A képen azt a konzekvens stúdiummunkát látjuk, ami az alkotónál már hosszú ideje zajlik, egy egyszerűsített képi rendszerben a női test lényegét próbálja az alkotó már jóideje elkapni. Egy belső utazáson vesz részt, és folyamatosan az a létállapot jelenik meg, ami látszólag meglepő, hiszen listaszerűen a képen egy mosott kavicsos felületet, térdtől lefelé két női lábszárat láthatunk, talán valami műtéti heg vagy sportbaleset nyoma is felfedezhető a bal térdnél, és látjuk ezeket a kedves kis balettcipőket, amelyek egyértelműen a gyermekkorra, Hamupipőkére és valami lágyságra, gyermeki létezésre utalnak. Ebből a távolságból, hiszen a fekvő formátumú képnek egy kis részét fedi le ez a forma, látható, gondolok itt arra, hogy az eddigi képeknél ez a kis cipő sokkal nagyobb történetiséget kapott, más arányban, máshogy hozva asszociációkat, üzeneteket. Ez a kép nagyon is erre a formavilágra asszociál hiszen más tárgyakat nem lehet felfedezni. A képnek így, hiszen nem egy fedett, akár őszi időszakban készült, zoknival, harisnyával, nadrággal fedett testrészt látunk, van egy határozott érzelmi, érzéki üzenete. Ha csak a XIX. század végére, XX. sz. elejére gondolunk, akár a képzőművészetben, akár az irodalomban, vagy ha akár még messzebb kitekintve is tudjuk, hogy vannak kultúrák, ahol az emberi test mások előtt történő megmutatása, legyen az akár egy arc vagy kéz, esetleg a lábak kivillantása nagyon is hivalkodónak, feltűnőnek értelmeződik. Bizonyos vallásokban ez szankciókat von maga után, mert a filozófiájukban az hangzik el, hogy a belső rendszerekhez képest ezek vágykeltőek. Ha csak a magyar történelembe, filozófiába gondolunk vissza, és megintcsak a XIX. század végét, XX. sz. elejét említem, akkor tudjuk, hogy a századelő hangulatában a csukló, nyak, boka mind-mind olyan érzéki erővel bírtak, amelyet az irodalom, a képzőművészetek feldolgoztak. Ez a mi szempontunkból azt jelenti, hogy arról a képi eszköztárról szeretnénk beszélni, hogy ez a fajta, régi időket idéző gondolkodás mindig asszociációkat erősíthet. Az asszociáció, amihez a befogadóra is szükség van, a befogadót is erősíti, hiszen a vágykeltés egy ilyen helyzetben, ha a befogadó épít hozzá történeteket, jövőbeli képeket. Egyszerűbben fogalmazva, a kép határa eltitkol, munkára késztet bennünket, a fényképezett női alak további szépsége kapcsán megdolgoztat minket, nézőket. Ezt azért is fontos megjegyezni, mert a jelenkori vizuális kultúra, és azon keresztül a filozófiai rendszerek folyamatosan nem ezzel a fajta szemlélettel dolgoznak, hanem azzal a kóddal, aminek általában az a végkicsengése, hogy az általad meglévő gazdasági segítséggel, nevezhetjük akár pénznek is, megvásárolhatod a tudást, a dolgok teljességét, azzal, hogy a vizualitás akár filmekben, akár képekben, akár termékekben mindent megmutat, mindent elédtár. Abban a pillanatban viszont, amikor minden rendelkezésre áll, elveszítjük a varázslatot. Ennek a képnek az érzékisége éppen abban rejlik, hogy részeiben közvetít egy üzenetet, a balra komponált ha más ezoterikus szemléletben nézem, a női oldalra komponált, ugyanakkor igazából obeliszkszerű, hosszú, nyújtott formán keresztül a nőiséget. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a kép jobboldala ugyanakkor teljességgel a hiányra épül. Sok mindent fel lehetne itt vetni, hogy egy virágszirom vagy fátyol vagy bármi más ellentétpár emberi arc férfi, nő, testrész, bármit lehetne mondani, nincs ott nem jelenik meg a jobboldalon. Ezt adott esetben fel lehetne róni a kép egészének hiányaként, mégis azt mondanám, hogy ha az alkotó üzeneteit akarjuk megfejteni az alkotáson keresztül, hiszen nem képzőművészeti kiállítóterem vagyunk, akkor ez a kép az érzékiségén, az áldozatiságán – hiszen zártak a lábszárak – a nagyon puritán eszközrendszerén keresztül a magányról szól, és valamilyen fajta esendőségről, és a zártsága ellenére, mivel nincs más forma elhelyezve ezen a kompozíción, egy olyan kitárulkozásról szól, amiben ez az obeliszkszerű jelzés felkiáltójelként, hívójelként van jelen a képen, olyasformán, mintha egy filmes dialógban meg akarnánk fogalmazni, hogy ez a felkiáltójel, ez az üzenet arról a fajta magányról szól letisztítottan, hogy itt vagyok, foglalkozzatok velem, ez az én üzenetem. Három citromdisznós kép. (szőke)
értékelés: