Vendég vagy a világban, és ez a világ szép vendégfogadó. Legyünk hálásak a sorsnak, hogy vannak még a földön páratlan ösvények és olyan vidékek,ahová csak nagyon ritkán teszi ember a lábát! Ez a fotó is ilyen helyen készült, turistamentes partszakaszon. Nemcsak a tenger vesz körbe, de egy hatalmas természetvédelmi terület is.

Sokan sokat gondolkodtunk azon, hogy ez a természeti jelenség hol és miként jöhetett létre, aztán a kommenteknél lelepleződik a dolog, hogy ez micsoda, lehetett volna ez akár egy befagyott víztükör is, ahol a hullámok fagytak így meg, sok mindenre lehet asszociálni. Nagyon szép fényviszonyokat találtál, és nagyon jó a megfigyelés. Ez a kép arra példa, hogy az ember megfigyeléseket tesz a természetben, és ezeket, magán átszűrve, egyszer csak a munka beérik, és elkészül egy kép. A ritmus is nagyon jó, a tónusrend is nagyon szép, tényleg titokzatos az egész. Tudnám hozni példának akár a festészetből Hans Arp nevét, aki hasonló formákkal dolgozott. Nagyon izgalmas, köszönöm szépen, megvan a három csillag, és a leckemegoldás is, azért, mert, ha természetfotó, akkor ezeket a dolgokat fontos megfigyelni, amik a maguk különlegességén túl tudnak mutatni, és olyan esztétikai formát keresünk hozzá, ami a dokumentáláson túlmutat. Itt most ez történik meg, azzal is már eleve, hogy fekete-fehérben készül el a kép, tehát egy transzpozíciót hozunk létre azáltal, hogy a színeket elvetjük. (hegyi)
értékelés:    

Ez nem egy nyári nyaralás "képeslapja". A tengertől 20 percre élek, és minden alkalommal, amikor tehetem kisétálok. Ezt tettem most is, és ezt az ajándékot kaptam ettől a naptól. Eltelt megint, vitte amit felélt. Nevettem magamon, hogy én mindig erre gondolok, ha egy nap véget ért. A tökéletességet én a természetben találtam meg. Skarlát az ég. Vagy okker. Nem áldozat szeretni. Minden alkalommal az utolsó pillanatig nézem, folyamatában is. A legszebb, amikor először érinti meg a tengert, majd belefolyik a végtelenbe.

William Turnernek hívják azt a festőt, aki tengereket, hajókat, de legfőképp felhőket és fényt festett. Tessék utánanézni. Azért mondom ezt, mert egészen fantasztikus az, amit megfigyel Hajnalka, és amit létrehoz a képen a felhőknél, tényleg festői, és annak külön örülök, hogy mindezzel együtt létrehoz valami olyan viszonyítási pontot, ami ezt a festőiséget visszahozza a fotográfia területére. Ez a horizont, a napkorong és a vízfelület. Nagy áldás az, hogy ott van a tenger, és örülök annak, hogy nem történt semmilyen giccses utalás, nincs kishajó, nincsenek madarak, borzalmas lenne. Ez a kép, így, ahogy van, megáll a lábán, ennél nem kell több, szerencsére megáll azon a határon, ami a giccsig már nem engedi el. (hegyi)

Ez a kép, az önportré gyakorlása során készült és ahogy feküdtem a fűben, felnéztem önkéntelenül a felhőkre. Ha felnézek a felhőkre csak egy érzés kerít hatalmába, a "vágy". 3 éve, ezen a napon tanultam meg, "visszaadni" a legjobban szeretett embert az életemben, az édesapámat oda, ahová mindig is tartozott, és tartozunk mindannyian. Azóta örökös a vágyódásom.
"Tudom, már messze vagy rég,
Bennem minden halk szavad él"

A leiratot olvasva abszolút értem azt, hogy miért ezt a képet, és miért így készítette el Hajnalka. Ugyanakkor azt kell mondjam, hogy vannak olyan dolgok ezen a képen, amik nem annyira segítik ezt az üzenetet. Azt kellett volna eldönteni magunkban az exponáláskor, hogy ennek az üzenetnek, amit itt leiratként kapunk melyik része az, ami számunkra fontos, melyik áll hozzánk közelebb, mit szeretnénk a nézővel megosztani. Két irány van. Az egyik irány, ami az egyszerűbb, az, hogy fekszem a fűben, és nézegetem a felhőket. Ez a szelídebb vonal. Igen, de ha ezt a vonalat akarom erősíteni, akkor olyan helyzetet kell találnom, ami erre erősebben utal, talán a környezetből is kicsit többet ad. Ahonnan most ez a fotó elkészült, a figura feje teteje felől exponálva, ezzel a kéztartással, a fűben ez a forma most sokkal inkább az üzenetnek az elmúlás, a halál felé irányuló vonalát erősíti, olyan, mint egy bűnügyi felvétel, egy helyszíni dokumentáció, ahogy egy balesetben szenvedett áldozatot megtalálnak. Itt az életet kellene szerintem hangsúlyozni, mert elég morbid az, hogy ha magamat úgy ábrázolom, mint egy halott. Nyilván, az érzelmi kötődést értem ehhez a szituációhoz, de akkor is azt mondom, hogy ha ebbe az utcába akarok belemenni, az elmúlásnak, a halálnak a gondolatával foglalkozom, akkor ezt egyértelműsítsem, hozzam át a bűnügyi fotóból abba az elvontabb körbe, ahol az alkotásnak az értelmezési síkja a pillanaton túl tud mutatni. Ezt a döntést én várnám Hajnalkától, hogy hozza meg. Mindenképpen jó lenne az, ha erről tudnánk beszélgetni, úgyhogy én ezt a képet azért adom vissza ismétlésre, hogy eldőljön, hogy most a vágyról beszélünk, amikor a felhőket nézem, és merengek a gondolataimban, vagy pedig a halállal foglalkozom. Mind a kettő érvényes lehet, de most itt nem egyértelmű az utalás. Isméltés. (hegyi)