(Két képből raktam össze, nem akartam igaziból könyvet égetni. Technikailag meg még nem tudtam jobban megcsinálni.)
Még most is 220-al megy a szívem, pedig azt hittem, már túl vagyok rajta. A történet csak annyi, hogy már iskolás korom előtt megszállottan szerettem olvasni, és ezt a szüleim nem nézték jó szemmel. Mert ilyenkor nem láttam és nem hallottam a környezetemből semmit. A mai napig nem tudom és nem értem, apu mért tépte ki a kezemből a könyveimet és miért hajította őket bele a cserépkályha lobogó tüzébe. És mire kérdezni mertem volna, már nem volt kitől...

A film forog, visszatekerődik, és újból éljük az emléket. Abban biztos vagyok, hogy ezzel még fog dolgozni Mariann, és én azt is javaslom, hogy dolgozzon. Ezt a képet vissza fogom adni ismétlésre, de nem azért, mert a kép rossz, hanem azért, mert kell ezen még munkálkodni ahhoz, hogy kiforrja magát a megoldás abban a tekintetben is, hogy amikor megvan az a belső pont, ahonnan ez az élmény kiforgatható a sarkaiból, akkor a technika is, és a kompozíció is már önmagától össze fog állni, elő fogja magát hívni. Most didaktikus a megközelítés: lángokban elpusztult könyveket ábrázolok szendvicsnegatívként, egy tűz képeit összemixelve a gyermek mesekönyvekkel. Én abszolút értem azt, hogy miért nem szeretne Mariann elégetni a könyveket, én is ezzel nagyjából egyetértek, bár az alkotói szabadság mindent megenged, ott nincsenek kötöttségek. Ott egy képért bármit meg lehet tenni. Ezek a fékek társadalmi elvárási, és nevelési fékek, ugyanakkor a megélt élményhez szükségesek. Hermann Nitsch-et hoznám példaként, a galériában láthattok egy misztériumjátékát, aki pont azt mondja, hogy menjél oda, vegyél rajta részt, vérezd össze magad, kend össze magad azzal az anyaggal, ami egy disznóvágásnál, vagy bármilyen szertartásnál létrejön, legyél részese, és éld meg azt a misztériumot, azt a csodát, ami aztán, mint katarzis, felszabadít. Tehát értem az okot, de mégis azt mondom, hogy nem biztos, hogy egyetértek vele. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ennek a képi megoldása csak és kizárólag az lehet, hogy gyerekkönyveket égetsz, de valahogy közel kellene jutnod az élmény újraéléséhez, mert akkor fog a kép megszületni. Itt most az úgy csinálni, mintha az nem elég, az emlék didaktikus ismétlése nem segít se az alkotónak, se a befogadónak. Ismétlés. (hegyi)