Egy fekete-fehér, álló formátumú kép, anzixszerű, a kép szélén ezeket a besötétítéseket nem tudom, hogyan lehet elérni, egy ilyen sötét keretet látunk, és ebből a sötétlő, múltbéli keretből egy nagyon közeli arcképet látunk mintegy kiemelkedni. Nagyon sok olyan motívumot is hordoz ez a fej, a portré a konkrétságával, ami annak ellenére, hogy egy látszólag mosolygó arcot vélünk felfedezni, csukott szemekkel, hát nagyon erőteljesen minden életszerűsége ellenére nem az életről, hanem a halálról szól. Akár lehetne ez egy színházi fotó is egy maszk elkészítésénél, de mégis az arcra tekert fóliák és az agyagfelületek, amelyeken festékfoltok is megjelennek, hát azt kell, mondjam, hogy inkább a halotti maszkra vagy feltárt, furcsa, múmiaszerű állapotra utalnak. Az egésznek tehát van valami egyiptomi, vagy más régészeti feltárásokhoz kapcsolódó, nagyon furcsa, múltidéző rácsodálkozó, totemszerű megközelítése. Ugyanakkor más szemszögből nézve a képet, ez az extrém helyzet a modellel, a manipuláció, ez a fólia, ami egy nagyon furcsa, idegen anyag, és ez az, ami idézőjelben megbolondítja klasszikus múmia vagy maszkképet, az úgy keletkezik, hogy ezek a fóliafelületek ragyognak, időnként csillognak, megtörnek, az arcfelületen, különösen a lecsukott jobb szemre rátapadva, rágyűrődve. Miközben ezt a képet nagyon szeretem, a fólián lévő fények megválasztása, vagy akár a képen kívül kis zsebtükörrel olyan fénycsillogásokat lehetett volna elhelyezni, ami ezt a szürreális, talán ha máshová keresünk kapcsolódásokat, akkor talán az amerikai pop-art-ban megjelenő performanszokhoz kapcsolódó fotódokumentációban látható, hogy ezt még jobban lehetett volna erősíteni. Szerintem ez egy háromdisznós kép, de ha az alkotó még foglalkozni akar még ezzel a fajta nyelvezettel, akkor érdemes lenne a fólia, a nejlon, a celofán anyagjellegéből adódó fényviszonyokkal még kísérleteznie. Úgy gondolom, hogy egy nagyon jól előkészített alkotói munka eredménye a kép, de a fólia igazi titkai nincsenek ezen az emberi felületen, ezen a többszörösen töredezett felületen feldolgozva, és így ezek a krokodilszerű bőrformák is változhatnának, ha a fólia még manipulálva lenne, nem elsősorban elektronikusan.

Persze Árpi.

nekem az jutott eszembe róla: "ez a barátom, akit ilyen idétlenségekre is rá tudok venni egy kép érdekében, h az arcát befesthessem, és lefóliázhassam" ;) (nem tudom mi a neve annak amivel be van takarva, de sztem nem nejlon, hanem az, amivel a virágokat is becsomagolják). szóval nekem inkább vidámnak tűnik, benne van az, ami a barátságban jó: megértjük egymást, egy hullámhosszon vagyunk, és segítjük, kiegészítjük a másikat.
vagy én tévedek, és ez tényleg inkább szomorú kép lenne? talán annyiban, ha az elmúlt barátság(ok)ra utaló emlékezés Zsolt részéről, de ez is inkább csak abban nyilvánul meg, h fekete-fehér - mert az a mosoly azért ott van...

Megint egy verbálfotót látunk, mikor a kép mondanivalóját szöveggel próbálja érzékeltetni az alkotó. A fotón, ha jól látom a parlament ornamentikájának egy részletét látjuk, melynek laza szerkezető sóskúti köveit a por és a levegőben található agresszív gázok kicsit megrongáltak. A meglátás jó, de szerintem a szél által odafújt zacskó inkább elvesz a képből, mint hozzátesz. Véleményem szerint el kellene távolítani, és újra fotózni, akkor meglenne a két disznó.

A dolog képileg nem konkrét. Nagyon is érthetően fogalmazol. Köszönöm szépen.

Az idézet nagyon tetszik, igaz és őszinte.
A kép félelmetes, felzaklató. Olyan, mint egy oszló holtest (fej) egy nejlonzacskóban. Rémisztő látvány. Viszont van benne valami, ami mégis megnyugtat… egy apró mosoly. Egy megértő, együtt érző, és megnyugtató molyos.
Mikor az élet nehéz pillanataiban egy baráthoz fordulunk és elmondjuk neki mi bánt, ő pedig megértőn, és bíztatón meghallgat, és még ha nem is mond semmit, akkor is tudjuk, hogy megért minket és segít, ha szükségünk van rá. Ez a mosoly is ilyen szerintem.
Még azért is megrázó a kép, mert az jut róla az eszembe, hogy ez a barát már nincs köztünk, amire a cím is utal (szerintem).

(Ha kicsit érthetetlenül fogalmaztam, akkor bocsánat. Néha előfordul, mert a fejemben jobban összeállnak a gondolatok csak aztán azokat nagyon nehéz érthetően leírnom, de remélem azért nagyjából sikerült. )

Erre nem lehet szavakkal reagálni.