Végre megkaptam az érthető választ.
Zsolt megint nem adott könnyű feladatot nekem, éppen ennek a képnek az elemzésével. Olvasgattam a hozzászólásokat a kép elkészüléséről, a polaroidról, képszélekről, technikákról. Jó, hogy néha hagyományos úton készült képek is felkerülnek ide, nem csak digitális módon készültek. Nekem itt egészen más értelmet nyer egy úgymond elhibázott kép. Hiszen régen nem volt tíz, száz, ezer esélyünk újraexponálni ugyanazt a témát, helyzetet. A családi albumok is erről tanúskodnak, amelyik kép egyszer hibás lett, azt már úgy őrzi meg a történelem. Igaz, hogy annak az alaknak ott a kép bal szélén, sárga pulóverben, már le lett vágva könyökből a keze és az arca homályos egy kicsit, de ez egy komoly dokumentum, hogy Józsi bácsi éppen így nézett ki harminchárom évesen. Ezt mutogatják azóta is róla, hogy ilyen volt a harmincas éveiben. Lehet, hogy ezzel a képpel is éppen a nappalit akarták megmutatni, vagy azt a nagy ruhásszekrényt, vagy ez egy ilyen gyékény sötétítő a teraszajtón, nem tudom pontosan. Talán ez utóbbi lehet, mert úgy tűnik, a fény is szemből csillant be valahogyan a szemünkbe, a képbe. Bizonyára ettől lett hibás a kép maga is. Teljesen kiégett részek vannak rajta és homályos is lett. Nem sok rész maradt rajta viszonylag épen, értelmezhetően. Mondjuk nekem emiatt egy kicsit hiányérzetem is van. Nem is köt le nagyon, hogy nézegessem. Mindenesetre érdekesek azok a rombuszok, amik ott jobb oldalon keletkeztek. Az így létrejött kompozíció, a képarányok szerintem rendben vannak. Az is igaz, hogy a polaroidnál legalább rögtön lehet látni a végeredményt, nem csak két hét múlva derül ki, hogy az egész tekercs képet homályosan lőttük el. Viszont igen, csendnek tényleg nem lenne jó, mert inkább vibrál a kép, mint mikor nyáron elfelejtem behúzni este a sötétítőt és reggel vakít a fény a szemembe. Leginkább ez az érzésem van az egésztől. Vagy még ha be is húztam a sötétítőt, vagy lehúztam a rolót, a fény olyan erős, hogy minden rést megtalál, hogy bejöhessen a lakásba. Attól függetlenül, hogy a kép technikailag hibás lett és nem adta vissza az eredeti ötletet, attól még valóban jó lett, így, hibásan is. Ezért szerintem a leckét jól teljesíti. De nekem még valahogy hiányoznak részletek a szobából, a képről, amik még egy kicsit lekötnék a figyelmemet. Mintha még valami csattanó, vagy poén hiányozna. Nem annyira tudok érzelmileg közel kerülni ehhez a képhez. Nem is tudom. Emiatt most szőrösszívű leszek és 1 csillagot szeretnék adni. Köszönöm. (Kirilla Anita)
értékelés:
Meg is lepődtem volna, ha a Polaroidnál ilyen kézzel húzott ragasztócsíkok tartanák össze a cuccot.
Ok, hogy kínában gyártják, de nem dzsunkán, vagy legalábbis nem akkor, mikor hullámzik a tenger.
Azt is lehetett volna, hogy lehagyom a polaroidra utaló papírkeretet, de a tollal rajzolt karmolás benne maradt volna, része a képnek. Rétegre szedve: ez egy hagyományos polaroid, ami azt jelenti, hogy van egy műanyag, aztán a vegyszer, aztán a "film", ezt a szendvicset fogja kívülről össze a papír, vagyis a papír hozzánk közelebb van, mint a műanyag, ragasztócsík pedig nincs a képen, mert nem bontottam szét a szerkezetet.
Azért hagytam így, mert nekem így ez nem csak kép, hanem objekt is.
Már megijedtem, hogy mi van - a belüli keret az tollal került rá exponálás után, mikor még puha az emulzió, egyfajta roncsolásképpen.
Tamás a fehér keret a kétrétegű keret tőlünk messzebb levő megmaradt papírkerete, az a ragasztócsíkos rész meg tartotta a tényleges képtől felénk levő fehér keretrészt mielőtt leszedte Zsolt. A keret - kép - keret szendvicsből keret - kép szendvics maradt ha jól értelmezem.
Na akkor ezt én is benéztem. :D Mondjuk árulkodó jel lehetett volna, hogy a kép a tollkereten kívül is folytatódik. :) Tévedni emberi dolog, de isteni érzés, csak hogy a sünt idézzük ugyebár...