Ez nem egy nyári nyaralás "képeslapja". A tengertől 20 percre élek, és minden alkalommal, amikor tehetem kisétálok. Ezt tettem most is, és ezt az ajándékot kaptam ettől a naptól. Eltelt megint, vitte amit felélt. Nevettem magamon, hogy én mindig erre gondolok, ha egy nap véget ért. A tökéletességet én a természetben találtam meg. Skarlát az ég. Vagy okker. Nem áldozat szeretni. Minden alkalommal az utolsó pillanatig nézem, folyamatában is. A legszebb, amikor először érinti meg a tengert, majd belefolyik a végtelenbe.

William Turnernek hívják azt a festőt, aki tengereket, hajókat, de legfőképp felhőket és fényt festett. Tessék utánanézni. Azért mondom ezt, mert egészen fantasztikus az, amit megfigyel Hajnalka, és amit létrehoz a képen a felhőknél, tényleg festői, és annak külön örülök, hogy mindezzel együtt létrehoz valami olyan viszonyítási pontot, ami ezt a festőiséget visszahozza a fotográfia területére. Ez a horizont, a napkorong és a vízfelület. Nagy áldás az, hogy ott van a tenger, és örülök annak, hogy nem történt semmilyen giccses utalás, nincs kishajó, nincsenek madarak, borzalmas lenne. Ez a kép, így, ahogy van, megáll a lábán, ennél nem kell több, szerencsére megáll azon a határon, ami a giccsig már nem engedi el. (hegyi)