Első Estiskolás internetes távfilm. Rendező, operatőr: Vedres Ági Vágó: Madár András Zene: P. J. Harvey Üzenet mindenkinek, aki szerelmes, aki lesz, aki volt, aki most, aki szeretne, aki szeretne szeretve lenni, elhagyottnak és hűtlennek, megcsaltnak és plátói szerelmesnek, vágyakozónak és beteljesedettnek.

Ez egy három disznós film és ami felvetődik bennem és ami meglepő, hogy ha már a Hajdú Jóska szóba került, azt kell tudnunk ezekről a filmklubokról és filmekről, hogy a szuper8 egy némafilmes technika volt. Nagy vágy volt bennünk, hogy egyszer végre a szereplők hangját is hallhatnánk, de akkor az állt rendelkezésre, hogy hangaláhúzásokat használtunk, szalagos magnóról, szinkronjelekkel egyszerre indítottak egy magnót és egy vetítőgépet. És mivel itt egy aláhúzott zene van, ugyanakkor egy melankólikus utazás Pest éjszakai világában egy buszon, asszociációkkal, az a furcsa, hogy teljes egészében a 80-as éveket idézi ez a film. Arra nem tudok rájönni, hogy ez egyszerűen csak ösztönösen ennek itt van az ideje, vagy csuda tudja, de nagyon jó látni egy olyan időutazást, ahol benne van ebben a filmben a Trabant, és egy Mész András nevű rendező Meteo című filmje. Azt tudjuk felajánlani Vedres Áginak, hogy azon túl, hogy ez a film elkészült, ha megtalálom, megkaphatja a Meteo című film bakelit lemezének cédé átiratát. Ez egy korszak volt, nem csak a Meteo, hanem Szász János korai filmjei, Xantus filmjei, itt volt egy nagyon markáns vonulat akkor, amihez ez kapcsolódik, és a Balázs Béla stúdió is, Ács Miklós Sőn és grósz című filmjét is szeretnénk megemlíteni, amit nem nagyon lehet beszerezni sajnos. A film ebbe a fajta melankólikus filmversbe belehelyezkedik, van eleje, van vége, és benne van az a vízió, ami a képen látható személyhez kapcsolódik. Ez egy nagyon furcsa, szomorú, szókimondó film, jók az asszociációi. (szőke) értékelés:

Hozzászólások

Hat apam!!!!!! Ez man porno :)
Ugyik vagytok gratula.
Megint egyutt alszunk???? :D

Péter, de, néha domináns:), néha meg nem, különben is, az éjszakai taxiban és városban utazó nő is én vagyok, meg az is, akivel mindenféle megtörténik -jelen esetben a fejében, de az is lehet, hogy a valóságban-, a fantázia nem ismer....
csók és köszönet

Veratska, finomabban fogalmazol, mint én, de persze, tényleg, tele van szexualitással, és persze millió jel és üzenet, átfordítva, lefordítva. P.J. Harvey kedvenc és a szöveg is fontos számomra, ha pontos szeretnék lenni, mint ahogy ebben az esetben nem voltam az, -nem követtem az angol szövegkönyvet- az átdolgozott film még gyorsabb, ritmusosabb és "leleményesebb" lesz. és nagy köszi

Eeez nagyon kemény! Nem hiszem, hogy te ennyire domináns vagy:) Nekem mondjuk egy nyersebb Sex Pistols szám jobban menne alá, de ez én vagyok! Vagy Bizottsággal is menne...
Eljátszanék vele az biztos. Nagyon jó film.

Már megint itt van a szerelem
Már megint izzad a tenyerem

Minek?
Minek?
Minek?
Minek?

Gratulálok Ági!

Vera: igen, az egy effekt, light ray a neve. Sajnos nagyon kevés volt az idő az összerakásra, mert Ági még ma fel szerette volna tenni a videót, úgyhogy két óra alatt kellett összaraknom (az amúgy rövidre felvett nyersanyagból) - még arra sem maradt idő, hogy a rendezőasszony :) az első verziót korrektúrázza (csupán a telefonon elmondott elképzelésekből dolgoztam). De már megbeszéltük, hogy majd kijavítjuk amit kell.

mindenképp egy csomó nemiség van a filmben, meg is kérdezed a végén, hogy ez most szerelem-e, vagy nemiség "csak". nem mindegy. nekem a pj harveytól is meg amúgy is jobban jön belőle a szex, mint a szerelem. a vége amúgy nagyon jó, az a kis ágihang az kell lezárásnak. de lehet hogy te sem zártad még le ezt a témát, hisz a kérdő mondat választ vár. ja és még egy kis dicséret: tök jók azok a koncentrikusan megnyúló fények. az valami effekt? tetszik :)
szeretnék én is egy kamerát :)

Márti, - nem szabadkozásképpen - egy-pár óra alatt vágta meg a Madár András úgy, hogy visszanézni már nem volt időm, de az a jó benne, hogy lehet korrigálni még rajta, mert nincs kész, a végén megadom a választ, amikor azt mondom, hogy:"most őszintén szerinted ez a szerelem szerinted a szerelem ez a szerelem őszintén..."
köszi az észrevételeket, jobbítom:)

Dinikém, igazad van 9 hónap múltán CLOSED, de akkor, addigra talán már boldogan gömbölyödik a kuglóf.

Jó a zene, és tényleg van húzása egy jó darabig a képeknek is, aztán a karácsonyfaizzós helyen történő lassú körbeforgásnál szerintem kicsit kizökken. Aztán a spermafacsarós részek megint jók, és a fényreklámok is.
Szerintem ez nem a szerelem, hanem ...vadászat a vörös tulipánra.:)

oszt mi lesz 9 hónap múlva ha a harisnyás kockakő megvajúdta a ha cukorba dermedt fényt elszopogatta az éjszaka gömböcajka akkor mi lesz kiírod ajtódra öledre hogy closed?:)

drága Nóra, nem is kell ám mindent érteni:)

Most én nem állítom, hogy értettem minden vágást meg képet, de általában véve úgy érzem, hogy vett egy nagy lendületet a film, ment is, aztán hirtelen elvágták, kész vége - csak úgy vége lett.

Új hozzászólás