Évszakváltás

Évszakváltás

Ilyenkor egy kicsit minden felborul.

Hát látom, hogy a móló és a víz több mindenkit megihlet. Itt most egy trükköt is kapunk azzal, hogy a fönt és a lent megfordul. Ez azért érdekes egyébként, mert nem valami túl szájbarágós módon történik, hanem hagy minket a kétségek között, hogy oké, megfordította, de tulajdonképpen, lehet, hogy mégsem biztos, hanem ott elszálltak a szélben ezek a falevelek. Szóval az egész olyan érdekes, lehetne ez akár a valóság is. És ez az ereje ennek az egésznek. A képaránnyal itt sem tudok mit kezdeni, megint azt mondom, hogy nem nagyon értem, hogy miért szeretitek ezt a fajta képarányt. Azt gondolom, hogy azokat a képarányokat, amik a klasszikus képarányok, nem véletlenül találják ki, sem a 4:3-at, sem a 16:9-et, fene tudja, hogy ez most melyikhez akar közelíteni, vagy melyik irányba mozdul el. Én a 4:3-as képaránynak vagyok a híve, vagy valami ahhoz közelihez. Nem tudom, hogy ez most hova tart. Valahogy nekem olyan idegen, ezt hozzá kell, hogy tegyem. És ezért nem tudom azt most jól megmondani, hogy ez a képkivágás így most helyén van, vagy sem. Ugyanis, ha ezt a képkivágást nézem, akkor azt gondolom, hogy a képnek a jobb oldala fölöslegesen sok. Akkor valahol én egy ujjnyit ott vágnék. És akkor már helyrebillen az egész. Miközben azt is gondolom, hogy javarészt az lenne a jó, hogy ha az került volna eldöntésre, hogy a fölső vagy az alsó rész az, ami fontosabb, és ahhoz még azt hozzácsapni nagyjából, amit itt most levágtunk. Ezért gondolom azt, hogy ez 2 csillag most. És persze fentiek nem jelentik, hogy ne lehetne extrém, a szabványtól eltérő arányokat használni, de azoknak képhatáron belül indokoltnak kell lenniük. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Köszönöm az értékelést. Hm, képkivágás, képarány. Ezekre úgy néz ki sokkal jobban oda kell ezentúl figyelnem. Nem érted miért szeretjük... Nos, semmi extra, nekem igy nagyjából kitölti a monitorom:) Erre ne reagálj, légyszi:) Mindenesetre ezekre figyelni fogok. Köszi mégegyszer.

jokor voltam jo helyen :)
koszonom clio

Elkaptad a pillanatot és sikeresen át tudtad adni...

Tetszik ez a kép. Sokáig nézegettem, mire rájöttem, hogy mit is látok valójában.
Először denevérekre gondoltam...
Jópofa kép, gratulálok :)

Szep megoldas kedves Zoltán. Ezt a chanelmixel dolgot kifejtheted nekem, mert nem tudom mire gondolsz. Ennek a kepnek a kora reggeli ora es a kod miatt alapbol nem volt tul sok szine. Ff eseteben altalaban ps-ben nem a szaturaciot huzom le. Ebben az esetben viszont (mivel megvan az uj gepem es tudok raw-ban dolgozni) a CameraRaw nevu progi volt a baratom. A ps-t sem ismerem meg igazan, mivel nem olyan reg ota foglalkozom ezzel a dologgal, de ezt tudod. A cameraraw-ot pedig csak masfel hete nezegetem. Koszonom, hogy irtal.

Nagyon finom pillanat! Szinte kápráztat, ugrál a szemem az alsó képharmadban, ahogy keresem a horizontot, és sokadjára esik csak le a trükkös tükrös megoldásod, hogy ami szállni látszik az igazából úszik. :)

Az FF konverziónál ne csak simán a szaturát húzd le Zoli. Ha PS-ben dolgozol a ChanelMixel a te igazi barátod a FF-hez. :)

Igen, lehet hogy arra gondolok, bar nem tudom te mire pontosan:) Van benne egy kis varazslat jol latod. De utolag nem raktam ra semmit. Csak fenyeket es kontrasztot allitottam. Meg azt a minimalis szint ami volt, lehuztam nullara a b&w kedveert. Koszonom, hogy irtal.

Nagyon érdekes ez a pillanat, és nagyon klassz ez a fotó (kép?). Valahogy éppen most iramodhatott neki a fuvallat, gondolom, mivel hogy levél még nincs a vízen - persze ha csak nem retusált a fotó, vagy utólag odatett a sok levél. Mondjuk az egyenletes eloszlás is kicsit fura, ahogy nézem, egyre jobban egy hatásos varázslásnak tűnik, a víz horizontja - tükröződés és a túlparti fák elhelyezkedése is ezt erősítik bennem :) lehet, hogy erre is gondolsz amikor azt írod: ilyenkor kicsit felborul minden? :)

Új hozzászólás