korondi fazekasműhely

Egy öt képből álló képsorozatot látunk, egy képriportot, aminél fogalmazhatunk úgy is, hogy szociografikus megközelítés, fogalmazhatunk úgy is, hogy leletmentés. Egy olyan régi szakmát és egy olyan régi szakma képviselőjét szándékozik a fotográfus bemutatni, ami az utókor szempontjából egy nagyon fontos gyűjtés és nagyon fontos kordokumentum is. Ugyanakkor, ha el tudjuk fogadni ezt a megközelítést, akkor én kérdezek a Gábortól. Ugye itt az első képen látunk egy egészalakos portrénak is felfogható képet, ahol elkezdődik egy műveletsor valami gyerekfürdető kádban valamilyen eszközzel, talán valami folyadékból merít a mester, majd a második képen látjuk azt, ahogy szintén egy tulajdonképpen portrénak felfogható helyzetben egy kézműves foglalkozást látunk, tehát egy kézműves munkafolyamatot. Majd ráközelít egy kicsit jobban és látjuk ezt a megmunkálást, ahogy az edény, az elkészítendő edény forog a keramikusnak az asztalán és utána nagy ugrással már azt látjuk, hogy több ilyen edény bekerült valószínű valamilyen kemencébe, hogy ott aztán kiégetésre kerüljön és hát itt foglalatoskodik a mester. Nem vagyok 100 százalékig biztos abban, hogy az utolsó két kép sorrendje valóban ez, de el tudom fogadni, hogy ez, ugyanakkor a kérdéseim a következőek. Ha én nem tudom, hogy itt mi történik, tehát én egy pesti csávó vagyok aki a lakótelepi lakásból nem nagyon megy ki és csak National Geographic-ot néz maximum, meg szappanoperákat, akkor számomra kérdés, hogy miből derül ki az, hogy ez korondi azon kívül, hogy ő ezt a leiratban leírja? Miből derül ki az, hogy hogy megy korrekt módon ez a munka? Tehát miközben itt nagy elánnal elkezdődik egy képsorozat, tételesen be szeretné mutatni a munkafázisokat, van egy nagyon nagy ugrás a 3. és a 4. kép között, tehát én azt látom, hogy a munkafolyamat sem biztos, hogy teljes 100 százalékig be van mutatva. És azt is ki kell, hogy mondjuk, ugye a korondinál fontos a máz, fontos az, hogy az hogy néz ki, ettől is az, ami, de ezt én nem látom. Látok valamilyen biliket betéve valamilyen téglaépítménybe és nem értem, hogy ez micsoda? Számomra nem derül ki, hogy mi fog itt történni? Tehát, hogyha mondjuk egy utazásnál, egy túránál megállunk egy ilyen helyzetben és rácsodálkozunk erre és bekéreckezünk és nyilvánvaló, hogy be kellett mutatkozni, hogy én vagyok Gerlei Gábor, a bácsi meg gondolom mondta, hogy őneki meg az a neve, hogy Kovács Pista, akkor a Kovács Pista bácsit be kell tudni mutatni. Tehát itt több szál elindul, és egyik sincs elvarrva. Egyrészt nincs elvarrva az, hogy bemutassuk ezt az alkotót. Az első kép egy bemozdult kép, a második egy félprofil ahol foglalatoskodik. El tudom fogadni a kezdést, a kezdőképet, el tudom fogadni a második képet, de a harmadik kép még mindig nem elég bátor. Tehát ennél lényegesen közelebb lehet menni, lehet félteni azt a kamerát, hogy összesarazódik, de én azt gondolom, hogy ennél azért azok a fények és azok a mozdulatok többet érnek, mint sem hogy kvázi egy enyhén alsó gépállásból egy elég furcsa kompozícióban mutassuk ezt be, mert én azt gondolom, hogy a bácsinak az alkarja kevésbé fontos, miközben az edénynél a jobboldalon nagyon kevés a hely. Tehát meg kellett volna keresni azt a helyet ahonnan ezt exponálni kell. Ez nem történt meg. És aztán – még egyszer mondom – utána van egy nagyon nagy ugrás. Ezt az edényt erről a korongozó készségről erről valahogy leveszik, aztán valahogy beteszik és kiégetik valami kemencében - gondolom én, mondom, nem tudom, de gondolom, hogy így van – ezt nem látom. És utána, amikor ez kikerül, akkor mázazzák. Ahogy én látom ezeken, ha jól megnézem, van is valamilyen díszítés, tehát a mázazásnak az eseményét sem látom. És igazándiból azt kell, hogy mondjam, hogy utána a készterméket, legalább egyet közelről meg kellene mutatni, hogy na, ez a végeredmény. Hát ez nem történik meg. Egy képriportnál, mivel egy esztétikai formáról is beszélünk a fotográfiánál, nem csak arról, hogy tényszerűen rögzítünk valamit, mert az csak szociografikus megközelítés lenne és ez a képriportnál kevés. Ennél a helyzetnél azt gondolom, hogy megadná a ritmust is az, hogy mit csinálok meg totálban, mit csinálok meg szuper közeliben, vagy makróban. Ezekkel kellene játszani, dinamizálná ezt az egészet. Így kapunk valamit. - Hoztam is ajándékot meg nem is…. Bezzeg én jártam ott, naná én majd tudom, hogy mi az igazság, de nem mutatom meg. Tehát igazándiból nem éri el a célját ez a képsorozat. Úgyhogy miközben egy nagyon fontos üzenetet látunk, azt kell, hogy mondjam, hogy mivel ez nem mutatja meg és ezekkel a hiányokkal rendelkezik amiket én itt felsoroltam, ezért én azt mondom a Gábornak, hogy akármennyire is szeretem ezt a képsorozatot, vagy szerethetném, de ez most nem nagyon sikerült, mint egy mesterségnek a bemutatása és nem nagyon sikerült, mint egy mesternek a bemutatása. Tehát mind a kettőt kitűzhetjük célként, de akkor ezt meg is kell ugrani. Én azt mondom, hogy én ezt nagyon köszönöm ezt a sorozatot, én erre most nem adnék malacot ebből kifolyólag. Én azt sejtem egyébként, hogy itt az a probléma, hogy – mindig ezt szoktam szajkózni – kellő időt kell eltölteni egy-egy történetnél. Nem tudom, mennyi ideig volt a Gábor ennél a fazekasmesternél, nem tudom mennyi időt szánt rá és mennyi időt kapott rá. Amennyit szánt és amennyit kapott annyiból kell tudni ezt megoldani. Nyilvánvalóan ebben a rutin is segít, de ha beszéltetem a mestert és közben kezemben a kamera, de nem egyből kezdek el exponálni, ilyen helyzetnél ez nagyon, nagyon fontos, akkor el tudom magam fogadtatni és el tudom fogadtatni a kamera jelenlétét, és hogyha ez megtörténik, utána már szabadon tudok dolgozni. Ha velem van a család és türelmetlen, akkor egyenek egy fagyit, vagy menjenek át a lángososhoz, foglalják el magukat, mert én dolgozom. Ez azért fontos, mert lehet, hogy többet oda nem tudunk visszamenni. Lehet, hogy holnapra ez az üzem bezár. És ott egy felelősség, hogy ott voltam és nem oldottam meg egy helyzetet. Tehát én most mondanám egyébként a Gábornak, hogy tessék visszamenni, megkeresni ezt a bácsit, már csak önbüntetésből is, kell az embernek a saját tanulása és bevésődés szempontjából ilyeneket néha csinálni, tessék visszamenni, megkeresni ezt a bácsit és ennél nagyobb odafigyeléssel végigcsinálni ezt a sorozatot. (szőke-hegyi)