A képen fiatal lány térdel, fekete fűzőben, áttetsző fekete tüllszoknyában, enyhén lehajtott fejjel, lehúnyt szempillákkal.

A gyűjtő kedvelte a törékeny szépséget, a már-már áttetszően fehér bőrt, amelyen itt-ott átsejlett az erek kéksége, a szomorú tekintetet, a védtelen testtartást. Tudták ezt a szomszéd leánygimnázium lánykái is, akik mindig éhesek voltak, tapasztalatokra, sóvárgásra, friss rongyoskiflire, és éjjelente kiszökdöstek a hátsó ablakon leereszkedve, és kipirult arccal, kócosan kaparásztak halkan a földszinti ablakon, amely mögött lélegzetét visszafojtva, egész éjjel ott gubbasztott ő, és várta őket remegve, ők meg jöttek, hogy aztán másnap vihogva mesélhessék egymásnak, hogy remegett a tokája az izgalomtól, miközben a fekete fűzőbe fűzte be őket lassan, és a fekete szalagokat kötötte fel rájuk, amiket, mindenki tudta, a ravatalozóból hozott, hiszen az is az övé volt, és aztán izgatottan suttogtak arról is, vajon igaz lehet-e, hogy szép asszonyok és lányok temetése előtt már nem fogad látogatókat, és egész éjjel égnek a gyertyák és lebbennek a függönyök. Aztán szünetben és iskola után kettesével, egymásba karolva sétálgattak az utcán, süteményeket mártogattak édes tejbe a cukrászdák teraszán, költötték a pénzt, amit kaptak tőle, szájuk sarkában lusta, fehér cseppek ültek és a levegő újra megtelt sóvárgással és távoli illatokkal, a közeli temetőben megkondult a kis lélekharang, ők még kértek valami olcsó, édes likőrt, és indultak, hogy kapualjakban és hátsó udvarokban nagyfülű cipészinasok, és naftalinszagú kadétiskolások markolásszák őket és együtt kinevethessék a vén bolondot, akinek annyi pénze van, hogy a világ összes kalaposkisasszonyát és gimnazista lánykáját megvehetné magának, akik szíves-örömest oda is adnák magukat, de őt mégsem érdekli más, mint a fekete fűzők és szalagok érintése, a fehér bőr fénye és a látvány tökéletessége.

A képen fiatal lány térdel, fekete fűzőben, áttetsző fekete tüllszoknyában, enyhén lehajtott fejjel, lehúnyt szempillákkal.