"A te barátod a válasz a szükségedre. Ő a te földed, melyen szeretetet vetsz, és háládatosságot aratsz. És ő a te asztalod és a te tűzhelyed. Mert éhesen mégy hozzá, és békéért keresed fel őt. Amikor barátod szól hozzád, saját elmédben nem félsz az "igen"-től, s nem fojtod vissza a "nem"-et. És amikor barátod hallgat, szíved akkor sem szűnik meg figyelni rá. Mert a barátságban minden gondolat, minden vágy, minden remény szavak nélkül születik, közös és kimondatlan örömmel. Mikor barátodtól elválsz, nem bánkódol. Mert amit benne legjobban szeretsz, a távollétében világosabbá válhat, miként a hegymászó is jobban látja a hegyet a síkságról. És ne légyen a barátságnak célja más, mint a lélek elmélyülése. Mert a szeretet, ha egyébre is törekszik, mint önnön rejtelmének felfedésére, nem szeretet immár, hanem kivetett háló, melyben csak a silány akad fenn. És ami benned a legjobb, légyen az a te barátodé. Ha ismeri tengered apályait, hadd ismerje meg a dagályt is. Mert mi a te barátod, ha csupán az unalom óráján keresed fel őt? Keresd fel őt az élet óráján is. Mert segíthet ő a szükségben, de ürességedet ki nem töltheti. És a barátság édességében légyen nevetés és az örömök megosztása. Mert az apró örömök harmatában a szív megtalálja hajnalát, és felfrissül."
/Kahlil Gibran: A próféta (1923) - részlet/
Persze Árpi.
Egy fekete-fehér, álló formátumú kép, anzixszerű, a kép szélén ezeket a besötétítéseket nem tudom, hogyan lehet elérni, egy ilyen sötét keretet látunk, és ebből a sötétlő, múltbéli keretből egy nagyon közeli arcképet látunk mintegy kiemelkedni. Nagyon sok olyan motívumot is hordoz ez a fej, a portré a konkrétságával, ami annak ellenére, hogy egy látszólag mosolygó arcot vélünk felfedezni, csukott szemekkel, hát nagyon erőteljesen minden életszerűsége ellenére nem az életről, hanem a halálról szól. Akár lehetne ez egy színházi fotó is egy maszk elkészítésénél, de mégis az arcra tekert fóliák és az agyagfelületek, amelyeken festékfoltok is megjelennek, hát azt kell, mondjam, hogy inkább a halotti maszkra vagy feltárt, furcsa, múmiaszerű állapotra utalnak. Az egésznek tehát van valami egyiptomi, vagy más régészeti feltárásokhoz kapcsolódó, nagyon furcsa, múltidéző rácsodálkozó, totemszerű megközelítése. Ugyanakkor más szemszögből nézve a képet, ez az extrém helyzet a modellel, a manipuláció, ez a fólia, ami egy nagyon furcsa, idegen anyag, és ez az, ami idézőjelben megbolondítja klasszikus múmia vagy maszkképet, az úgy keletkezik, hogy ezek a fóliafelületek ragyognak, időnként csillognak, megtörnek, az arcfelületen, különösen a lecsukott jobb szemre rátapadva, rágyűrődve. Miközben ezt a képet nagyon szeretem, a fólián lévő fények megválasztása, vagy akár a képen kívül kis zsebtükörrel olyan fénycsillogásokat lehetett volna elhelyezni, ami ezt a szürreális, talán ha máshová keresünk kapcsolódásokat, akkor talán az amerikai pop-art-ban megjelenő performanszokhoz kapcsolódó fotódokumentációban látható, hogy ezt még jobban lehetett volna erősíteni. Szerintem ez egy háromdisznós kép, de ha az alkotó még foglalkozni akar még ezzel a fajta nyelvezettel, akkor érdemes lenne a fólia, a nejlon, a celofán anyagjellegéből adódó fényviszonyokkal még kísérleteznie. Úgy gondolom, hogy egy nagyon jól előkészített alkotói munka eredménye a kép, de a fólia igazi titkai nincsenek ezen az emberi felületen, ezen a többszörösen töredezett felületen feldolgozva, és így ezek a krokodilszerű bőrformák is változhatnának, ha a fólia még manipulálva lenne, nem elsősorban elektronikusan.