Élettér

Vera sorozata egy tudósítás abból a mikrokörnyezetből, belső, személyes élettérből, ahol most élhet. A virágszirom kapja most azt a szerepet, feladatot, amely az előző Élettér-ben a láb, a lábhoz kapcsolódó két papucs, és az almák. Nagyon szerethető kép ez, szakmailag itt is rendben vannak az eszközök. Eddig három ilyen képet láthattunk a Verától, mégis továbbra is azt mondom, hogy az almákkal és a lábbal való közös játék az, ami eddig ebben a filozófiában a legerősebb. De a két disznó megvan erre a képre. Kérdezhetnétek, hogy az egyik képen is van virág, a másikon is, mi mégis a különbség, ami miatt Szőke ezt magsabbra értékeli, mint az elsőt ebből a sorozatból. Ha megfigyelitek, addig, amíg az egyik képen a virág a főszereplő és ennek súlyát nem sikerül képileg átfordítani, addig itt épp a mellékszereplő státusz az, ami okán ez a kis virág drámai hatást kelt. Tehát ami az egyik képen forma, az a másik képen tartalommá válik. (szőke)
értékelés:

Hozzászólások

Bingo péntek délelőtt. Talán a jobb oldala kicsit sok nekem.

Megfogott ez a kép, muszáj hosszú percekig rámerednem.

hát van benne valami :) úgy nevelek, ahogy engem neveltek.
nem? :) pá!

kétszer olvastam el - és félre. az én neveltetésem ez a virág... olvasta hegyi. félre. :)

a Fekete Fehér Vera nem is rossz név :D köszi!
Klára ez az én nevelésem, ez a virág, ha szeretnéd akkor kapsz belőle egyet! (persze csak tavasszal) :) puszi!

a börtööön ablakááába soha nem süüüüt be a naaaap....szar vicc ;-) jókép .még mindig az a virág a kedvencem

...javasolnam a Fekete-Feher Vera nevra valo modositast... :D
szepek, erzelmesek, sokatmondoak...

bocsi az ekezettelensegemert...

Új hozzászólás