Egy olyan sorozatot kapunk, ami olyan, mintha állandó kérdésfeltevésben lenne az alkotó. Kérdéseket tenne föl, amire kitérő válaszokat ad, aztán megint kérdés, megint kitérő válasz, tehát körbeírja azt, amiről beszélni akar, de mégsem mondja ki a végső mondatot. Van itt egy főszereplőnk, de hol egy bemutató tábla zavar minket abban, hogy szemlélhessünk, vagy a belógó zsinór, vagy az, hogy az alkotó saját magát belefotózza ebbe, és közben a fából csak egy részletet ad, ami jó ötlet, mert a magam pirinyósága ehhez a nagy fához képest érzékelhetővé válik, és utána kapunk egy harmadik képet, ami egy templomtorony. Ezt nem is teljesen értem, hogy miért kellett ehhez a dologhoz kötni, mert ennek a templomnak sok köze nincs a fához, ez a fa önmagában érték, nem a templomtól válik azzá, nem a templom része. A templom mellé ültettek egy fát, aztán ez jócskán túlélte a templomot is, mert, ahogy látom, a templom egy felújított valami, tehát a fa lehet, hogy többet látott, mint ez a templom, a mostani formájában. Itt hiányolnék valami átfogóbb képet is, amiben kevesebb a trükk. Ismétlés. (hegyi)