Munkák | Látszótér

Szűrés

Vízfolyások

Szeretem a vizet. Szabad,állandó mozgásban van. Úgy tűnik csak folydogál, mégis határozott célja és iránya van.

Nagyon szép a kép, csak nincs eldöntve valami. Mi az, ami ebben minket izgat? A tenger és a habok viszonya? A tenger, a habok és ahogy a partot mossa ez az egész? A habok, ahogy mossa ez az egész, és ahogy ebből valamilyen vízfolyás lesz? A három együtt nekem sok. Tessék megnézni, hogy ahogy görgetem ezt a képernyőt, ha a kép fölső részénél csak egy vékony csíknyit hagyok a tengerből, annyi, amennyi a habok fölött feltétlen muszáj, hogy a fröcskölése megmaradjon, egyből elkezdem élvezni azt, ami itt a parton létrejön. Ha másik irányba görgetek, és azt mondom, hogy ebből a homokformából létrejövő csatornarészt vágom le, és csak a tenger, a habok, és az a nagyon minimális parti dolog érdekel engem, ami itt létrejön, ennek az Y formának a talprészét levágom, akkor megint izgalmasabb lenne. A három együtt sok. Itt most a döntés fontos lenne. Ismétlés. (hegyi)

Művészet

Vendég vagy a világban, és ez a világ szép vendégfogadó. Legyünk hálásak a sorsnak, hogy vannak még a földön páratlan ösvények és olyan vidékek,ahová csak nagyon ritkán teszi ember a lábát! Ez a fotó is ilyen helyen készült, turistamentes partszakaszon. Nemcsak a tenger vesz körbe, de egy hatalmas természetvédelmi terület is.

Sokan sokat gondolkodtunk azon, hogy ez a természeti jelenség hol és miként jöhetett létre, aztán a kommenteknél lelepleződik a dolog, hogy ez micsoda, lehetett volna ez akár egy befagyott víztükör is, ahol a hullámok fagytak így meg, sok mindenre lehet asszociálni. Nagyon szép fényviszonyokat találtál, és nagyon jó a megfigyelés. Ez a kép arra példa, hogy az ember megfigyeléseket tesz a természetben, és ezeket, magán átszűrve, egyszer csak a munka beérik, és elkészül egy kép. A ritmus is nagyon jó, a tónusrend is nagyon szép, tényleg titokzatos az egész. Tudnám hozni példának akár a festészetből Hans Arp nevét, aki hasonló formákkal dolgozott. Nagyon izgalmas, köszönöm szépen, megvan a három csillag, és a leckemegoldás is, azért, mert, ha természetfotó, akkor ezeket a dolgokat fontos megfigyelni, amik a maguk különlegességén túl tudnak mutatni, és olyan esztétikai formát keresünk hozzá, ami a dokumentáláson túlmutat. Itt most ez történik meg, azzal is már eleve, hogy fekete-fehérben készül el a kép, tehát egy transzpozíciót hozunk létre azáltal, hogy a színeket elvetjük. (hegyi)
értékelés:

Ősz

Az évszakok, rendre elhozzák ajándékaikat.

Minden évszaknak megvannak a maguk jellegzetes fényviszonyai, amikkel akkor találkozunk, amikor például egy kirándulásnál rácsodálkozunk arra, hogy milyen érdekes az, hogy élesek a fények, vagy a ködpára milyen érdekesen burkolja be a növényeket, vagy a déli nap nyáron az árnyékokkal hogy játszik. Itt is egy ilyen képet kapunk, ami nem csak attól jellegzetes, hogy nincsenek levelek a fán, hanem attól is, hogy ezek a nagyon éles fények javarészt az ősznek és bizonyos szintig a tavasznak a jellemzői. Az árnyjáték, ami itt létrejön, nagyon jó szimbólummal dolgozik. Az egy külön pozitívuma a képnek, hogy ott van ez a piros edény, ami kibillenti a nyugalmi helyzetből ezt a rendszert, és megdolgoztatja a nézőt. Amit én javaslatként hozzá tudok tenni, az az, hogy itt most a képnél a teret szabdalja egy kerítés, ami ott logikus és értelmezhető, ahol ez az edény elhelyezkedik, de az az íves forma, ami a kép alsó részén van nekem nem annyira erős és szükséges. A fa törzse is ott olyan, ami ezzel a görccsel, formával nem nagyon erős, én ott lehet, hogy vágtam volna, és akkor egy feszesebb kompozíciót kapok. (hegyi)
értékelés:

Érintés

Ez nem egy nyári nyaralás "képeslapja". A tengertől 20 percre élek, és minden alkalommal, amikor tehetem kisétálok. Ezt tettem most is, és ezt az ajándékot kaptam ettől a naptól. Eltelt megint, vitte amit felélt. Nevettem magamon, hogy én mindig erre gondolok, ha egy nap véget ért. A tökéletességet én a természetben találtam meg. Skarlát az ég. Vagy okker. Nem áldozat szeretni. Minden alkalommal az utolsó pillanatig nézem, folyamatában is. A legszebb, amikor először érinti meg a tengert, majd belefolyik a végtelenbe.

William Turnernek hívják azt a festőt, aki tengereket, hajókat, de legfőképp felhőket és fényt festett. Tessék utánanézni. Azért mondom ezt, mert egészen fantasztikus az, amit megfigyel Hajnalka, és amit létrehoz a képen a felhőknél, tényleg festői, és annak külön örülök, hogy mindezzel együtt létrehoz valami olyan viszonyítási pontot, ami ezt a festőiséget visszahozza a fotográfia területére. Ez a horizont, a napkorong és a vízfelület. Nagy áldás az, hogy ott van a tenger, és örülök annak, hogy nem történt semmilyen giccses utalás, nincs kishajó, nincsenek madarak, borzalmas lenne. Ez a kép, így, ahogy van, megáll a lábán, ennél nem kell több, szerencsére megáll azon a határon, ami a giccsig már nem engedi el. (hegyi)

Finci

3 cica és 3 kutyus közül, Fincire esett a választásom. Ő a legkarakteresebb, a legemberközelibb. A megtestesült lustaság, jóság, türelem, érdeklődés, kíváncsiság és szeretet. No és persze a legjobb modellem is! :)

Szinte mintha Cilikét látnám, a mi macskánk is elég őrületes dolgokat tud létrehozni, és a családnak nem kis meglepetést okozni, hogy milyen játékokat talál ki, legújabb játéka most az, hogy mindenáron az ablakban szeretne ücsörögni, és most harcot vívunk azzal, hogy kié az ablak. Egyelőre én állok nyerésre. Az a kép, amit látunk, a takaróval, ahogy elbújt alatta a cica, és onnan kikandikál, nézelődik, ez nagyon jellemző a macskákra, úgyhogy mint leckemegoldás, tökéletes ez a kép. Talán egy kicsit a bal oldala szűk, lehet mondani, hogy ott egy picivel több nem ártott volna, hogy a mancsból kapjunk, miközben a tömegelhelyezés rendben van. Talán a laborálás az, amivel én még dolgoznék, amiről beszélek, úgy hívják, hogy maszkolás. Ez azt jelenti, hogy tónusrendet, egy zónarendszert alakítunk ki, amiben azt mondjuk, hogy mi az, ami nekünk ebből fontos, föltesszük a kérdést: Fontos a macska szeme, tekintete, arca. Minden más ennek alárendeltje. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy nem csak az életlenség jön létre a test jobb oldalán, hanem egy tónusváltás is, ezek a tónusok azok, amik a térbeliséget tudják számunkra biztosítani. Ez nem kötelezően tud az exponálás pillanatában megvalósulni, ez utólag a maszkolással megoldható. Ha ezt a képet körbemaszkoljuk, ha ez laborban történne, akkor a macska arca elé tartanánk a kezünket, kicsit mozgatva, és több fényt engedünk a papírra a kép széleinél, és azok sötétebbek lesznek. Ide föl fogok tölteni egy verziót, amiben ezt meg fogom mutatni, hogy mi az, ami még jobban elő tudná ezt ugrasztani, ugyanis most a macska arcával nagyon is hasonló tónusrendbe került a takaró, és ez javítható lenne. De a három csillag megvan, én kérem Hajnalkát, hogy amit mutatok a leiratban, próbálja meg alkalmazni is a saját képeinél. Ez képszerkesztő szoftverrel is megoldható, körberajzoljuk azt a részt, amit módosítani szeretnénk, az életlenítést be kell kapcsolni, a kijelölésnek olyan határt kell szabnunk, ami nem egy éles határ, hanem átmenetes, ez beállítható, és utána a középtónusokat az ember elkezdi mozgatni, és létrejön egy olyan helyzet, ami erősebbé teszi ezt a tónusjátékot. (hegyi)
értékelés:

Finci

Hegyi verziója a képről, úgynevezett maszkolással.

Vágyódás

Ez a kép, az önportré gyakorlása során készült és ahogy feküdtem a fűben, felnéztem önkéntelenül a felhőkre. Ha felnézek a felhőkre csak egy érzés kerít hatalmába, a "vágy". 3 éve, ezen a napon tanultam meg, "visszaadni" a legjobban szeretett embert az életemben, az édesapámat oda, ahová mindig is tartozott, és tartozunk mindannyian. Azóta örökös a vágyódásom.
"Tudom, már messze vagy rég,
Bennem minden halk szavad él"

A leiratot olvasva abszolút értem azt, hogy miért ezt a képet, és miért így készítette el Hajnalka. Ugyanakkor azt kell mondjam, hogy vannak olyan dolgok ezen a képen, amik nem annyira segítik ezt az üzenetet. Azt kellett volna eldönteni magunkban az exponáláskor, hogy ennek az üzenetnek, amit itt leiratként kapunk melyik része az, ami számunkra fontos, melyik áll hozzánk közelebb, mit szeretnénk a nézővel megosztani. Két irány van. Az egyik irány, ami az egyszerűbb, az, hogy fekszem a fűben, és nézegetem a felhőket. Ez a szelídebb vonal. Igen, de ha ezt a vonalat akarom erősíteni, akkor olyan helyzetet kell találnom, ami erre erősebben utal, talán a környezetből is kicsit többet ad. Ahonnan most ez a fotó elkészült, a figura feje teteje felől exponálva, ezzel a kéztartással, a fűben ez a forma most sokkal inkább az üzenetnek az elmúlás, a halál felé irányuló vonalát erősíti, olyan, mint egy bűnügyi felvétel, egy helyszíni dokumentáció, ahogy egy balesetben szenvedett áldozatot megtalálnak. Itt az életet kellene szerintem hangsúlyozni, mert elég morbid az, hogy ha magamat úgy ábrázolom, mint egy halott. Nyilván, az érzelmi kötődést értem ehhez a szituációhoz, de akkor is azt mondom, hogy ha ebbe az utcába akarok belemenni, az elmúlásnak, a halálnak a gondolatával foglalkozom, akkor ezt egyértelműsítsem, hozzam át a bűnügyi fotóból abba az elvontabb körbe, ahol az alkotásnak az értelmezési síkja a pillanaton túl tud mutatni. Ezt a döntést én várnám Hajnalkától, hogy hozza meg. Mindenképpen jó lenne az, ha erről tudnánk beszélgetni, úgyhogy én ezt a képet azért adom vissza ismétlésre, hogy eldőljön, hogy most a vágyról beszélünk, amikor a felhőket nézem, és merengek a gondolataimban, vagy pedig a halállal foglalkozom. Mind a kettő érvényes lehet, de most itt nem egyértelmű az utalás. Isméltés. (hegyi)

Természetesen

A 200 "digi-tekercsen" túl, ezt a fotómat találtam a legtermészetesebbnek. Soha nem fotóztam önmagam és kemény feladat elé állított a lecke elvégzése. Volt egy holtpontom, mikor már nagyon nem tetszettem önmagamnak és akkor és az egyik barátommal folytatott beszélgetés után értettem meg, miért is fontos ez a feladat! Először megismerni, majd megtalálni önmagam a lehető legelőnyösebb pózban, pillantásban, mozdulatban. Eután ha valakiről portrét készítek, ezt fogom majd keresni. Az életem minden területén a természetességet keresem, törekszem rá. A természetben élhetek, egy kis "négyszögletes" erdőben, és ezen a fotón találtam magam is a legtermészetesebbnek.

Nagyon szimpatikus kép. Kedves, bár tartózkodó is, hiszen a szembefordított hátlapú szék egyben védekezés is, persze lehet támaszkodni is rajta, kapaszkodni is bele, meg így áttenni a lábakat... hogy ezt hogy sikerült, nem tudom, nekem nem menne, az biztos. Jó a környezet, szépek a páfrányok és jó az a dinamika is, amit a kék, lila és zöld létrehoz. Talán egyszer majd szék nélkül is készül egy kép, mert a szék az elég idegen ebből a környezetből. A térérzet is jól előjön a mélységélesség megválasztásával, szóval a széken kívül nagyon nem tudok mást mondani, amin változtatnék, és mivel az arc abszolút bizalmat sugároz, megvan a 3 csillag és a leckemegoldás is. De Hajnalka, azért neked is azt mondom, hogy mielőtt előre szaladnál, ezt az első 3 leckét érdemes még gyúrni, mert sok mindennek alapja a jövőre nézvést. (hegyi)
értékelés:

Én, Me, Ik

"Az embernek csak az arca ismerhető, de az arca nem ő.
Ő az arca mögött van. Láthatatlan."
(Gárdonyi Géza)

Kedves Hajnalka, én nagyon örülök neki, hogy ez a kép elkészült, az előző képhez képest, ami szintén egy jó megoldás volt, ez még egy lépéssel közelebb vitt, még erősebb megoldás. Nagyon szépek a fények, nagyon barátságos és befogadó az a tekintet, az a mosoly, az a gesztus, amit kapunk. Én ennek nagyon örülök, hogy ennyire közvetlenül és szeretettel tekintesz felénk, és remélem, hogy mi ezt tudjuk viszonozni. Én köszönöm ezt a képet, a gyönyörű hajkoronát lehet, hogy hagytam volna érvényesülni jobban, de ehhez te is pontosan jól értesz, mert látom, hogy ezzel te is foglalkoztál, talán egy kicsit még nagyobb hangsúlyt hagytam volna neki, de gyönyörűek a szemek, köszönöm szépen, ez egy nagyon jó megoldás, várom a folytatást, kérem a képeket. (hegyi)
értékelés:

Útra bocsájtva

Szeretettel üdvözlök mindenkit!
"Én azt hiszem, nincs annál nagyobb öröm, mint valakit megtanítani valamire, amit nem tud, és nagyobb jótétemény sem..." (Móricz Zsigmond)
Ezért jöttem, hogy sokat tanuljak és sok-sok örömet szerezzek azoknak, akik segítenek majd ebben!

Kedves Hajni, köszöntünk az Estiskolán, és ráadásul egy nagyon izgalmas munkát küldtél. Nagyon fontosak a kezek, a gyertya, a gyertya fénye, az, ahogy véded ezt a lángot, közben látszik, hogy ez nem egy frissen, a csomagolásából kivett gyertya, hanem ez valószínű napi szinten használatban van nálad. Nagyon érdekes a kép. Hogy miért Útra bocsájtva a cím, azt nem teljesen értem, de nem biztos, hogy nekem ezt itt most kell tudnom dekódolni. Az első leckét tökéletesen teljesíti. Egyetlen egy dolog, amit mondanék: a gyűrűk. Tudom, hogy most ez egy nagy divat, hogy minden ujjunkra, mindenféle gyűrűket erősítünk, és ezt így viseljük, de fotóban nem biztos, hogy ez annyira erős, elviszi most a tekintetet. A két óvó kéz, és a gyertya is tökéletesen egyben van, jó üzenet, és ez a csillogó fém felület most elviszi a figyelmemet. Persze az kérdés, hogy ezek a gyűrűk eltávolíthatóak-e roncsolás nélkül az ujjakról, ha igen, akkor lehet, hogy érdemes levenni. Arra ilyenkor tessék figyelni, bármilyen ékszerről van szó, hogy lehet, hogy akár egy órának is el kell telnie ahhoz, hogy az ujj visszanyerje a formáját attól, ahogy a fém megnyomta ezt a bőrfelületet. Ha levettünk egy ilyen gyűrűt, akkor várjuk meg, amíg viszonylag kisimulnak a vonalak, mert az rosszabb, ha a gyűrű nyoma marad ott, akkor inkább hagyjuk fönn a gyűrűt. Ha nem lehet levenni, annyit segíthetünk, hogy befordítjuk a két ujj közé a díszítő részét, takarásba tesszük, mert akkor maga a kis vonal kevésbé zavaró, mint maga ez az ötvösi munka. Ezen kívül ez egy nagyon-nagyon jó kép, három csillag, köszönöm, várjuk a folytatást. (hegyi)
értékelés: