Sok ágyban alszik az ember, ahogy jár kel a világban. Nekem ezek most a leggyakoribbak, elég különbözőek, de egy dolog közös bennük. Amíg én kipihenem magam, ő leamortizálódik.

Egy olyan képsort látunk, ami azon kívül, hogy különböző helyszíneken rögzített eseményeket mutat be, a címben szereplő előtte-utána nagyon jól értelmezhető minden képpárnál, ugyanis világításban is, színekben is, formákban mutatja az ágy használatbavétele előtti és használat utáni állapotát. A helyzetfelmérés a nézőnek elég tág teret az értelmezésre, hogy vajon a két végpont között mi történhetett azon az éjszakán. Nagyon személyesek a helyek, hiszen az alvás a legszemélyesebb, legprivátabb környezetet használja föl, és itt mintha belevizslatnánk, nagylátószöggel láthatjuk a lakótelepi lakás szinte térképészeti leiratát, amelyek felső gépállással a korunkra jellemző állapotokat mutatnak, hogy akár egy kis szobában, akár a szoba közepén napló jelleggel – és bár embereket nem látunk a képen – nagyon is emberi történetet sejtünk, és nagyon őszinte, szinte filmszerű sorozatot látunk itt. A retró érzés megjelenik ezen a kis tükrös ágyneműn , ami a szüleimnél az 1970-es éveket juttatja eszembe, gyerekkoromban ilyen tükrös ágyneműben aludtunk, és reggelre néha már az ágyneműn belülre kerültem, mert valahogy sikerült belegabalyodni. Sejthetően az alkotó nem hívta elő a retrót csak azért, hogy csináljon egy fotósorozatot, hanem az életünk ilyen, eklektikus, nagyon azt sejtem én, hogy ezek mai fotók, nagyon sok témát fölvetnek, ha lenne rá időm, sokat beszélgetnék róluk a Fórum rovatban. (szőke)
értékelés: