még mindig Szeretettel Helgának

Ezt a képet visszaadtam ismétlésre azzal, hogy két alapvető problémám volt a képpel: a tárgy elhelyezése, feltérképezése, és erre, mint válasz, a megoldás már izgalmasabb. A táskának a formáját és jellegét most jól tudjuk érzékelni. Ami miatt még mindig nincs kész a kép, és ami miatt még mindig jó lenne ismételni, az az, hogy ez még csak a feladatnak az első része, hogy megtalálni egy formai pontot, azt a nézőpontot, ahonnan ez a táska, mint főszereplő, jól tud működni. Már ott van a kezünk közelében a megoldás: ezek a kis virágkezdemények, amikkel én általános iskolában a tornatanáromtól tanultam, hogy hogyan lehet távolba lőni, nagyon játékosak, akár kottafejeknek is felfoghatók kis lények, akik körbenézegetnek. Most már, hogy így ez a táska megtalálta azt a formai helyzetét, szinte adja magától azt is, hogy honnan és hogyan kéne ezt fotózni: lényegesen közelebbről, úgy, hogy ezek a kis fejecskék is értelmezhető méretben részei legyenek a képnek. Nyugodtan olyan közel lehet menni, amilyen közel csak enged ez a táska, úgy, hogy a részletei megmaradjanak, hogy minél kevésbé torzítson, tehát olyan objektívet választani, ami ezt a torzítást csökkenti, és még közelebb, még kisebb képkivágással dolgozva behívni ebbe a mesébe ezeket a fűszálakat. Mert arra nem kapunk most magyarázatot, hogy miért pont itt a fűben áll ez a táska. Ha nem akar szereplőt még pluszban bevonni Camilla, akkor az adott helyzetből kell kihozni a maximumot, tehát itt a táska és a kis virágok. Ezeket kell valahogy egy kompozícióba szervezni. Nem biztos, hogy úgy a legjobb, ahogy most letette, lehet, hogy máshogy talál még izgalmasabban mutató nyílhegy fejeket, úgyhogy azt javaslom, hogy keresse ezt a helyet is, ahol ez jól tud mutatni, ahol elindul ez a mese. Most elfordítottuk ezt a táskát, ez már egy jó irány, hajrá tovább! (hegyi)