A pár későn érkezik, az előadás megkezdődött. A zene szól, de ez senkit nem zavar. Az emberek esznek, isznak, cigarettáznak, beszélgetnek. A férfi leveszi a nő kabátját, a nő leül, rágyújt. Közömbösen nézi, ahogy a férfi körülményesen egy székre fekteti a kabátot. Női hang énekel mély hangon valami idegen nyelven, talán árulás, talán mélabú, talán gyönyör meg bűntudat. Rikító sárga ruha trombitán kísér, mellette magas, beesett szemű alak hatalmas fűrészből hajlít elő hangokat. A háttérben valaki rumbatököt ráz. A színpad közepén egy kopaszodó, fekete ruhás férfi áll, kezében késekkel. Kinéz valahová oldalra, int. Egy fénykör jelenik meg, megvilágít egy nagy, függőlegesen felállított fakorongot. Most látszik, hogy az énekesnő oda van kötözve. A fűrészes ember lassan megpörgeti a korongot. Az énekesnő rendületlenül énekel miközben forog, a közönség zsongása elhalkul, a fekete ruhás fogja az első kést, habozás, célzás nélkül eldobja. Hallatszik, ahogy belevágódik a fába. A nő énekel, a férfi rendületlenül dobál, a fa hasad, árnyékok, fények, végül egyetlen kés marad csak. Most a szemére kendőt húz, a zene szól, az emberek figyelnek. Minden lelassul egy pillanatra, az idő mint a méz, lassan lepereg, az utolsó kés kiröppen, száll, az ének elcsuklik, a két zenész lassan abbahagyja a zenélést, a korong megáll. Az énekesnő, szívében késsel, lassan lehúnyja a szemét, a teremben egyszerre mindenki elhallgat. Valami csönd ereszkedik le pókfonálon... aztán, újra indul a zene, a két zenész belehúz, a fekete ruhás odamegy az énekesnőhöz, kihúzza a kést, ami egy pakli kártyát nyársalt fel, majd a kés hegyén felmutatja a kör dámát, szívek királynőjét és az énekesnő feléled és táncolni kezdenek ketten és megint minden lüktet és a közönség felállva tapsol.
   A pár ül az asztalnál, a nő figyeli az előadást, a férfi a nőt. Most a feketeruhás ember a színpadról lenéz, egy reflektor körbepásztázza a közönséget, az ember rámutat a nőre. A fénykör rajta marad, benne a nő sápadt ragyogás. Ül nyugodtan, a feketeruhás kitartóan vár. Most lassan feláll, kisétál a színpadra. A feketeruhás férfi színpadias mozdulattal felkíséri a lépcsőn. Nem szólnak egymáshoz. A férfi nézi, a nő nyugodtan, szinte közömbösen áll. Most a férfi odanyúl a nő arcához, valahonnan a hajából előhúz egy kopott, sáros kislánymasnit. A nő arca megremeg, a kezébe veszi, tartja, a masni fehér pillangóvá válik, elrepül. A férfi elővesz egy kis dobozt, majd gyors egymásutánban, a kezét is alig lehet követni, kipakol belőle egy kopott fekete lakkcipőt, egy rollert, egy elveszett fehér kiskutyát, a mindig vágyott öltöztetős babát, egy négyréthajtott szerelmeslevelet fekete szalaggal átkötve, pár balatoni naplementét, egy összevérzett párnát, meg nem született gyermek kacagását, végül egy kevés távolodó patadobogást. A nő leejtett vállakkal áll, szégyelli a sírást, mégis könnyezik. A feketeruhás férfi kitartóan nézi, majd előhoz egy nagy, piros dobozt, rámutat. Kinyitja a tetejét, a nő beleül, becsukja a tetejét. Hosszú tőröket vesz most elő, hajlítgatja őket, mutatja a közönségnek, milyen élesek. Mindenki nyugtalanul néz, de a fekete férfi rendületlenül folytatja az előkészületeket, majd a tőröket elrendezi az asztalon, vár. Mostanra a férfi, aki a nő párja volt, lassan feláll, elindul a színpad felé. Terítőket sodor el, hulló csészék, kanalak között halad előre, már szinte szalad. A feketeruhás most megmozdul, egy tőr van a kezében, átszúrni készül a dobozt. A férfi felér a színpadra, egy tőrt ragad ő is, a feketeruhás megfordul, leengedi a kezét, mereven elmosolyodik, a férfi a maga elé tartott tőrrel mellkason szúrja. Állnak ketten, a közönség felugrál, a férfi remeg, az ember a férfi szemébe néz, lassan, nehézkesen kihúzza a tőrt a melléből, aminek a hegyén: egy pakli kártya van, legfelső lapja egy szíven szúrt bohócsipkás ember. A zenekar tust húz, a feketeruhás diadalmasan felmutatja a lapot és a közönség őrjöngve tapsol és ő lassan meghajol és megfordul és nehézkesen kimegy és sötét folt az ingen és ingujjból csöndes csöpögés. A férfi zavarodottan áll, majd mint ki álomból ébred, megrázza a fejét, odaugrik a nagy, piros dobozhoz, kinyitja. Egy nyúl ugrik ki belőle.

Hozzászólások

42
Értékelem!

ha már hasonlat nekem Csáth Géza vagy egy film asszem Játszma volt a címe

29
Értékelem!

Márti:

Nem olvastam Rushdiet, de érdekel. És igen, a hely ilyen, lepusztult, rúzsfoltos, minden kicsit megkopott. És az emberek is sok mindent láttak, nehéz újat mutatni nekik.

Ági:
Igen, Márió eszemben volt, talán még Karinthy is, és Fellini is jöhet, meg a többi.

Köszönöm, hogy írtatok.

44
Értékelem!

Óoóóóóóóó, mennyi minden zajlik itt ezen a szűkre szabott helyen, és mennyi kép. Márió és a Varázsló és Alice Csodaországban és Karinthy fájdalmai és Bódy tűt szúró nője és Fellini szarkazmusa és Fritz Lang fekete-fehér gyászos mosolya.
Ölellek.

33
Értékelem!

Az éjfél gyermekeiből jutott eszembe az a rész, amikor két -egy fiatal, nagyon tehetséges, és egy öreg, sokat látott, tapasztalt - kígyóbűvölő küzd A Világ Legelbűvölőbb Embere címéért órákon, napokon, vagy éveken keresztül (senki nem tudja pontosan) egy alagsori, füstös szórakozóhelyen, ahová azért járnak leginkább az emberek, hogy a sötétben tiltott dolgokat tegyenek a kezeikkel és az ajkaikkal, így igazából a fellépőkön kívül senkit nem érdekel, hogy ők ketten hogyan pusztulnak bele az előadásba.
Ez valami hasonló hely lehet.

Új hozzászólás