A napok hetekké, a kétség bizonyossággá.
Kis zökkenésekkel felfelé zuhanni.
Tartom, mert feladat,
eszem, mert nem lehet maradék,
sózom, mert ízetlen.
Csorog alá, csorog az üres árok.
Dehogy csorog.
Bár csorogna.
Az idő? Néha kiesek belőle. Ilyen ez a pillatan is. Kiestem. De ez lehet hogy nincs a képen. Ez igaz a szövegre is. Lehet, hogy önálló.
A fotód tetszik, de az idő kevésbé érthető nekem. Számomra a billentyű dominál... Lassan gépelsz? :))
A monológ a leírásban külön életet él, bizonyára benned fuzionálnak ezek a gondolatok és érzések, számomra így egyben kevésbé áll össze most, vagy egyelőre. A fotón amúgy is az látszik, hogy csorog. És a fotód tetszik.
Iegn ékerdes késrelítről oalstvam eszegyr, és az márgyaazat szmáorma, hogy mriét nem tnűt fel neekm Zslot glepéési hájbia... :)) De aokkr Dtöiróő vjoan hogy vttee érsze? :)))