Ez nem egy bőrönd

Ez nem egy bőrönd

Az önmagát iszonyú tapasztaltnak, éles elméjűnek és persze avatottnak tudó szokványos néző a képre ejtve szigorúan igazságos pillantását arra gondolhat, hogy ezerkilencszázkilencven-valamennyi van, de nem sok. Hogy a zöld és a lila érettségi öltönyök virágkora van éppen, még bőven azelőtt, hogy láthatósági mellény viselete nélkül állandó lakcímen tartózkodva is szigorúan tilos a dohányzás, de már a Komárnóból zokniszárban hazacsempészett légpuskatöltény-dobozok fémes csörgését elnyomó 198-as Ericssonok nyugatibb élet napkeletét hirdető trilláinak eljövetelén túl. És hogy valaki a nyaralásból (kisebb európai körút Skodával vagy I-es Golffal, esetleg légkondis busszal Olaszba vagy Görögbe menés) hazaérve legelőször is kivette a bőröndből a fényképezőjét, és mivel a számláló 36-on állt, de nem pontosan 36-on, nyomott rá egyet visszatekerés előtt, nehogy kárba menjen akár egyetlen kocka film is (Fujicolor). Ezt gondolja, és ezután a szokványos néző nem is foglalkozik tovább a képpel. Mit érdekli őt egy ilyen se nem direkt, se nem véletlen, megy a dolgára, van neki ennél fontosabb is.
   A többiek a világegyetembe táguló énkép lejárt dezodor szagú párájától kissé még fintorogva tekintenek a távozó néző után, alig észrevehetően csóválnak egyet a fejükön, majd a megüresedett első sorba lépve tekintetüket a képre emelik: „Na, akkor valójában mi a lófasz ez?”
   Éreznek valamit, amit egyelőre lila bőröndnek hívnak, mert nem tudják pontosan, hogy mi az. De érzik, hogy jó. Vagy olyan bizsergetően intim, amiben benne van az ígéret, hogy jó lesz. Az ő figyelmüket ráadásul nem kerülte el a cím: „Ez nem egy bőrönd”. A kép, melyen leginkább egy bőrönd van, vagyis: elsősorban egy bőrönd van, ezt a címet kapta. Zavarba ejtő. A cím ugyan az általuk is primérnek érzett tárggyal foglalkozik, de talán jobb lenne, ha inkább szóba se hozná, mint így, hogy tagadja. Most akkor mi ez, ha nem egy bőrönd? Lázas próbálkozás következik.
   Van még itt szalagparketta, filigrán üveges könyvszekrény, robusztus ikeás komód, nemrég még űrkorszakinak számító üvegasztal és korban hozzá illő csőlábú szék, többgenerációs szőnyeg és annak kísérőszőnyege, könyvek, cd-tokok, monitorfény, kislámpa fénye, csillár fénye – tehát voltaképpen semmi. Semmi kapaszkodó. Mind lehetne most is, lehetne tíz éve is, vagy tíz év múlva; lehetne északon, lehetne délen, lehetne élesebb, lehetne kevésbé beégve a lámpánál, lehetne természetesebb színű, egyenesebb és pontosabban vágott, és ha így is lenne, vagy úgy, tökéletesen mindegy, nincs jelentősége. A képen egyetlen dolog van, és csak az számít, ahova az egyebek lajstromozására ki-kicsapó tekintet is folyton - kötelezően, törvényszerűen - visszatér: a bőrönd. Állnak ott a nézők tanácstalanul. Olvassák: nem bőrönd, nézik: bőrönd. Hirtelen letakarják a címet. Hm, máris jobb! Nos kérem, ez itt egy bőrönd, egy félig nyitott lila bőrönd. Egy kibomló bőrönd, egy összevissza világított, otthonszagot árasztó nagyszoba közepén. Egy bőrönd, amiben egy utazáshoz összeválogatott kellékek lapulnak, egy élet kiemelt tárgyai, egy ember lenyomata, egy éppen megnyíló titok. A képen egy bőrönd van, a bőrönd egy ember lelke. Ha élőben, váratlan vendégként betoppanva látnánk, voyeur aktus lenne, de ezt képen mutatja meg valaki, így nem az. Így beengedés.
   Kész! Csettintések és elégedett mosoly. Megfejtéssel a markukban engedik át szívükön a bőrönd láttán keletkező boldogságot. Tudják már, miért jó. És akkor leveszik kezüket a címről: „Ez nem egy bőrönd”. Kellemetlen, sőt, kínos csönd.
   Jön visszafelé a szokványos néző, ezek hülyén állnak a kép előtt, az hülyének nézi ezeket. A világ rendben van. „Egy képet néztek, amin egy bőrönd van.” És megy tovább.
   Ez egy kép. Nem egy bőrönd. Mindenki annyi időt töltött vele, amennyije volt rá. És azt kapta tőle, amire szüksége volt. A kép tetején cím van, ami a kép része. Akkor is, ha nem tetszik. A bőrönd tetején pedig valami van, egy értelmezhetetlen barna(?) bigyó, pont a főszereplő bőrönd tetején, ami felveti a képkészítő felelősségét: mennyire lehet egy kép nem kép, annak érdekében, hogy a lehető legtöbb féle képpen hasson? Hol van a határa az elmosódott határoknak, amik teret engednek a hömpölygő gondolatnak, és honnantól lesz parttalan találgatás a befogadásból?
   Megmozgató gyakorlat volt, meleg, sárgásbarna hangulatban. Remekül éreztem magam, köszönöm! Azért csak kettő csillag, mert nem érted el, hogy ne vágyjak egy slusszpoénra. Vagy mert nem vettem észre, hogy mi az – de ezúttal az is a te számládra megy. És persze bátorításként, hogy legyen folytatás... (Freisinger Balázs)
értékelés:

Hozzászólások

12
Értékelem!

még jó, hogy a szennyest kivettem belőle még a kép készülte előtt :D amúgy tetszik az elemzés :)

13
Értékelem!

Nekem is tetszett Balázs írása, és ezennel felkérem, hogy az én képeimet is elemezgesse :) Köszi.

13
Értékelem!

Köszönöm Balázsnak az elemzést, és azt kell mondjam, hogy neki kéne ide még írnia elemzéseket, mások munkáihoz is, mert egyrészt férfias munka így összeizzadni a pólót, másrészt foglalkozik azzal is, amivel az alkotó foglalkozik a fejében, azaz belenéz az alkotói fejbe, mi megy ott véghez, és próbálja utánacsinálni, legalábbis fejben. Az övében, persze.

Ami a képet illeti, élünk itt együtt néha bőröndökkel, olykor ezzel a szépszínűvel, és ami az én fejemben volt, az leginkább az, hogy míg a szék, az asztal, a kanapé és nem sorolom, ezek mind olyan tárgyak, amelyek megtalálják a helyüket, addig a bőrönd sose. Idegen az a lakásban, idegen az a szállodában, idegen mindenütt, és ez még nem elég. Mert szemtelen is. Hiába minden idill, egy félkész bőrönd figyelmeztet.

Magritte pipája. Ez nem egy bőrönd. Hiszen lehet-e bármiféle ábrázolásnál azt mondani, hogy amit látunk, az az, ami? És ez felettébb igaz a bőröndre, mert az ráadásul a maga szemtelenségével és oda nem illőségével duplán húzza keresztül a számítást. Baingg. Bőrönd.

Hogy ez nem egy bőrönd, persze logikus, hiszen ez egy kép. Abban is igaza van Balázsnak, hogy mindez abban a tekintetben válaszra vár, hogy ha nem egyértelmű az az idegenszerűség, ami engem foglalkoztatott, akkor valami még nincs készen.

12
Értékelem!

Gárdinak van iPhone-ja, nekem nincs, lehet, hogy az más minőség, sőt, egészen biztos, hogy van leheletnyi különbség oda, de épp ez az, ami itt nem érdekes, legalábbis nekem, mert eszem ágában nem volt megszámlálható szőrszálat látni a szőnyegből, mert épp azt adta, amit kerestem, hogy a tárgyiassága csökkenjen a tárgyiasságnak, azaz miközben pokolian egyszerű, mégis más minőség, ha nem hagyom hogy elragadja a nézőt a részlet.

9
Értékelem!

Helo!
Természetesen meghallgattam most nemrégiben Kincsessel készült beszélgetést (nem csak ez a beszélgetés miatt, hanem érdekelt is, sőt az élőt nem hallhattam de másnap/harmadnap is kerestem de nem találtam - ha már ennyire kitértem megjegyzem hátha valaki olvassa ezt, Károlynak van egy érdekes ide (az adáshoz) kapcsolódó cikke a Fotóművészet idei első számában!). És akkor értettem meg hogy félre értettél vagy úgy fogalmaztam hogy nem ment át amit akartam modnani! Szóval egyáltalán nem a technikai eszköz, mint a mobil ellen beszélek.. hanem sokkal inkább a képi minőség volt az ami vissza vetette a lelkesedésem. Értsd úgy légy szíves, pl a kórházi sorozatnál hogy az személyes szűrő amin keresztül átpotyogtak a képek az annyire erős és emberközeli, reális hogy nekem ez szét esik a gyenge mobil képek miatt hogy már elszemélyteleníti az egészet! Na lehet nem jól fogalmaztam és félreérthető.. mert ok saját telo személyes kapcsoaltartásra szolgál, stb.. ezért van értelme de mégis a végeredmény olyan ami nem marad a falon mint használtok ezt a metaforát, lepattan róla. Pedig nagyon jók a képek mint mondtam! Tehát a mint ahogy Gárdit említetted és örültem ennek, ott a használat értelmén túlmenőleg a képek 'minősége' (szín, tónus, részletek, pixel olvasztótégely mind) működött.
Amit írtál hogy mint eszköz jobban használató ez hatványozottan igaz, nem kell nagyon régre vissza menni amikor egyéb álló- és mozgókép felvételekből születtek botrányok mik folynak ott a 'lepel' alatt.. szóval az ottani közeg elég érzékeny a sajtóra dokumentálókra pláne ha komoyl felszereléssel jellenek meg ezzel erősítvén státuszukat - ekkor már változik a milliő ha úgy tetszik.
A lényeg hogy inkább én ilyen anti-technokrata vagyok vagy ilyesmi - mindegy nekem az eszköz (van amikor gyufásdobozt használok van amikor közép kategoriás dslr-t, inkább analog középformátumot, esetleg mobilt vagy recsegő plasztik cuccokat) az eredmény számít! És pont ezt szeretném, azt a következetességet hogy ha van egy divathullámnak tituált eszköz akkor ne ez legyen a téma, hanem mint kép alkotó segítség, mondjuk.
A kórházi képek azokkal nincs kivetni valóm ezen felül! Sőt jó hogy elkészültek, láthattuk. Anélkül hogy tudnánk hol van ez vagy miért, működik a formai építkezés összhangok nagyon jó vezető szálat képeznek ott a személyes 'targikummal', pontosabban élménnyel válik marandóvá (azt hiszem élőadásban volt erről is szó). Ezért is tekintek arra inkább úgy mint szubjektív dokumentarista etüd, mert nem szoci nem sajtó ahoz kellenének konkrétumok is, azt hiszem.
Ennél a bőrönd képnél meg, nem értettem miért ez, így, ilyen formába stb.. és csak erre kértem segítséget még ha burkoltan is! :)

Úgy érzem kitárgyaltuk kellően és sikerült finomítani állaspontjainkon legalábbis az értelmezésén.

Köszi hogy beszélhettünk róla!
d

10
Értékelem!

Bocs, azt hittem, ezt a kórházashoz írom - fáradtság van, elnézést. De nem kerülöm meg a kérdésed. Valóban elkészíthettem volna Nikonnal, Hasselbladdal, Linhoffal is. Nekem ezzel akaródzott, mert nem érdekelt az a részletező mesélési mód, ami ezeknek a felsoroltaknak jellemzője. Itt nem. Akkor nem.

13
Értékelem!

Nem. Hallgasd meg a rádióban Kincsest, kérdeztem erről is, mi van a digittel, mi van a mobilfotóval. Érdekeset mondott. Valamelyik képemnél írtam már, de talán nem baj,ha ismétlem magam. Két fontos kérdés van, amit végig kell gondolni. Az egyik a technika által kiváltott hatás kérdése. Hogy maga a fényképezés metódusa mennyiben befolyásolja az adott szitut, mennyiben kezdenek az ott lévők "viselkedni". Gárdit hoztam példának, mivelhogy ő készítette tudtommal a leghíresebb hazainak mondható iPhone-instagram-hipstamatic képsorát az afgán lövészárokból. Ott például ha úgymond rendes géppel fotóz, az adott alany már nem a harer, barát, sorstárs viszonyba kerül, hanem magát mint csoportjának képviselőjét fogja fel, és elkezd viselkedni. Megigazítja a nyakkendőt, a zubbonyt, mert onnantól ő A KATONA. Ez telefonnál nem jön elő.

A másik kérdés esztétikai. Azaz ha adott eszközt tudatosan, ismerve előnyeit és hibáit, vagyis a képalkotási metódust módosító képességeit használjuk, akkor minden érvényes, ami képet tud alkotni. Persze vigyázni kell arra, hogy ne váljon az eszköz kényszerré és ne váljon az alkotó ezáltal modorossá, hogy beleszeret és már csak egyfajta dologban gondolkodik.

Itt mind a kettő igaz volt. Egyrészt ugye nem vihetsz be kamerát. Mint úgymond beteg, vagy kezelt semmiképpen. Tehát egyik verzió, hogy az ember rögzíti fejben a látottakat, majd mikor már módja lehet, engedélyt kér, hogy bemehessen hivatalosan fotózni. Itt végetér a varázs, mert onnantól a munkatársak és a betegek is elkezdenek viselkedni, tehát kimossák a takarót, elviszik a kávésbögrét és tiszta köpenyt vesznek. Ez is lehet érdekes, de itt nem ez volt számomra fontos. Másrészt sajnáltam volna, ha az élmény nem kerül rögzítésre, ezért azt gondoltam, hogy ismerve a határokat, elvetem a szociografikus megközelítést, eleve nem is volt célom, és egy minden ízében szubjektív etűdöt készítek, remélve, hogy az a borotvaél nem kaszál ketté, ami a giccs és érzelgősség valamint a talált képek között húzódik.

Egy éve készült a sorozat és eddig elő-elővettem, és fontolgattam, szabad-e közölni, épp a hely okán. De egy év után is arra jutottam, hogy kár volna, ha nem közölném. Az másik kérdés, és ez a visszajelzésekből fog majd eldőlni, hogy mennyire működik, mennyire sikerült esztétikai és formai értelemben létrehozni valamit, azaz a meséhez a forma is passzolhat-e. Átjön-e. Meglátjuk.

11
Értékelem!

Rendben ezt értem..,ok.
A kórházas sorozatnál el tudom fogadni mert nincs elég rálátásom a valós élethelyzetre és az ottani körülményekre. A lehető legjobb indulatúan írom: na de azért érzed hogy ennek itt most erősen kifogás szaga van, vagy egy olyan kényelmi faktor játszik szerepet amit nem tudok értelmezni... :)

10
Értékelem!

Ha a jegyzeten az instamobilfotót érted, akkor azért, mert ez a technika igen erősen máshogy bánik a mélységélességgel, és a részletekkel, és ez a kettő együtt ad az egésznek egy új struktúrát, aminek okán a realitása csökken, miközben nem válik öncélúan festőivé az eszköztára.

11
Értékelem!

Ha értékelhetetlen vicces kedvembe lennék mondanám azt háta persze hogy nem mert szűkrönd, de nem vagyok és amúgy is béna..
Látom nagy hatással van rád Maigrett! Ez érthető, kedvelem a mestert! Viszont azt nem értem hogy mért kellett ezt 'jegyzetben', mert amúgy egészen szimpi lenne..

14
Értékelem!
14
Értékelem!

Egy fénykép egy bőröndről.

10
Értékelem!

Új hozzászólás