Munkák | Látszótér

Szűrés

Az ember háton fekve az éjjel arra ébred, hogy egyetlen, forró csepp hullott a homlokára, és tudja, hogy ez egy másik író másik könyvében történt, mégis hirtelen csordultig telik a veszteség érzésével, mint amikor elalvás előtt eszébe jut a pékségben sülő kiflik illata, amit nagyapa biciklijének vázára szerelt kis gyerekszékben érzett, és az a csepp, amiről érzi, hogy az utolsó kell legyen, elindul lefelé, a füle mellett lejut a lepedőre, az éjjeli reménytelen forgolódások gyűrte völgyek mentén kijut az ágy széléig, lekúszik a fakereten, átóvakodik egy nyitva felejtett könyv egyik lapján, ahol épp egy legendává vált ember próbál a cirkuszosokra gondoni, miközben homlokával a gesztenyefának dőlve vizel, ami egy olyan jelenet, amit évekkel ezelőtt álmodott meg valaki, aki aznap éjjelig írta a regényét és sírva feküdt le a felesége mellé, aki azonnal tudta, hogy akkor halt meg az ezredes, aki az író nagyapja volt eredetileg és tízéves korában halt meg igazából, de valójában akkor és ott, az ágyban síró író által leírt oldalakon, és a csepp vándorol tovább, a parketta repedésein át kijut az előszobába, onnan a kertbe, ami zárt világ, de némi habozás után egy hosszan tekergő meztelencsiganyomon mégis kijut az utcára és innen már nagyobb léptékre kell váltanunk, először streetview, aztán a normál googlemaps nézetből kizoomolva arra a Közép-Európára, ahol egy reménytelenül kettéosztott ország fordítónője egyszer azt nyilatkozta, hogy az író pontosan leírta a magyar falu hangulatát, miközben pl. kínaiak arról értekeztek, hogy ugyanez az író mennyire értette a kínai lélek rejtelmeit, és a csepp még tovább vándorol, és nem is nehéz követni, mert mindenhonnan jönnek cseppek, amik egyesülnek, talán a Humbolt áramlatban, mert a Golf az mintha ellenkező irányból jönne, de ehhez utána kéne nézni, amihez most nincs kedvem, tehát legyen a Humbolt, jusson el a Mexikói öbölig, ahonnan a világ egyesült cseppjei most már vidám forgatagban, mert a lassú gyászmenet egyáltalán nem volna ide illő, elérnek Mexikóvárosig, ott egy szobába, ahol egy ember épp benyit az egymásba nyíló álombéli szobák közül az utolsóba, ahol egy hintaszék várja, amibe leülve, mint mindig, most is melankóliával teli, kicsit elrévedő tekintettel nézi, ahogy a világ egyesült cseppjei színültig töltik egy régen kiszáradt, őskori tojásokhoz hasonló kövekkel teli folyó medrét.

87 éves korában tegnap elhunyt Gabriel Garcia Márquez.

Már gyűlnek a napok hűvös halomba
Még zöldell a nyárfa az ablak előtt
De feketén bólongat az eper-fa lombja
Mert a férfi vért ivott s a nő velőt

Hozzám már hűtlen lettek a szavak
S mint aki a sinek közé esett
Nem mondhatom el senkinek
Hogy ma ontják véremet

Mintha angyalt nyúztak volna éjjel
Tudod, hogy nincs bocsánat,
A múltba sem és a gazdag jövőben
Egy végképp betört állat
hátán egy végképp betört állat

lovagol

ábra

(nagyobb méretben)
Bevezető:
Igyekeztem átgondolni minden, amit az Estiskoláról lehet, a jelenéről és a jövőjéről. Szerintem egy ilyen gondolkodást a célok megfogalmazásával kell kezdeni, aztán egyfajta állapotjelentést kell adni, majd felmérni, hogy hol szeretnénk lenni egy belátható időn belül és végül mit kellene tenni ahhoz, hogy odaérjünk. Persze felmerülhet kérdésként, hogy mi szükség van minderre, hiszen működik enélkül is az Estiskola, ha nem piszkálják hozzám hasonló gonoszok. Azért van rá szükség, mert vannak, akiknek fontos, és vélhetően a jövőben is lesznek ilyenek, ugyanazok vagy mások, és egy hosszabb távú fennmaradáshoz erre szükség van. Vannak problémák, ezek egy része nem feltétlenül látszik, amik hosszabb távon akadályoznák az Estiskola működését. A teljesség igénye nélkül: elfogyhat az érdeklődés és vele a tagság, túl sok terhet jelent túl kevés embernek a fenntartása, nem lesz belőle az, ami lehetne, vagy kevesebbé válik, mint aminek lennie kéne.
A fenti kis bevezető után nyilván mondanom kellene valami ennél konkrétabbat. Elöljáróban annyit, hogy mindez kizárólag saját véleményem, amit írok nem biztos, hogy találkozik a többség elképzelésével, bár igyekeztem figyelembe venni minden információt.
Ahhoz, hogy célokat lehessen megfogalmazni, néhány feltételezést tennék, majd megpróbálnám egy mondatba foglalni, hogy milyen lenne a jó Estiskola.

Feltételezéseim:
1. Az Estiskola egy közösség, aminek van egy interneten megjelenő közösségi tere, és vannak interneten kívüli terei.
2. Ez a közösség nyitott, lehet csatlakozni és távozni.
3. Az Estiskola nem csak (aktív) tagoknak nyújt valamit, hanem az érdeklődő közönségnek is.
4. Az Estiskolának van célja, küldetése, nem csak a tagok felé, hanem a társadalom számára is.
5. Az Estiskola nem profitorientált szolgáltatás, bár kívánatos volna, hogy saját költségeit, a tagok által nyújtott önkéntes közösségi munkán felül, kitermelje.
6. Az Estiskola fenntartása, működtetése emberi erőfeszítést és pénzbeli hozzájárulást is igényel.
7. Az Estiskola, mint védjegy és felület ugyan néhány magánszemély szellemi tulajdona, de igényli és elfogadja a közösség hozzájárulását, nem csak a működéshez, de a célok és problémák megfogalmazása terén is.
8. Az Estiskola által közvetített tartalom jelentős részben a tagok hozzájárulása. Másik jelentős részben a jogtulajdonosok hozzájárulása.

Az Estiskola céljai:
Az Estiskola céljait elsősorban az alapítók, illetve esetleg az aktív tagok feladata meghatározni, ennek eredményét érdemes rögzíteni is. Amit itt írok tehát, pusztán az én javaslatom, érdemes volna egy célzott felmérést végezni a tagok és támogatók között erről. Később kifejtem.
„Az Estiskola célja egy olyan közösségi tér és azt használó alkotóközösség létrehozása és fenntartása, amely elsősorban az audiovizuális kultúra értékeit közvetíti a közösség tagjai és bármely érdeklődő számára, ösztönzést, útmutatást, segítséget, eszközöket és megjelenési lehetőséget biztosít tagjainak, támogatja személyes kapcsolatok kialakulását, lehetőséget ad a vélemények kifejtésére, felelősséget vállal és a tagokat is felelősség vállalásra készteti a közösségi terek tisztaságának megőrzése érdekében. Elsősorban azokhoz szól, akik munkájuk mellett szabadidejükben keresnek olyan alkotó elfoglaltságot, amely a közvetített értékeknek megfelel, és akik szeretnének saját képességeiken javítani, de mintaként szolgálhat más közösségeknek, valamint szórakoztató és értékes tartalmat közvetít minden érdeklődő felé.”

Milyen legyen a jó Estiskola?

a) közvetítsen audiovizuális kultúrát: mutasson be alapértékeket és jó mintákat, közvetítse, de ne írja elő az alkotási alapformákat és szabályokat; mutasson utat, adjon feladatokat és ösztönözzön az alkotásra és aktivitásra, adjon visszajelzést; biztosítsa, hogy a minimális elvárásoknak és a kiadott iránynak megfelelő alkotások elérhetők legyenek;
b) legyen közösségi: legyen egy virtuális közösségi tere, és esetenként legyenek valóságos helyszínei; bárki lehessen befogadója a közvetített értékeknek; bárki lehessen tagja; a közösségnek legyenek személyes kapcsolatai egymással és az estiskola működtetőivel; segítsen abban, hogy a résztvevők megismerjék egymást és önmagukat; legyenek közösséget teremtő események;
c) legyen jó a tagoknak: fogadja be a közösségbe azoknak, akiknek ez kell; adjon fejlődési lehetőséget azoknak, akik ezt akarják; tegye lehetővé, hogy aki szórakoztatni akar, megtehesse; adjon megjelenési lehetőséget és értő közönséget annak, aki arra vágyik;
d) legyen érdekes a befogadónak: aki alapvető audiovizuális értékekre és tudásra kíváncsi, találjon; aki hozzászólni/értékelni kíván, megtehesse; aki érdekes alkotásokra vágyik, találhasson; aki szórakozni akar, szórakozhasson;
e) legyen hosszabb távon is fenntartható: legyen mindenkor elegendő fenntartója, tagja és nézőközönsége, akik egyetértenek a céljaiban; használja ki a meglévő értékeit (nézettség, tagok, kultúra); vegyen igénybe támogatást (legyen támogatható); fenntartási költségei legyenek kimutathatóak, eszközei legyenek elegendőek a költségekre;
f) legyen hasznos a társadalomnak: erősítse a civil szférát azáltal, hogy önszerveződő, elegendő egyetértő és támogató taggal rendelkezik, nem párt és nem törekszik sem profitra, sem befolyásra; legyen közhasznú úgy, hogy kulturális tartalmat közvetít elég sok befogadónak; legyen bizonyíthatóan működőképes, mivel van múltja, vannak jelenlegi tagjai, eszközei és szabályai; működése legyen bizonyíthatóan megalapozott és fenntartható, költségeit eszközeivel legyen képes fedezni;

Kérdések, problémák, jelenlegi helyzet:
A fenti célokkal és az elérésükre szolgáló jelenlegi és lehetséges jövőbeli eszközökkel kapcsolatban természetesen lehetnek megválaszolásra váró kérdések, amiket érdemes lenne közösen tisztázni. Egy részükre van megoldás, talán közmegegyezés is (pl. mik az audiovizuális alapértékek, mik a közösségi tér használatának játékszabályai, stb.). Más részükkel kapcsolatban merülhetnek fel kérdések, vagy még tisztázásra várnak. Ilyenekre gondolok a teljesség igénye nélkül:

1. Ösztönözze az Estiskola aktivitásra tagjait? Ha igen, hogyan?
2. Lehet székhelye az Estiskolának?
3. Helyes a kitárulkozásra, mélyebb személyességre ösztönzés?
4. Lehet és ha igen, hogyan ösztönözni a véleménynyilvánításra? Kinek a véleményére lehet adni? Kell megkülönböztetni a véleményezőket?
5. Mit lehet jó műsornak tekinteni, kell ehhez valami segítség, útmutató? Van szükség szórakoztatásra?
6. Hogyan lehet nézőként érdekes tartalomra találni? Mi az érdekes?
7. Elegendő a tagok és fenntartók jelenlegi száma és aránya a kiegyensúlyozott működéshez? Fenntartható ez, ha igen? Kell törekedni a tagok számának növelésére?
8. Szabad kihasználni a meglévő értékeket? Érdemes ennek elősegítése érdekében törekedni a szélesebb közönség, nagyobb nézettség elérésére?
9. Lehet és kell támogatókat találni? Érdemes átalakulni a fenntarthatóság miatt társadalmi szervezetté? Mi ennek a megfelelő formája?
10. Elegendő taggal rendelkezik ahhoz, hogy társadalmilag hasznosnak minősüljön? Elegendő látogatóval, tartalommal rendelkezik ahhoz, hogy közhasznúnak minősüljön? Fenntarthatónak tűnik kívülről?

Szerintem jelenleg elég sok mindent teljesít abból, amit a jó Estiskolától várnak a tagok, de nem mindent és hosszabb távon (2-5 év) nem biztos, hogy fenntartható. A fenti kérdésekre én az alábbi, szubjektív ítéletemen alapuló válaszokat adnám:

1. Igen, ösztönözze, hogyanról ld. később.
2. Lehetne, összefügg az átalakulással. Talán van is, nem hivatalosan.
3. Átgondolandó, nem mindenkinek hasznos vagy kezelhető. Szerintem nem kell túlhangsúlyozni, a nem kitárulkozókat nem kell ösztökélni.
4. Lehet ösztönözni, hogyanról később. Kétfajta vélemény van: értékelőé, másoké. Minden vélemény számít. Nem számít, hogy aki adja, maga megoldott-e már hasonló vagy más feladatot, gyakran, vagy ritkán szól hozzá, puhán vagy keményen fogalmaz. A vélemény elfogadása, megítélése elsősorban a megszólított dolga. Moderátorként kizárólag szélsőséges nézetek, elítélendő durva hangnem esetén érdemes közbelépni.
5. Érdemes útmutatót adni, esetleg előzetes közmegegyezést kialakítani. Kell és lehet szórakoztatni, az legalább olyan fontos, mint az alapértékeknek megfelelő tartalom megalkotása.
6. Jelenleg nehezen, bár nem lehetetlen. Rendezettebb keresési lehetőségre volna szükség, és új besorolási módszerekre (pl. nézettség, népszerűség, csillagokban mért érték, témakörök, stb.). Vitát kellene bontani arról, mi az érdekes.
7. Fenntartókat kellene megkérdezni saját terhelésükről. Talán elegendő, de lehet, hogy túl sok ráfordítást igényel tőlük. A fenntartók döntésén múlik jelenleg, hogy van-e Estiskola, nem helyettesíthetők, nem pótolhatók. A tagok számának növelése nem feltétlenül cél, inkább az helyes arányok azok, amik érdekesek (aktívak/nem aktívak; szórakozni vágyók/szórakoztatóak stb.) Ugyanakkor, ha nő a tagok száma, nő a változatosság is, de több fenntartási erőfeszítést is igényel. Számolni kellene. A helyes arányok kérdése nem biztos, hogy eldönthető előre és mesterségesen kialakítható, ugyanakkor nagyon sok köze van ahhoz, hogy jól működik-e. az Estiskola. Törekedni kellene valahogy pl. arra, hogy legyen annyi érdekes tartalmat generáló tag, amennyi igényt támasztanak tagok és nem tagok érdekes tartalomra.
8. Szerintem szabad, de módjával. Az arra hajlandó tagoktól kérhető önkéntes munka. Tagdíj, pénzbeli hozzájárulás szedése sokféle problémát generálna, ezt előtte át kell gondolni, átalakulás nélkül nem érdemes. A nagyobb nézettség nem feltétlenül baj, erre érdemes lehet törekedni, ez jó a tagoknak, jó az „értékkészlet” növelése miatt is.
9. Szerintem kellene, de nem biztos, hogy lehet. Jelenleg nincsenek meg a megfelelő keretei ennek. Magánszemélyek üzemeltetnek, nincs (mert eddig nem volt rá szükség) átlátható, külső feleknek garantálható működés. Talán a Konyha körül volt valami hasonló. Érdemes lenne megfontolni az átalakulást, vagy egy támogató szervezet létrehozását. Ez lehetne alapítvány vagy egyesület. Esetleg lehetne találni létezőt, aki felvállalja a támogatást.
10. A tagok száma, ha igazolható volna, szerintem elegendő egy egyesület létrehozásához, vagy egy alapítvány létének alátámasztására. A látogatók/letöltések számát nem ismerem, a tartalom miatt akár lehetne közhasznú is a működés. Vannak olyan pályázatok, ahol vállalni kell elérésszámokat, hatásokat, ott segít a nagyobb közönség.

Lehetséges megoldások:
A fentiek között vannak rövidebb és hosszabb távon megoldható problémák, vannak, amihez a közösségi terek működési környezetét át kell alakítani (kisebb-nagyobb fejlesztések), vannak olyanok, amikhez a szervezeti kereteket, szabályokat kell újragondolni, kiegészíteni. Mindenre nyilván én sem tudom a választ, néhány ötletet tudnék felsorolni:
1. A problémák egy része az aktivitással van. Vannak feltöltők, vannak műsorkészítők, de kevés a visszajelzés egymásnak. Érdekes lenne tudni az okait. Lehetnek olyanok, akik nem szívesen írnak. Azok, akik feltölteni szeretnének, nem feltétlenül nézelődők. Akik nézelődők, nem találnak rá arra, ami érdekli őket. Amit lehetne tenni:
   - többféle visszajelzési lehetőséget adni, pl. szavazni *-okkal, szavazni többféle szempont szerint (műsoroknál: szórakoztató/tartalmas/jól szerkesztett/jól vezetett; képeknél: hatásos/tartalmilag jó/formailag jó/témaválasztás hiteles)
   - többféle keresési lehetőséget adni, a meglévőket használhatóbbá tenni (nézettség, népszerűség, műsoroknál: meghallgatott percek, hozzászólások száma)
   - elismerni a hozzászólókat (napi/heti/havi toplisták; versenyek: legjobb hozzászóló, legjobb hozzászólás; "bérhozzászólók" alkalmazása akár önkéntes munkaként)

2. A problémák másik része a tartalommal van. Lehet, hogy nem elég vonzó körön kívüliek, vagy más tagok számára. Lehet, hogy nem elég inspiráló. Lehet, hogy kevés. Amit lehetne tenni:
   - felmérni, hogy mi lenne vonzó (on-line kérdőívekkel tagoknak/nem tagoknak)
   - az eredmény, vagy saját kútfő alapján útmutatót adni "vonzóságra", pl. vonzó műsor: arányos, többféle közeg (beszéd/hang/zene), változatos tartalom, stb.
   - kiemelni sikeres műsorokat, esetleg összefoglalókat adni belőlük, mintaként bemutatni (a hét/hónap legjobb műsora, legjobb képe, legeredményesebb alkotója)
   - csökkenteni a rádióműsorok időtartamát, vagy könnyen darabolhatóvá, darabonként elérhetővé tenni,
   - jobban ki kellene használni a kollektív bölcsességben rejlő lehetőségeket (egyenként mindenkinek az ítéletével, megfogalmazásával lehet vitatkozni, az átlag mégis jól jelzi a kívánatos értékeket), azaz olyan szavazási, besorolási lehetőségeket kellene adni, hozzászólás helyett, vagy mellett, amiket a tagok használhatnának mások alkotásinál, és kialakulnának átlagok, kapcsolódó keresési lehetőségekkel (ld. 1. pont).

3. A harmadik problémakör az arányosság, tagok összetétele, változása. Jelenleg nincs elképzelés arról, mi volna a kívánatos életút. Egy normál iskolába nem járnak örökké. Amit lehetne tenni:
   - Gondolkodni azon, mi lesz, ha elfogynak a leckék. Vagy másként: mit tegyen az, aki megcsinálta az összeset.
   - Alternatívát, pozitív jelzéseket/értékelést kínálni azoknak is, akik kevésbé hajlanak a megmutatkozásra, kitárulkozásra, de alkotni szeretnének.
   - Többféle tagságot bevezetni (pártoló, aktív, törzsvendég, stb.)
   - Ösztönözni kell új belépésre. A régieket ösztönözni az újakkal foglalkozásra. Vonzó életút alternatívákat kitalálni (pl. passzív tag->hozzászóló->alkotó->fejlődő->moderáló->értékelő->örökös tag vagy passzív tag->közösségi tag->téma alany stb.). Utógondozni a kilépetteket. Minél többféle embert bevonni minél többféleképpen (beszélőket, alkotókat, akár sikereseket is).

4. A negyedik problémakör a fenntarthatósággal van. Jelenleg aránytalanok a terhek (igaz a döntéshozatal is). Fenntartókon, alapítókon múlik a működés. Ha akarnak ezen változtatni, csak akkor lehet itt valamit tenni. Javaslatok:
   - Érdemes felmérni a jelenlegi működés költségeit (emberi ráfordítás, pénz, eszközök stb.), megbecsülni az esetleges mennyiségi változások hatásait, tervet készíteni különböző alternatívákra.
   - Források bevonásának szükségességét, lehetőségét közösen érdemes megvizsgálni, tagok közül azokkal, akik értenek hozzá és érdeklődnek is. Előzetesen, közben, vagy utólag ki lehet kérni a tagok véleményét az alternatívákról. Lehetőségek: találni olyan non-profit szervezetet, amelyik egyetért, segít, illetve lehet a nevében pályázni, forrásokat bevonni; létrehozni ilyet: csak a finanszírozásra-> (közhasznú) alapítvány, közös működésre ->egyesület.
   - Döntés esetén: bemutatkozó anyagokat, alapdokumentumokat kell elkészíteni, tagsággal el kell fogadtatni, átalakulást meg kell szervezni, el kell végezni.

A fentiekhez több lépcsőben lehet eljutni, lehet kezdeni esetleg egy felméréssel, amire vannak megfelelő on-line kitöltő és kiértékelő eszközök, csak össze kell állítani a megfelelő kérdéseket. Majd kisebb csoportokban, esetleg külön fórumon lehetne megvitatni az egyes elemeket. Vannak azonnal, vagy kis erőfeszítéssel bevezethető újdonságok, valamint számtalan szebbnél szebb gondolat, ahogya csillag megy az égen, amíg a szekér szalad, úgy érdemes. Eddig jutottam egyedül, a többit rátok bízom.

A képen fiatal lány térdel, fekete fűzőben, áttetsző fekete tüllszoknyában, enyhén lehajtott fejjel, lehúnyt szempillákkal.

A gyűjtő kedvelte a törékeny szépséget, a már-már áttetszően fehér bőrt, amelyen itt-ott átsejlett az erek kéksége, a szomorú tekintetet, a védtelen testtartást. Tudták ezt a szomszéd leánygimnázium lánykái is, akik mindig éhesek voltak, tapasztalatokra, sóvárgásra, friss rongyoskiflire, és éjjelente kiszökdöstek a hátsó ablakon leereszkedve, és kipirult arccal, kócosan kaparásztak halkan a földszinti ablakon, amely mögött lélegzetét visszafojtva, egész éjjel ott gubbasztott ő, és várta őket remegve, ők meg jöttek, hogy aztán másnap vihogva mesélhessék egymásnak, hogy remegett a tokája az izgalomtól, miközben a fekete fűzőbe fűzte be őket lassan, és a fekete szalagokat kötötte fel rájuk, amiket, mindenki tudta, a ravatalozóból hozott, hiszen az is az övé volt, és aztán izgatottan suttogtak arról is, vajon igaz lehet-e, hogy szép asszonyok és lányok temetése előtt már nem fogad látogatókat, és egész éjjel égnek a gyertyák és lebbennek a függönyök. Aztán szünetben és iskola után kettesével, egymásba karolva sétálgattak az utcán, süteményeket mártogattak édes tejbe a cukrászdák teraszán, költötték a pénzt, amit kaptak tőle, szájuk sarkában lusta, fehér cseppek ültek és a levegő újra megtelt sóvárgással és távoli illatokkal, a közeli temetőben megkondult a kis lélekharang, ők még kértek valami olcsó, édes likőrt, és indultak, hogy kapualjakban és hátsó udvarokban nagyfülű cipészinasok, és naftalinszagú kadétiskolások markolásszák őket és együtt kinevethessék a vén bolondot, akinek annyi pénze van, hogy a világ összes kalaposkisasszonyát és gimnazista lánykáját megvehetné magának, akik szíves-örömest oda is adnák magukat, de őt mégsem érdekli más, mint a fekete fűzők és szalagok érintése, a fehér bőr fénye és a látvány tökéletessége.

A képen fiatal lány térdel, fekete fűzőben, áttetsző fekete tüllszoknyában, enyhén lehajtott fejjel, lehúnyt szempillákkal.

Pörgés
Pörögni kéz a kézben hátra hajtott fejjel, hogy a gondolatok, mint centrifugában a ruhák nekiszoruljanak a koponya falának és ne lüktessenek és fájjanak középen, legbelül, ahogy mindig szoktak, pörögni egészen addig, amíg porrá nem lesz megszámlálható és megszámlálhatatlan, amíg feltámad a szél és szerteszéjjel hullik minden és az öntudat utolsó morzsája felfogja, hogy most végérvényesen megszűnik az egyén és szétszóródik a világban, hogy atom legyen mások húsában.

Tangó
Egy férfi elindul. Egy nő vár. Szemkontaktus. Utolsó tangó, mert minden tangó utolsó. Utolsó tangó, mert minden tangó egyszeri alkalom. Előtte, közben, utána nem beszélnek, nem érintkeznek, nem léteznek. A tangó ritmusa, mint a szívdobbanásé, mindenki meghal egy kicsit, amikor véget ér a zene. Még a nézők is. A párok táncolnak, a tánc groteszk és szenvedélyes, mintha egymást gáncsolva, mégis siklanak egymás karjaiban, a nő lába néha lecövekel, és egész testében előredől, a férfi egy lépés távolságról megtartja, majd szállnak tovább, mindig egymás felé tartott, mozdulatlan fejjel, mindig egymás szemébe nézve, soha nem beszélgetve. És táncol öreg és fiatal, szép és csúnya, és tartás mindenek felett, és nő és férfi, és nem lehet tudni melyik irányít, és súlyos lebegés, és egyhelyben állás, és néha egy torpanás, és kimarad egy szívdobbanás, vagy kettő, vagy három és amikor már szétvet a feszültség, közben lüktet a zene, akkor mégiscsak újra lebegés, és akárhányan is egyik sem ütközik.

Parkettánc
A csúnya férfi, barna lógó kabátkában, mint valami hivatásos marokkói forradalmár, habozás nélkül táncra kéri a legszebb nőt a parketten. Táncolnak. A nő kicsit elfogódott, a férfi egy parkettáncos ördögi ügyességével siklik a táncosok között, húzza magával a nőt, aki tehetetlenül tűri. A táncosok egyre több figyelmet szentelnek nekik, kisvártatva már mindenki őket figyeli. Az egyszemélyes zenekar adja alájuk a lovat, a nő kifullad, a férfi még szemlátomást bírja. Egymás után kéri fel a nőket, táncol csacsacsát, rumbát, salsát, egyre lendületesebben. Végül a csúnya férfi megtalálja méltó párját a csúnya nőben, aki testhez simuló fekete ruhában van és rövid, fekete haja csatakos hullámokban tapad homlokára. Egymáshoz simulva táncolnak, feszült arcukról már régen eltűnt az öröm, mégis harmonikusan mozognak a ritmusra, mintha együtt dobbana szív és láb, mintha először és utoljára volna együtt két ember, mintha semmi sem számítana már, és a nő egy pillanatra behunyva szemét hagyja, hogy a gondolatai, mint nedves ruhák a centrifugában, nekifeszüljenek belülről és elszivárogjon lassan mindaz, ami eddig belül lüktetett és fájt. Már nem szégyelli, hogy rászedik mintha igazi nőnek tekintenék, hiszen az is lett, tökéletes nő. Ebben a pillanatban a csúnya férfi egy szívdobbanásnyi ideig megáll, tartja a nőt, és kinéz a közönségre. Mosolyog, de nem örömmel, inkább keserűen, gúnyosan, mintha azt mondaná, most bezzeg néztek, csodáltok, de tudom, hogy csak a szépek kellenek nektek, mert nem tudjátok, hogy a szépség igaz gyöngyei csak a mindennapos fájdalom körül keményedhetnek ragyogóvá, zabáljátok hát, disznók!

A pár későn érkezik, az előadás megkezdődött. A zene szól, de ez senkit nem zavar. Az emberek esznek, isznak, cigarettáznak, beszélgetnek. A férfi leveszi a nő kabátját, a nő leül, rágyújt. Közömbösen nézi, ahogy a férfi körülményesen egy székre fekteti a kabátot. Női hang énekel mély hangon valami idegen nyelven, talán árulás, talán mélabú, talán gyönyör meg bűntudat. Rikító sárga ruha trombitán kísér, mellette magas, beesett szemű alak hatalmas fűrészből hajlít elő hangokat. A háttérben valaki rumbatököt ráz. A színpad közepén egy kopaszodó, fekete ruhás férfi áll, kezében késekkel. Kinéz valahová oldalra, int. Egy fénykör jelenik meg, megvilágít egy nagy, függőlegesen felállított fakorongot. Most látszik, hogy az énekesnő oda van kötözve. A fűrészes ember lassan megpörgeti a korongot. Az énekesnő rendületlenül énekel miközben forog, a közönség zsongása elhalkul, a fekete ruhás fogja az első kést, habozás, célzás nélkül eldobja. Hallatszik, ahogy belevágódik a fába. A nő énekel, a férfi rendületlenül dobál, a fa hasad, árnyékok, fények, végül egyetlen kés marad csak. Most a szemére kendőt húz, a zene szól, az emberek figyelnek. Minden lelassul egy pillanatra, az idő mint a méz, lassan lepereg, az utolsó kés kiröppen, száll, az ének elcsuklik, a két zenész lassan abbahagyja a zenélést, a korong megáll. Az énekesnő, szívében késsel, lassan lehúnyja a szemét, a teremben egyszerre mindenki elhallgat. Valami csönd ereszkedik le pókfonálon... aztán, újra indul a zene, a két zenész belehúz, a fekete ruhás odamegy az énekesnőhöz, kihúzza a kést, ami egy pakli kártyát nyársalt fel, majd a kés hegyén felmutatja a kör dámát, szívek királynőjét és az énekesnő feléled és táncolni kezdenek ketten és megint minden lüktet és a közönség felállva tapsol.
A pár ül az asztalnál, a nő figyeli az előadást, a férfi a nőt. Most a feketeruhás ember a színpadról lenéz, egy reflektor körbepásztázza a közönséget, az ember rámutat a nőre. A fénykör rajta marad, benne a nő sápadt ragyogás. Ül nyugodtan, a feketeruhás kitartóan vár. Most lassan feláll, kisétál a színpadra. A feketeruhás férfi színpadias mozdulattal felkíséri a lépcsőn. Nem szólnak egymáshoz. A férfi nézi, a nő nyugodtan, szinte közömbösen áll. Most a férfi odanyúl a nő arcához, valahonnan a hajából előhúz egy kopott, sáros kislánymasnit. A nő arca megremeg, a kezébe veszi, tartja, a masni fehér pillangóvá válik, elrepül. A férfi elővesz egy kis dobozt, majd gyors egymásutánban, a kezét is alig lehet követni, kipakol belőle egy kopott fekete lakkcipőt, egy rollert, egy elveszett fehér kiskutyát, a mindig vágyott öltöztetős babát, egy négyréthajtott szerelmeslevelet fekete szalaggal átkötve, pár balatoni naplementét, egy összevérzett párnát, meg nem született gyermek kacagását, végül egy kevés távolodó patadobogást. A nő leejtett vállakkal áll, szégyelli a sírást, mégis könnyezik. A feketeruhás férfi kitartóan nézi, majd előhoz egy nagy, piros dobozt, rámutat. Kinyitja a tetejét, a nő beleül, becsukja a tetejét. Hosszú tőröket vesz most elő, hajlítgatja őket, mutatja a közönségnek, milyen élesek. Mindenki nyugtalanul néz, de a fekete férfi rendületlenül folytatja az előkészületeket, majd a tőröket elrendezi az asztalon, vár. Mostanra a férfi, aki a nő párja volt, lassan feláll, elindul a színpad felé. Terítőket sodor el, hulló csészék, kanalak között halad előre, már szinte szalad. A feketeruhás most megmozdul, egy tőr van a kezében, átszúrni készül a dobozt. A férfi felér a színpadra, egy tőrt ragad ő is, a feketeruhás megfordul, leengedi a kezét, mereven elmosolyodik, a férfi a maga elé tartott tőrrel mellkason szúrja. Állnak ketten, a közönség felugrál, a férfi remeg, az ember a férfi szemébe néz, lassan, nehézkesen kihúzza a tőrt a melléből, aminek a hegyén: egy pakli kártya van, legfelső lapja egy szíven szúrt bohócsipkás ember. A zenekar tust húz, a feketeruhás diadalmasan felmutatja a lapot és a közönség őrjöngve tapsol és ő lassan meghajol és megfordul és nehézkesen kimegy és sötét folt az ingen és ingujjból csöndes csöpögés. A férfi zavarodottan áll, majd mint ki álomból ébred, megrázza a fejét, odaugrik a nagy, piros dobozhoz, kinyitja. Egy nyúl ugrik ki belőle.

Van úgy, hogy az ember csordultig telt pohár...

Nagyon szépen köszönjük, hogy a hangvers, hangmobil már régebben megérkezett verziójára, amely a vágy házi feladatra készült, sikerült befejezned a filmes változtatot is. Mindenképpen meg kell jegyezni, hogy elég összetett és nagy vállalkozásba fogtál. Elsősorban azért, mert a lírai képvers kategóriájában készítetted el munkádat (utalnánk régi kisfilmekre, akár Zolnay Páltól, vagy akár Huszárik Zoltántól). Ennek a stílusnak is megvannak természetesen a szabályai. Sok filmes eszközt használtál, áttűnés, visszafelé lejátszott képek, kézi fahrt stb. A hangosfilm (mindegy, hogy játékfilmről, vagy kis etűdről beszélünk) egyik fontos kritériuma, hogy a képek és a hangok egységes zárt rendszert kell, hogy alkossanak, és amennyiben ez az arányrendszer helyes mértékű, akkor tudja kifejteni komplex hatását. Abban az esetben, ha vagy a hang, vagy a zene nagyon emlékezetes, avagy a képek nagyon megkapóak, bármennyire is jó valamelyik részegység, nem lehet egységes üzenetről beszélni. Márpedig a szabályrendszerhez ez hozzá tartozik. Mi most részben könnyebb helyzetben vagyunk, mert a hangmontázst előbb megismerhettük. A rádiójátékban egyszerre van jelen hangszeres zene, és monológ, amelynek többségét magyar nyelven halljuk. Időnként vélhetően kánonban is szólnak az üzenetek, ez teljes, egységes szövetet alkot, bizonyos szavakat azonban jól lehet érteni. Ezekből arra a következtetésre jutunk (Rubik kocka, rózsapatron, konyak) hogy a szövegi utalások a múltra tekintenek. Ezt megerősíteni látszik a képi világ is, mely alapvetően hármas egységbe rendeződik, de a vágás tematikája is három nagy részre bontja a képeket. Első rész lassú, kézi fahrt egy kertben, ezen folyamatosan átsejlik egy fém tányér és benne egy pohár. Megjegyezzük, hogy jól felismerhető, hogy a tányér felső gépállásból van rögzítve, benne a pohárral, maga a felvétel pedig többször visszafelé van lejátszva. Úgy tűnik számunkra, hogy maga ez a nézőpont tudatosan asszociál egy szem formára, amelyben az a pohár a szemgolyót jelzi. Ennek a kompozíciónak akár véletlenül, akár tudatosan nagyon hasonló a piktogramja az egyiptomi kultúrában is használt Horus motívumra. Ez a képsor keveredik, áttűnik a kertben bolyongó kamerával. A hármas egység második része egy homokos felület vagy homokozó, és egy kis golyó kapcsolata. Itt vagy egy temetés, vagy akár egy ültetés fázisait láthatjuk, de ha az ültetés mellett döntünk, gondolnunk kell arra, hogy egy fát is úgy ültetnek el, hogy először a gyökereit eltemetik. Ez a szakasz egyszerre próbál a születéssel és a halállal is foglalkozni. Majd egy erőteljes, a film eddigi stílusához viszonyítva durva fekete blank következik, ezt követően egy szintén fordított sorrendben levetített harmadik egységet látunk, ahol az enyészetből, a hamuból és a porból a homokos földben létrejön egy vörösre festett papírrózsa. Itt is felső gépállást használ az alkotó, ettől az egész olyan, mint egy kis fészek, ajak, vagy barlang, és egy kezet látunk, amint ebből a megszülető rózsából, a rózsaszirmok mélyéból egy üveggolyót (varázsgolyó) mutat fel nekünk. Mind a három egység létrehozását, megszerkesztését tudatosnak gondoljuk, bátor vállalkozásnak tűnik, hogy meri az alkotó vállani a szomorúságot, az egyedüllétet és egy kódolt kiáltást a világ felé. Talán csak annyit szeretnénk megjegyezni, hogy nagyon jó hogy a képek nem szolgaian követik a vers konkrét üzeneteit, de mégiscsak időnként többször meg lehetett volna próbálni szinkronban kapcsolódni a hangi világhoz - bár én megértem, hogy a Rubik kockát nagyon nehéz egy üveggolyóval helyettesíteni.) A szövegi vers változat nagyon erőteljes, dramatikus, mellbetaszító, és ehhez képest a képi világ picit pasztelesebb, bátortalanabb. Még egyszer szeretném kihangsúlyozni, hogy egy filmet egységében kell tekintenünk képpel és hanggal. Mindezeket nem azért szerettem volna közölni veled, mert bármilyen bajom lenne ezzel a filmmel, sőt, büszke vagyok rá, hogy január óta készülhetett nálunk egy ilyen szép alkotás, hanem úgy gondolom, hogy a műhelymunkák szempontjából fontos, hogy ezekről beszélhessünk, még akár akkor is, ha esetleg mi nem mindenben lájtuk helyzeteket jól. Nagy köszönet a filmért, és 3 disznó. (szőke) értékelés:

Érkezett tőled az én számomra egy csodálatos hang montázs, hang levél, divatosabban hang mobil a vágy házi feladatra. Ha régebbi kapcsolódásokat keresnénk, akkor valamikor a hetvenes években bakelit lemezen a Magyar Rádió készített Latinovits Zoltánnal egy Szindbád hangjátékot. A munkádnak a logikai megközelítése nagyon hasonló ehhez.
A többieknek üzenem, hogy nehéz helyzetben vagyunk, mert amiről most írok, azt még nem hallgathatjátok hiszen nincs fent az oldalon. Így érthető, hogy fölvetődik a kérdés, akkor én miért elemzem? Véleményem szerint azonban egy olyan erős és mély kezdeményezésről van szó, amelyről írni még látatlanban is fontos, amúgy meg Aureliano nem egy új résztvevőnk. Ismeritek. Tehát hamarabb látjátok az elemzést, mint ahogy a munka felkerült volna. Aureliano kérte, hogy hallgassuk meg, de még ne tegyük ki. Erről beszéljetek vele, győzzétek meg, vagy várjatok türelemmel, amíg elkészül(nek) a film(ek).
Aureliano Vágy című házi feladata körülbelül 6 perc hosszúságú hangi utazás, egy nagyon erős, személyes kitárulkozás. A magyar nyelvű szövegnek vannak érthető részei, vannak erősen kiemelt, ritmizált, újra ismételt szavai, és vannak érthetetlen hangfoszlányai, amelyek időnként belesimulnak a zenébe. Ezek nagyon jól szervülnek egységes hanganyaggá, épp ezért stílusában nem verset hallunk kísérőzenével, hanem egy egységes hang kompozíciót kell értékelnünk. A munka folyamatosan zeneként értelmezendő, de ebben a zeneiségben elhelyezkedő magyar nyelvű szövegvilág erős képi asszociációkkal dolgozik, amely folyamatosan visszautal a gyermekkorra is. Eddig is érezhető volt Aurelianonál a líra, ez a munka azonban sűrítetten ebbe az irányba mozdul el, és ez azért fontos, mert az Estiskolának nem csak a humor, a nevetés, hanem a játék is az egyik fontos feladata és ha visszagondoltok a gyermekkkorra, a játékban nagyon sokszor nem csak az önfeledtség, hanem az elszánt komolyság is jelen van. Ugyanúgy, ahogy Kovács Tamás, úgy Aureliano is nagyon nagyot emel, (példát mutatva mindazoknak, akik az Estiskolán névvel vannak jelen, de mindazonkak is, akik mérhetően itt vannak, de inkognitóban, akikről nem tudjuk, hogy kik, de őket is szeretjük :-]) mert vallomása megmutatja az ő emberi kétségeit - pőrére vetkőzve áll elénk, és azt mondja nekünk: ITT VAGYOK! EZ ÉN VAGYOK! Köszönöm neked Aureliano ezeket a pillanatokat és kérlek, hogy ha van erőd és bátorságod, készítsd el ehhez a képeket, (de ne gyerekrajzot) és ha hozzájárulásod adod, és kaphatok belőle egy technikailag jobb minőségű felvételt, akkor én magam is szeretnék leckédre készíteni egy filmet. 3 disznó, ebből nem csinálunk rendszert, de a bátorságért plusz 1 disznó. (szőke)
értékelés:

Többek kérésére megetettem Fifit.

Történet a barátságról, amely jó véget ért.

Az első rész az 3 disznó, nincs hozzáfűznivaló, tudja Aureliano, hogy rendben van minden. A ráadás plusz egy disznó, mert hallgatott a többiekre. (Szőke) értékelés:

Gotan Project: La del ruso

Kedves Aureliano, egyszerűbb lesz, ha a gépelés helyett filmen mutatom, úgyhogy ide ez fölé feltesszük a videoelemzést. (szőke) értékelés:

Kedves Aureliano, ez a film 3 disznós, jó a ritmusváltás, ahogy a kevésbé érdekes részeket felgyorsítod, az is nagyon jó, hogy a kaput a zenéhez behangoltad, azonban fogadj el néhány tanácsot. Szakmailag azért van a fólia összecsurgartva (tudod Aureliano, nekem szobafestő a szakmám), nem nyomjuk tövig a kéziedénybe az ecsetet, mert visszacsurog, meg fröccsköl. És lassan húzzuk az ecsetet! Ez így nem is gazdaságos, mert a festék egy harmada nem csak a kerítésre kerül, elveszik. (szőke) értékelés:

Történet valamiről, ami végleg elveszett.

Kedves Aureliano, jó lesz, elég személyes. 3 disznó, bár megmondom őszintén, azt reméltem, hogy úgy végződik, hogy addig toporogsz a rázó lábaddal, hogy a termés ráhullik a kulcsra és így végül minden jóra fordul, csak a kakás lakáskulcsot kell bedugni a zárba. A többieknek is javaslom, hogy próbáljanak beszélni, mesélni a kamerának, a kamera által nekünk, egymásnak. Meséljetek történeteket, hiszen ez az egyik legfontosabb dolog. Erre meg próbálok majd valamilyen filmes javaslatot csinálni. Aureliano pedig dolgozzon tovább, a harmadik és majd a negyedik leckével. (Szőke) értékelés:

Az ember, végül, ki tudja mit akar.

Kedves Aureliano, tulajdonképpen itt egy kisjátékfilmet látunk, irodalmi szövegidézetekkel, animációval, képzőművészeti utalásokkal, ami nagyon jó, és az üzenet is fajsúlyosnak tűnik. De ha elfogadjuk, hogy a képvers kategóriájában foglalatoskodol, nyilván célszerű, hogy az üzenetet értsék is. Ennél a fajta stílusvilágnál elő szokott fordulni, hogy az ember nagyon komolyan gondol helyzeteket, mégis komolykodássá válik az alkotása. Talán ennek feloldásában az önirónia, a kívülről önmagamra tekintés segíthet. Ugyanebben a mélységben fogsz tudni dolgozni akkor is, ha több humort használsz. Technikailag számomra három nagyobb részre oszlik a film. Az első rész a felhős kép kinyíló varioval. Mivel tudtad, hogy mit akarsz felveni itt, rákészültél, jó lett volna ugyanolyan technikai igényességgel, akár lepróbálva, állványra téve megoldani a variot, mint ahogy fixen fel tudtad venni a második beállításodat. Semmi nem indokolja az első részben a bicegő kameramozgást. Ha szigorúan fogalmazok, azt mondom, hogy pongyola kivitelezése van, de a filmetűd stílusa, monanivalója ezt nem indokolja. A középső rész felső gépállás ezzel az íróasztallal, ez a leghosszabb is egyben a rajzoló kézzel. Ott plusz értelmetlen időket fedezünk fel, ami abból fakad, hogy a grafikus kinyúl a színes ceruzákért, közben képileg nem történik előrevetítő helyzet. Ezen jó volna elgondolkodni, hogy lehet kiküszöbölni, valóban indokolt-e a ceruzaváltás, ha a képen a szín a méret miatt nem jön ki. Edvard Munch Sikoly című festménye párhuzamba állítva a zenében megjelenő ordítással, nem tűnik különleges szimbólumnak. Munchot az expresszinonizmus egyik kiemelkedő alakjának tekintjük, így elvárható, hogy a képe felhasználása legalább olyan dinamimus legyen, mint az eredeti mű. Itt nem teljesen ez töténik, mert az üzenetben lévő alkotói fájdalom tulajdoképpen nincs jelen, a kép és zene által rejtve marad. Az a személyes attitűd, ami a lányok képein tapasztalható, itt még nem jelenik meg. Lehet, hogy a négy stáció, ami felrajzolásra kerül a papírra, megérné egyesével a külön személyes kifejtést. Legyen ez a házi feladatod. (- szőke -) értékelés: