Igen, azt hiszem ez a digitális problematikája, hogy a kémia az nem matek, vagyis nehezen modellezhető, mert túl precíz, a szolarizálás lutrija nem jó, ha kiszámítható függvénnyé válik. Ettől még a formaisága izgalmas, meg minden, csak hát igen, aki dolgozott analóggal, érez némi hiányérzetet. De esztétikusan oldottad meg a dolgot, szóval nem utómunka probléma ez, hát, ezek a szoftverek ezt tudják, ebből kell amit lehet, kihozni. (hegyi)
Kedves Tamás, a technika ismerős, de jó hogy leírtad - biztosan van aki nem ismerte eddig. A leírásod szerintem teljesen érthető.
Én se használtam ezt, bár hívtam filmet annó -- de láttam ilyen képeket. A negatívot éppen azért hoztam fel, hogy lássuk nem puszta invertálás van a képben, hanem több. (A fekete fény árnyéka még csak idétlen móka akart lenni...)
Zsuzsa, Zoltán, nektek is köszönöm az érdeklődést! Elnézést kérek, ha fölöslegesen magyarázok! A szolarizáció egy olyan, analóg eljárás, melynek eredményképen negatívba fordulnak a kép bizonyos részei. Elkezdik a hívást, de közben megvilágítják a papírt. Az azonban most már csak ott kap fényt, ahol még nem sötétedett be. Aztán tovább hívják. (Nem vagyok túl érthető, de utána lehet olvasni.)
Vagyis a lámpa nincs kitakarva, hanem negatívba fordult, míg a szoborral ez nem történt meg. Természetesen ez nem analóg. Forgattam, de az a helyzet, hogy annyira a fejemben van, hogy nem tudom másképp látni.
Csatlakozom Zoltán dicsérő szavaihoz, néhány agyamentnek tűnő kiegészítéssel.
Jópárszor megnyitottam már a képet, és tépelődtem sokat rajta. Merthogy különös és nagyon tetszik, mégis úgy éreztem, hogy valahol, valami nem stimmel vele. Utólagos engedelmeddel lementettem, majd vagdostam innen-onnan, de nem változott a kényelmetlen érzésem. Aztán elkezdtem forgatni és akkor megtaláltam a problémám kulcsát. Ugyanis, én akárhogy is nézem ezt a fotót, az egyik oldalon nem egy kitakart fényforrást és fényét, hanem egy sajátosan görbült felületet látok, egy fekete lyukkal a közepén. Ehhez illeszkedik egy erősen megvilágított talapzaton a szép szobor, szép árnyékokkal és egy hangsúlyos plafonrészlet, ami egyébként szintén szép textúra, de felfelé nehezíti a kompozíciót. Viszont, ha minden irányban forgatunk 180-at, (horizontálisan és vertikálisan is) ráerősítünk erre a különös szürreális hatásra (a lebegésre is ) és a kompozíció is stabilabbá válik. Hangsúlyozom: NEKEM.
Tamás! Tedd meg légyszi, hogy megnézed így, aztán nyugodtan megírhatod persze, ha úgy érzed, jó nagy hülyeség és elment az eszem, jó messzire.:)
Hatásos kép, jól keveri a relaitást a irrealitással. Mert a szobron érezni, hogy nem csak negatívot látunk, viszont a fekete lámpa elvisz a valóságtól.
Így olyan titokzatos, izgalmas hangulata lesz, mintha valami régész lennék, aki egy rég elfeledett sírkamrában kutatna éppen... Ez a "lebegő polc" is misztikus, amit erősít, hogy alul sok hely van, így ez is felemeli a szobrot a plafonig.
Vicces és költői kérdés: a fekete fény árnyéka nem fehér lenne? Igaz akkor éppen ez a realitás-irrealitás okozta feszültség veszne a semmibe... :)
Köszönöm a véleményeket! Ez lényegében szolarizáció, aminek Man Ray volt nagy mestere. Így digitálisan persze nem olyan izgalmas, mint amikor a laborban a félig előjött képre fényt adunk, aztán izgatottan várjuk, hogy tovább hívva mi jön elő.
hmm... fekete fény nem létezik, csak a fény hiánya... :-)
nekem a háromszög tetszik, a görög-római ifjú, az omladozó menyezet és a modern lámpa.
jó meglátás.
Köszönöm az elemzést!