Ilyen nyüzügék voltunk. Meghatározó élményem az a tasli, amit a tanító néni kevert le, amiér nem tudtam olvasni. Ezután következtek a tanító bácsi részéről a helyes kis körmösök és tenyeresek a vonalzóval, szamárpadba ültetés, miközben fogalmam se volt róla miért? Az a kis kódorgó jobboldalon, az én vagyok.

Nem vagyok nagy tévénéző, valamelyik adón volt egy olyan műsor, ahol akváriumot lehetett nézegetni, és vannak kisállatokkal megrendezett valóságshow-k is, én ezt a képet ebben az értelemben tudom értékelni, van benne valami szürreális, valami giccses de benne van az a megközelítés is, hogy az emberek szeretik kedvenceiket emberi tulajdonságokkal felruházni, és van, aki megelégszik azzal, hogy a macska szerinte tud beszélni, van, aki kis pongyolát ad rá, van, aki a kutyust öltözteti, és hát igen, a kis egerek, patkányok és egyéb rágcsálók esetében olykor odáig is elmegy, hogy olyan épületeket hoz létre, amit aztán nevetve szemlél, hogy milyen aranyosak a hörcsögök, ahogy egy iskola ajtaján mennek ki s be. Persze azért ne tévedjünk nagyot, ez a giccs, még ha a cselekvő giccs kategóriája is, de mégiscsak olyan helyzet, ami amellett, hogy oda-odanézünk, de általánosságban azért taszítónak is tartjuk, hiszen nem természetes, amit látunk és ezáltal a magunk vágyvilága is lebukik. Erre utal a leirat is. Aztán hogy ez miért változott doboz utánzattá, azt már csak a jó ég tudja. Elfogadom mint leckemegoldást, hiszen az kinek-kinek a saját belső azonosulása, hogy miképp akarja felidézni a gyerekkorát, bár azt el kell mondjam, hogy azért ennél kevésbé nyakatekert megoldásokat keresünk. A dobozolás viszont rossz. Ami a leiratot illeti, Éva, bocsánatot kérek, de az, amit leírsz, az nincs a képen, hörcsögök vannak (bocs, ha más, nekem minden ilyen vagy egér, vagy hörcsög) és egy házikó, amit valaki jópofáskodásból iskolának nevezett el. Én nem akarlak belelátni egyik kis rágcsálóba se, elnézést. (hegyi)