A fa és én

Anita egyik legerősebb, legőszintébb és feltárulkozóbb képét látjuk, abból a küzdelemből, amit jó ideje látunk az alkotásain keresztül, mindaz a küzdelem és belső őrlődés ott van a képen, ami foglalkoztatja. Nyilván lehetne egy szebb, jobb, védettebb, látványosabb kompozíciót találni, valószínűleg nem véletlen, hogy így állt ide a kameránk elé, amin keresztül vele kapcsolatba kerülhetünk, engedi azt is, hogy a tekintete ne egy boldogságot sugárzó maszk legyen, hanem valójában az ő belső történéseit is mutathassa. Tehát ez egy nagyon őszinte és feltárulkozó, majdhogynem azt is mondhatnánk, hogy korhatáros kép, mert olyan pőrére vetkőzik itt az üzenet küldője, amit ritkán láthatunk, ráadásul nem aktban, hanem portréban, ami lássuk be, nem is olyan egyszerű dolog. Ha már lenne akt rovatunk, ami még nincs, még az is elképzelhető, hogy egy nagy vita lenne itt az osztályfőnök és a pedellus között és az osztályfőnök ezt a képet az akt rovatba átsorolná, ezzel ugyan az estiskola többi hallgatója és látogatója előtt nyilván nagy vitát kiváltva. Fontos az is, hogy bár szemüveg van Anitán, ami általában a védekezés jelzése, hogy ne tudd elkapni a tekintetem, ne tudd, hogy mit érzek vagy gondolok, ugyanakkor itt átlátunk az üvegen, nem zavarja a tekintetet, ráadásul a naturális megmutatás helyett formailag is és üzenetében is hangsúlyozza, fókuszálja az érzelmi történéseket. (szőke)
értékelés:

Hozzászólások

Anita drága! Akkor tedd le sürgősen. Cipelje mostmár valaki más. És Te pedig mosolyogj rajta, de legalábbis bele a kamerába kicsit, mert úgy sokkal szebb vagy.:):)

Feri,ez van.Vállamon a világ sorsa.

Nem tudom, nekem elég fájdalmas (amolyan vállamon a világ sorsa) tekintet.

Na Feri, mondd, amit érzel, ne vacakolj. :)

Bocs! Nem szigorút akartam.:)

Feri, miért olvasod szigorúnak azt a tekintetet? Figyelj oda, más van az arcon, nem szigorúság.

Kedves Anita! Jó, rendben. "Kommunikálsz" a fával. Végig gondolod a végig gondolnivalóidat. De fontos azt ilyen szigorú tekintettel? :)

félreértelmeztem. megint. ott a pont. vagy a malac. :)

Kedves Csaba:a cél itt a fával való "kommunikáció" volt,nem egy másik emberrel.Jó volt ennek az élő anyagnak dőlni és átgondolni azt ,amit csak én oldhatok meg,senki más.

Igen csaba, ha az a cél.

Hová merült el szép szemed világa? Hasznos lehet, ha áll valaki a gép mellett (ez esetben kissé távolabb), és őt nézed, vele kommunikálsz a kép készültekor. Élőbb lesz tőle a tekintet és az egész arckifejezés.

Szimpatikus kép. Időnként mindenkinek jól esik nekidőlni egy fának. És ez elég jól át is jön a képen. Talán lent kicsit szűk. De nem baj.

Új hozzászólás