levélszárak és virágok díszlenek, ezeknek az erős zöldjei, ugyanakkor a varrottas textíliának az erős vörösei, amelyek árnyékukkal, szürke árnyékokkal és fehérrel keverednek, ezeknek a ritmikája élteti, működteti elsősorban ezt a képet, és minden tekintetben egy dinamikus rendszernek kell elfogadni mindezt a színvilág miatt. Erről többször beszéltünk az Estiskolán, hogy a vörös-szürke, a vörös és zöld kapcsolatai, azok mindig, minden helyzetben valamilyen dinamizálást hoznak létre. Lakókörnyezetben az egész biztos, hogyha lakásbelsőket festünk vörössel, akkor az csak egy olyan terem lehet, ahol mindenféleképp azt szeretnénk elérni, hogy az odaérkezők folyamatosan valamilyen dinamikus szituációban legyenek ott jelen. Táncterem, vagy valamilyen tárgyalóterem, ahol folyamatos párbeszédekre vágyunk. Ez a kép sem nyugalmat, hanem egy egyfolytában működő dinamizmust jelöl, egy életigenlést. (szőke)
értékelés:

Hozzászólások

Korrekt szép megoldás. Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!

Szerintem a rezonancia leckében is megállná a helyét ez a kép, az én véleményem szerint. Nagyon mozgalmas, vibráló kép.

Új hozzászólás