Esküvői selfie

Esküvői selfie

Ez egy jó hangulatú kép, tulajdonképpen egy jó megfigyelés. Amivel nem nagyon tudok mit kezdeni, az a tömegelhelyezés, mert valahogy olyan, mintha te is egy kicsit elmozdítottad volna ezt a kamerát. Nem az a kérdés, hogy elmozdult a horizont, mert az abszolút érthető és rendben van, hanem az, hogy ha egy kicsit lejjebb mész a kamerával, akkor minden megmarad ugyanígy, ahogy most van, azzal együtt, hogy a szereplők tömege feljebb kerül. Mert most nekem ez lecsúszott a kép jobb alsó régiójába, és ha az egész átlósan a bal felső szél felé elindulna, és itt most még egyszer mondom, hogy a szereplőkre gondolok elsősorban. A megfigyelés nagyon pontos, és nagyon jó pillanatot kaptál el. Ami azt illeti, hogy ez mennyire jellemezhet egy esküvőt, egy ünnepet, egy baráti együttlétet, egy rokoni, családi kapcsolatot, egy olyan élményt, amin tényleg ott van az, hogy megörökítjük még azt a helyzetet, ami egy ilyen együttlétnél fontos, egy köteléket, szóval, ez mind rajta van a képen, és én azt gondolom, hogy ez egy jó gondolat, és ilyen szempontból precíz. Nem tudom, hogy mennyi utómunka van a képen, mert nekem most úgy tűnik, mintha az utómunka oldotta meg volna azt, hogy a fényképezőgépnél legyen a legvilágosabb, ott mintegy csillagszórás történjen, egy központosítás. De ettől, ha ez így igaz, hogy utómunka hatása, a férfialak, aki a fényképet készíti, az ő nyakkendője, és a mellkasának a struktúrája csorbát szenvedett. Valahogy most ő túlvilágított lett. Tehát, ezen az effekten, ezen a kiválasztáson, ezen a tulajdonképpen inverz vignettáláson én valamennyit finomítanék, mert 5-10 százalékkal kevesebb is elég lenne, és akkor is működne ez a dolog. Ettől függetlenül megvan a 3 csillag és a leckemegoldás is, mert minden, amit kritikaként elmondtam, az nem akar levonni az egésznek az értékéből. (hegyi)
értékelés:    

Hozzászólások

Erre gondoltam, csak nem voltam ennyire szabadszájú :)))

Hát, egy fél ujjnyi még nem a tökeibe vágna bele talán. :)

Igen, ez lehet. Ezen viszont utólag már nem tudok segíteni, mert ez az eredeti képkivágás. Egyébként, ha még lenne lent a keze alatt, akkor ott megint csak nem lehetne még egy kicsi, mert a pasit kellemetlen részeknél kaszabolnám meg képhatárokkal... Szóval akkor már egész alakos kellene inkább ha ennél több kellene.

Lehet, hogy csak alul szűk, ahol a keze van a pasinak, ahhoz képest, hogy a telefon felett mennyi helyet hagytál. Hmm?

Köszönöm az értékelést Zsolt!
Kipróbáltam az eltolást a bal felső irányba, de szerintem nem lett jobb. Szűknek érzem abból az irányból. Valahogy ez a helyzet igényli abból az irányból a teret...

Új hozzászólás